DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A kétperces reagálás a Házszabály szerint az előző hozzászólásokra való reagálásra szolgál, ezért aztán nem fogok ajánlási számot megnevezni, hanem Bebes képviselő úr hozzászólására hivatkozom. Ismét elmondta azt a közkeletű, egyébként is sokak által kedvelt fideszes szlogent, hogy azért adósodtak el az önkormányzatok… (Bebes István: Ez így is van.), azt az üres, hazug szlogent, hogy azért adósodtak el az önkormányzatok, mert a szocialista kormány nem adott nekik elég pénzt.
Képviselő úr, tételesen nem igaz. Tessék kézbe venni az Állami Számvevőszék 2011. december végén nyilvánosságra hozott jelentését, amely tételesen kimutatja, például az én városom esetében tudom a számot, hogy Kaposvár megyei jogú város a vizsgált négyéves időszakban 1,4 milliárd forintot vont ki a működésből, azért, hogy luxusberuházásokat finanszírozzon, ami ellen egyébként mi tiltakoztunk. Tételesen nem igaz tehát az, amit otthon a helyi sajtóban is harsog Szita Károly fideszes polgármester, hogy a fideszes kormányok tették tönkre a nagyvárosokat.
Ez nem igaz! Polgármester úr, soha nem kérdőjeleztem azt meg felelős politikusként, kormánytagként sem, hogy az önkormányzatoknál vannak finanszírozási problémák, főleg a kicsiknél a feladatellátás bizony nagyon nehéz volt egyes időszakokban - ezért is volt, fontos szerepük van bizonyos kiegészítő támogatásoknak -, de azt állítani, hogy azért adósodtak el az önkormányzatok, főleg a nagyok, mert nem kaptak elég pénzt a működéshez, és ezért kellett hitelt felvenni, ez nem igaz. Ezt nem én állítom, hanem a Domokos úr által vezetett Állami Számvevőszék. Tessék kézbe venni a jelentéseket, tessék alaposan elolvasni, és akkor el lehet hagyni ezeket a politikailag motivált, hazug állításokat.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem