DR. BÓKA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. BÓKA ISTVÁN
DR. BÓKA ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kovács képviselő úr felvetéséhez szeretnék néhány gondolatot hozzáfűzni. Nemigen tudom, milyen jelentősége vagy milyen fontossága van annak, hogy a kormány mit támogat a benyújtott módosítókkal kapcsolatban vagy mit nem, ez a részletes vita helye. Szerintem nekünk konkrét, hús-vér módosító indítványokról kell beszélnünk.
Ön gyakorlatilag soha nem ezekről beszélt. Tisztelettel kérem, hogy azzal kapcsolatban mondjon véleményt, amit elmondtam. Annyit mondtam, hogy két bizottságban a három módosító indítványom közül az előterjesztő képviselője tárcavéleményként egy-egy módosító indítványt támogatott.
(12.50)
Tehát a Nemzetgazdasági Minisztérium képviselője az önkormányzati bizottság, valamint a költségvetési bizottság ülésén a három módosító javaslat közül egy-egy módosító javaslatot támogatott. Ez ténykérdés.
A másik, amit szeretnék elmondani az önkormányzatok finanszírozásával kapcsolatban: nyilván én is azon vagyok, hogy minél jobb legyen a helyi önkormányzatok finanszírozási rendszere. De ha megtisztítjuk a 2012-es év tekintetében az elment feladatokat és az elmenő finanszírozást, akkor azt láthatjuk, hogy 2013-ban nagyjában-egészében az önkormányzatok miből fognak gazdálkodni. Ez sem nem jobb, sem nem rosszabb ahhoz képest, mint amiből 2012-ben gazdálkodtunk. Makroszinten abszolút ismert azt, hogy milyen összeggel fognak az önkormányzatok gazdálkodni.
A harmadik megjegyzésem: gyakorlatilag száz százalékban ismertek azok a feladatok, amelyek a helyi szint, a járási szint, a megyei és az országos, azaz az állami szint között megosztásra kerültek. Ezek az elsőkörös módosítók jelen pillanatban, a finomhangolás még bőven megtörténhet az én véleményem szerint az év végéig.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem