VARGA GÉZA

Teljes szövegű keresés

VARGA GÉZA
VARGA GÉZA (Jobbik): Elnök úr, köszönöm a szót. A “zsaroló” szó többször elhangzott, én azt hiszem, jó, hogyha ezt teljesen világossá tesszük, hogy a MEOE az adott helyzetben egy zsaroló, és úgy is kellene bánni vele. Egy zsarolóra mi a jellemző? Egy zsaroló túszokat ejt, a túszok ejtése közben különböző követelésekkel él. A kormányt túszul ejtette a MEOE, túszul ejtette ezeknek a kiállításoknak a megrendezési jogával. Nem tudok olyan terrorcselekményről a világban, az elmúlt húsz évre ha csak visszatekintek, ahol bármelyik kormány - legyen szó a zsarolásról, terrorizmusról Svédországban, Amerikában, bárhol a világban -, ahol az adott kormány engedett volna a zsarolónak, hiszen ennek ez a sajátossága, hogy az a zsaroló újabb követelésekkel áll elő.
Nos, ezt a zsarolót ezen a bizonyos szerdai megbeszélésen, amit Rogán frakcióvezető úr hívott össze, itt kellett volna garanciát kérni a MEOE jelenlegi elnökétől arra vonatkozóan, hogy amennyiben az őszi kiállítást megrendezi, arra haladékot kap, de utána azonnal átadja a jogosultságot az egyéb szervezeteknek, akiknek a működésére eddig nem vetült semmilyen fény, a működésükön semmilyen csorba nem esett. Ezt a garanciakérést, ezt az írásos garanciakérést mulasztotta el a megbeszélés, ahol Simicskó úr is jelen volt, és amelyet Rogán úr irányított. Ha ez megtörtént volna, akkor minden egész másként történne, akkor sokkal inkább hitelesek volnának a kormányzat érvei.
Azt hiszem, hogy Budai államtitkár úr, amikor úgy kezdte most a kormány támogató nyilatkozatát, hogy egyik szeme sír, a másik nevet, én azt gondolom, hogy nemcsak államtitkár úrnak, hanem mindannyiunknak mind a két szemével sírni kell azon a helyzeten, amikor egy zsaroló fogságba ejti a kormányt.
De nézzük, hogy ki is ez a zsaroló, mi is ennek a története. Egy csodálatos történet van mögötte különböző tanulságokkal. Valóban, ez a nagyon patinás szervezet csatlakozott, és alapítója volt az FCI-nek, de majd az FCI-tagságot 1933-ban nyeri el a MEOE, amikor egy sikeres működést követett egészen a háborúig. A háború után a MEOE megszűnt, mert az akkori politikai viszonyok ezt nem tették lehetővé, hogy bármilyen egyesület működni tudjon, és egy szünet következett. Majd az állatorvosok látták, hogy nagyon nagy szükség volna egy ilyen szervezetre, és - kvázi hiányt pótlandó - a XI. kerületi állatorvosi hivatal hozta létre a Magyar Kutyatenyésztők Országos Egyesületét. Ez az egyesület később, a ’60-as évek elején kérvényezte az FCI-tagságot, és annak érdekében, hogy a korábbi történelmi jogfolytonosság meglegyen, ezért a nevét is Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesületére változtatta, és így el is nyerte a ’60-as években a felvételt az FCI-be a patinás MEOE szervezete.
Majd folytak az események egészen ’89-ig, amikor is az egyesületi törvény ’89-ben lehetővé tette azt, hogy civil szervezetek jogszerűen, törvényi keretek között létrejöjjenek. Ekkor a MEOE betette az alapszabályába az ő kizárólagos jogát arra vonatkozóan, hogy Magyarországon törzskönyvet állítson ki, kutyabírálatokat végezzen, és mindent, ami ezzel kapcsolatos, kiállításokat, bemutatókat rendezhessen. Itt már egy csúsztatás történt, és gyakorlatilag egy akkori joghézagot próbált betölteni, illetve kihasználni a MEOE, ugyanakkor viszont ennek a szervezetnek a nemzetközi megítélése kiváló volt, különösen a szocialista, a volt szocialista országokban.
Ebben az időben a MEOE az FCI elnökét adta, és számos elnökségi tagot is, de a ’90-es években, amikor ránk tört az új, liberalizált szabadság, akkor gyakorlatilag kutyagyártás történt az országban, és a MEOE évente 120-130 ezres nagyságrendben adott ki törzskönyveket. Gyakorlatilag itt egy üzletté vált az egész kutyatartás, a szakmai munka teljes mértékben háttérbe szorult, a MEOE egyre inkább kutya-szépségkiállításokat kezdett szervezni, és ezek a kutya-szépségkiállítások igen jól fizettek a MEOE akkori elnökségének, vezetésének.
Ezt az állapotot az Orbán-kormány ’98-ban - nagyon helyesen - próbálta rendezni, amely akkor már kezdett kirajzolódni a kutyatenyésztői világban, és egy olyan rendeletet hozott létre, amelyik ezt lehetővé tette volna. Ekkor a MEOE-nek egy tisztességes ember volt az elnöke, de ezt az elnököt bizonyos gyurcsányista puccsal, gyurcsányistának mondható milliárdosok támogatásával, egy puccsal elzavarták, és innen kezdődött a szomorú korszaka a MEOE-nek, amelyen mind a két szemünkkel sírnunk kell.
Ezután, 2008-ban - hogy ugorjak egy nagyot - az egyesület teljesen törvénysértően működik, a szocialista kormány látszatkísérleteket tesz arra, hogy ezt rendbe tegye, de nem sikerül, sőt azt az elnököt, aki sorozatos törvénysértéseket követett el, még kormánykitüntetésben is részesítik. Azt az elnököt - ismét ugranék egyet -, amely elnök alatt működő szervezet még a 2010-es mérlegét ugyan leadta, de ott 150 milliárdos nagyságrendű tartozásról és ki nem fizetett adósságról szerezhetünk tudomást, amikor ezt megnézzük, de a 2011-es mérlegét még le sem adta ez a szervezet. Tehát egy olyan szervezetet támogatunk, amely gyakorlatilag zsaroló, és a zsaroltság állapotát, ahelyett, hogy törvényes eszközökkel kivennénk a kezéből, mondjuk így, és a törvénysértések megalapozott gyanújával szembesítenénk őt, ehelyett megadjuk neki továbbra is a világkiállítások rendezési jogát.
Tehát hogyha lett volna ilyen garancia ezen a szerdai ülésen, tisztelt Simicskó képviselőtársam, akkor teljes mellszélességgel támogattuk volna azt, hogy tegyünk rendet ebben a kérdésben, de erre, hogyha esetleg akár egy kétpercesben, ha válaszolna, hogy ezt a garanciát, ezt az írásos garanciát ezen a szerdai ülésen miért nem kapta meg a kormány, miért nem kapták meg a tárgyaló felek.
(11.10)
Ezt a garanciát természetesen mi már az őszi munkakutya-kiállítás utáni időszakra is szeretnénk kérni, de legalább ha a jövő év májusára szeretnénk a MEOE-vel szembeni szankció bevezetését elhalasztani, legalább az utána következő időszakra. Ha most itt lenne előttünk egy írásos garancia, én azt hiszem, akkor mindannyian egy célért tudnánk küzdeni, vagyis azért, hogy a nemzetközi hírnevünket ne veszítsük el, azokat a nemzetközi kiállításokat tartsuk meg, de nem egy ilyen szervezet kezelésében, hanem azokat a tisztességes fajtatenyésztő szervezeteknek átadva.
És Simicskó képviselőtársamat tárgyilagos vitapartnernek nehéz elfogadni abban a helyzetben, amikor nemrégiben kapta meg tehát a MEOE-tól a bírói jogosítványt gyorsított eljárással, amit én nem akarok minősíteni, de legalábbis a tárgyilagossága ebben megkérdőjelezhető.
Elnök úr, köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem