DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Megértem, hogy önök próbálják megérteni ezt a költségvetést, a problémám csak az, hogy mégsem értik. Önök gyakorló polgármesterek, ott ül Szarvas kiváló polgármestere, aki már sok költségvetést rakott össze otthon is és itt a parlamentben is, legalábbis kritizálta nyolc éven keresztül jól-rosszul azt a költségvetést, amit összeraktunk. Szóval, két év kormányzás után édeskevés, és súlyos aggodalomra ad okot, hogy önök semmi mást nem látnak a jövőből, csak az elmúlt nyolc évet.
Tisztelt képviselőtársam, csak az ujjain tessen elkezdeni számolni, hogy summában mennyi finanszírozásban részesült eddig az oktatás, és most, hogy elveszik az önkormányzatoktól, kiesik az a rész, amit eddig az önkormányzat tett hozzá, próbálja megszámolni, hogy sajnálatos módon mennyivel lesz kevesebb a summa. Vagy a működését tekintve el tudja képzelni azt, hogy egyetlen, akármilyen kiváló személyiség is volt Klebelsberg Kunó, a Klebelsberg Kunó Intézetnek 160 ezer alkalmazottja lesz? Hogy ezt szakmailag hogyan lehet majd irányítani? Hogyan lehet a konkrét foglalkoztatási kérdéseket megnyugtatóan rendezni? Mert akiket érint, a pedagógusok, ők sajnos nem tudják elképzelni, és őket súlyos aggodalom tölti el ez iránt a költségvetés iránt, illetve a saját jövőjük iránt.
Én azt kérem, hogy a nyolcévezés helyett gondolkozzanak felelősséggel a jövőről, és beszéljenek azokkal a választóikkal, akiket érintenek ezek a jogszabályok, úgyhogy őket próbálják megérteni. Én ezt szeretném kérni tisztelettel. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem