DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Lamperth Mónika kabinetvezető asszony felvezette a probléma egyik részét. Ez a költségvetés, aminek a részletes vitája most zajlik a parlamentben, a kormány által ez év június 15-én úgy került benyújtásra, hogy a költségvetés-tervezés alapvető szakmai követelményeit sem tudta figyelembe venni. A módosító indítványok, amelyekhez kapcsolódik a hozzászólásom, az 1., 2., 17., 21. és a 31. - elnök úr számára a jegyzőkönyv miatt -, de az az igazság, hogy ezeken a módosító indítványokon keresztül mint cseppben a tenger szeretnék a költségvetés részleteinek az összefüggéseiről szólni. Tehát ez az előrehozott költségvetési előterjesztés szinte törvényszerűen hordozta magában, hogy szakmailag gyenge, és sajnos a Matolcsy-féle korábbi dilettantizmust folytatja. Nem lehet ez évi tényadatok nélkül, az előző év költségvetésének a zárszámadása nélkül jövő évi költségvetést megalapozottan tervezni. Nagyon nehéz dolga van azoknak is, mi nem csatlakoztunk ebbe a körbe, akik módosító indítványokkal akarják javítani ezt az egyébként javíthatatlan költségvetést. Az MSZP egy komplett alternatív költségvetést dolgoz ki a normális időnemben, tehát ez év szeptemberében, októberében, amikor már látni fogjuk a tavalyi év zárszámadását, és rendelkezésre fognak állni a 2012. év első félévének adatai.
A módosító indítványokból - amiket hozzáteszem, nem mi nyújtottunk be, de van, amivel egyetértünk - kirajzolódik, hogy ez a költségvetés társadalmilag abszolút elfogadhatatlan. Azt a kétéves gazdaságpolitikát, költségvetési politikát és rendkívül igazságtalan adópolitikát folytatja, amelynek az árát a társadalom szegényebb néprétegei fizették meg, tehát a kormány szakmai alkalmatlanságának az árát a szegény emberekkel fizetteti meg, elsősorban a személyi jövedelemadó, de azon túlmenően az egyéb különadók révén is. Huszonnyolcféle új adót vezettek be, és jövőre - ha ez a költségvetés az adótörvényekkel együtt érvénybe lép - a 38 százalékot el fogja érni az adókoncentráció, ami magasabb, mint két évvel ezelőtt volt. Erre mondjuk mi azt elsősorban a 4. ajánlási pontra kipoentírozva, hogy társadalmilag elfogadhatatlan ez a költségvetés. A dilettantizmusáról pedig az látszik, hogy még a saját tárgyalásának a lefolytatását sem élte meg ez a költségvetés, a költségvetés-tárgyalás időszakában tett a gazdasági miniszter egy 300 milliárdos módosító csomagot, amelynek a forrása még egyáltalán nem látszik.
Ez az érzéketlenség a szegényebb néprétegek, illetve az átlagos keresetűek iránt megdöbbentő, mert lehet áldozatot kérni a néptől, de annak legyen valami értelme, legyen valami gazdasági növekedés, legyen valami fejlődés. Ebből semmiféle fejlődés nem látszik. Egyedül az látszik, hogy szemérmetlenül és kizárólag a magasabb jövedelműek szűk rétegét kívánja kedvezményezni továbbra is a költségvetés. Ami a fő gond, hogy makrogazdasági összefüggéseit tekintve nemhogy megalapozatlan, hanem pont az ellentétes hatásokat váltja ki, mint amit egy költségvetésnek a gazdaságélénkítés, a gazdasági stabilitás, a gazdaságpolitika kiszámíthatóságának a területén be kellene töltenie. Tehát ez sajnos súlyos kritikára ad okot.
(12.00)
A 2013-as költségvetés, és itt a 11-es ajánlási pontra szeretnék hivatkozni, tehát ez a költségvetés a legnagyobb megszorítás, akármit is mondanak, amire az elmúlt húsz évben Magyarország egyáltalán rákényszerült.
Én nem mondom azt, hogy nincsenek benne törvényszerű elemek, tehát önöknek valamit kezdeni kell a gazdasággal, de nem ezt. Tehát két év kormányzás után ne hivatkozzanak csak és kizárólag az előzményekre, mert az előző nyolc évben azért volt növekedés, az utóbbi két évben pedig egy folyamatos lecsúszás tapasztalható. Ez a 750 milliárd forintos költségvetési megszorítás, amit a jövő év jelent, tehát hogy 750 milliárd forintot vonnak ki a gazdaságból, ennek nagyon súlyos következményei lesznek az MSZP-frakció véleménye szerint. A költségvetési bevételek ugyan nőnek 450 milliárddal, a kiadások talán csökkennek 300 milliárddal, ennek eredményeképpen azt lehet mondani, hogy nem lesz hatékonyabb az állam működése, mint ahogy ígérték.
Sajnos stagnálnak vagy csökkennek a jóléti kiadások, ezt fontosnak tartom a 17-es ajánlási pont kapcsán megjegyezni, hogy a jóléti kiadások csökkenését tartalmazza ez az előterjesztés, legdurvábban az egészségügy, illetve a gyógyszerkassza vonatkozásában, ahol 40 százalékkal csökken a költségvetési ráfordítás.
Minden hirdetett céljukkal szemben, itt utalnék a 17-es ajánlási pontra, nominális értelemben sajnos növekszik a beterjesztett költségvetés szerint is a deficit, arányaiban valamelyest csökken, de nominálisan nő, és a legfájóbb, hogy a lakossági adóterhelés 460 milliárd forinttal nő. Nem akarok bűvészkedni a számokkal, de ez azért 10 millió magyarra vetítve átlagosan 46 ezer forint többletelvonást jelent a jövő évben. Nem hiszem, hogy erre szavaztak, amit mondott a miniszterelnökük, de hát hogy önök felhatalmazást kaptak… - én úgy gondolom, hogy nem erre kaptak felhatalmazást, tehát ne ezt az utat folytassák.
Erősen kérdéses a makrogazdasági megalapozás tekintetében, hogy a tervezett növekedés erősen túltervezett. Törvényszerűen magában hordja ez a túltervezés a kiigazítás szükségességét, mivelhogy a tervezett GDP-növekedés 1,5 százalék, amiről Matolcsy miniszter úr már vizionálja esetleg a 2 százalékot is. Ezzel szemben reálisnak jelenleg egy ilyen mínusz 1,5 százalék, maximum plusz 1 százalék közötti sávban lehet gondolkozni. Reálisan, hogyha a tavalyi év eredményében elismerjük a mezőgazdaságnak a teljesítményét, ami az elmúlt tíz év legjobb évét zárta, tavaly a mezőgazdaság az elmúlt tíz év legjobb évét zárta, ennek volt az eredménye, hogy valami kis növekmény volt a GDP-ben; ebben az évben egy normál, átlagos gazdasági évet jó, hogyha teljesít a mezőgazdaság, ebből adódik, hogy a többivel együtt mínusz lesz a summa.
Csak ígérgették a munkahelyteremtést, és ezt az előttem szóló Demeter képviselő úrnak szeretném mondani, hogy ténylegesen csökkent a munkahelyek száma. A versenyszférában 27 ezerrel dolgoznak kevesebben, mint egy évvel ezelőtt. Mi nagyon dicséretesnek tartjuk, hogy önök erőfeszítéseket tesznek a közmunkaprogramra, ezt majd Gúr Nándor képviselőtársam ki fogja fejteni, csak az a baj, hogy ez a közmunkaprogram nagyon messze van attól, hogy a piaci folyamatokra is pozitív hatással legyen. Tehát a munkahelyteremtés területén ez a költségvetés a valódi megoldást, a gazdaságélénkítést, a piac által termelt munkahelyeknek a kérdését nem tudja megoldani.
Adócsökkentést ígértek, ezzel szemben jelentős adóemeléssel számol a költségvetés. Nagy bizonytalanság, és ez sajnos a kormány megbízhatóságát aláássa, hogy ma sem ismert, hogy milyen adókból mekkora bevételre számíthat a költségvetés. Tehát az egész homokra épített kártyavárnak tekinthető.
A költségvetési politika átláthatósága több szempontból sérült, a költségvetési terv számos elemében sajnos emiatt megalapozatlan, a bevételeket meghatározó adótörvényeket még nem terjesztették be, tehát nem tekinthető véglegesnek, a közfeladatokat nem határozták meg, a költségvetés nagy része még az Állami Számvevőszék elemzése szerint is megalapozatlan.
Ezek alapján, utalva mondjuk, a 17-es ajánlási pontra, amely az Állami Számvevőszéket érinti, a 2013-as költségvetéssel kapcsolatos főbb kritikai megállapításokat a következőkben szeretném megjelölni.
Először: kisebb adósság több költséggel. A költségvetési törvényjavaslat szerint a jövő év végén az államadósság 23 573 milliárd forint lesz, ami a kormány által tervezetten a GDP 76,8 százalékát jelenti majd. Ugyanakkor a törvényjavaslat szerint 2012 végére 78 százalékon áll majd ez az államadósságszint.
Az adóssággal kapcsolatos állami kiadások az idei évre tervezett 1176 milliárdról 1340 milliárd forintra nőnek, ami megközelítően 14 százalékos emelkedést jelent ezen a területen, ami, mi úgy gondoljuk, hogy mind a kormány hibás politikájának a következménye. Nem lenne szükség erre a költségnövekményre, hogyha az önök gazdaságpolitikája iránt lenne bizalma a piacnak, ha normális áron, normális kamatokra kapnák a finanszírozást. Ennek keretében mi nem biztatjuk önöket, hogy állapodjanak meg az IMF-fel, mi azt mondjuk, hogy nagy hiba volt őket elküldeni, mert most, a visszahíváskor sokkal rosszabb lesz a pozíció, és ezt kifejezi ez a 14 százalékos költségnövekedés is. Mindez azért, mert Magyarország csak nagyon drágán kaphat hitelt az önök politikája miatt.
A bevételek bizonytalanságáról már szóltam, ugyanakkor mi népnyúzónak tekintjük ezeket a különadókat, amiről önök próbálják elhitetni, hogy a cégeket érinti, de mindenki tudja, hogy ezt azonnal átcsurgatják a fogyasztói árakba, és mind a sárgacsekk-adó, mind a távközlési adó közvetlenül a fogyasztóknál fog kikötni. A legfájóbb talán a közüzemi és közszolgáltató társaságokat terhelő 11 százalékos új különadó, mert ez azzal ellentétes, amit ígértek, hogy a közüzemi díjakat, a rezsiköltségeket csökkenteni fogják. Ezzel szemben még annak az adóját is megemelik, miközben az elmúlt egy évben másfélszeresére nőtt azoknak a száma, akik nem tudják befizetni a közüzemi díjaikat. Tehát pont fordított gondolkodásra lenne szükség, mint amit itt bemutatnak.
A másik szembetűnő ellentmondása ennek a költségvetésnek, és itt…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem