ELNÖK (dr. Latorcai János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Latorcai János)
ELNÖK (dr. Latorcai János): Tisztelt Országgyűlés! Most soron következik az Erzsébet-programról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és lehetőség szerint a zárószavazás is. Az előterjesztést T/7855. számon, a bizottságok együttes ajánlásait pedig T/7855/7. számon kapták kézhez a képviselőtársaim.
Az előterjesztői zárszó már elhangzott, most a határozathozatalok következnek. Az ajánlás egyetlen pontja sem kapta meg a szükséges bizottsági támogatást, de a frakciók kérték róluk a szavazást.
Az 1. pontban Baráth Zsolt és Vágó Sebestyén javaslata következik. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 33 igen szavazattal, 278 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 2. pontban Szabó Timea és mások javaslata következik. A javaslat összefügg a 4. ponttal, így ezekről együtt és az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 41 igen szavazattal, 269 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
A 3. pontban Szabó Timea és mások javaslata következik. Az LMP kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 74 igen szavazattal, 234 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elutasította.
Az 5. pontban Z. Kárpát Dániel és Kiss Sándor képviselő urak javaslata következik. A Jobbik kérésére szavazunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 33 igen szavazattal, 264 nem szavazat ellenében, 12 tartózkodás mellett elutasította.
Tisztelt Képviselőtársaim! Elfogadott módosító javaslat hiányában sor kerülhet a zárószavazásra. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/7855. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés a módosító javaslatot 235 igen szavazattal, 66 nem szavazat ellenében, 11 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Arra figyelemmel, hogy a frakciók bizottsági tagcserékre nem tettek javaslatot, személyi döntésekre a mai napon nem kerül sor.
Tisztelt Képviselőtársaim! Határozathozatalunk végére értünk. Munkánk folytatása előtt pár perces technikai szünetet rendelek el annak érdekében, hogy mindazon képviselőtársaim, akik halaszthatatlan hivatalos feladatuk ellátása érdekében most elhagyják az üléstermet, azt zavartalanul tehessék meg. Köszönöm szépen. (Rövid szünet.)
(10.30)
Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem