GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Horváth Zoltán képviselőtársam a 267. ponthoz illesztetten mondta el az erdei kisvasutak fejlesztésének a fontosságát. Egyetértek vele ebben a dologban, nyilván ez mind-mind idegenforgalmi szempontból nagyon fontos segítség lehet, és előremutató adott esetben munkahelyek megőrzése vagy bővítése kapcsán is.
A másik oldalról meg azt kell hozzátennem, hogy a vasúti pályákat nemcsak kis nyomtávon, hanem nagy nyomtávon is működtetik. Ugye, emlékeznek rá, több mint 400 ilyen járatnak a megszüntetésére kerítettek sort ebben az esztendőben, ez pedig az idegenforgalommal szembeni, ezen irányú törekvéseket úgy általában véve a munkaerőpiacot érintően csökkenti. Mert ha nincs közlekedési lehetőség az országban vagy épp a vasútpályák keretei között, vagy épp a Volán keretei között, és nincs szinkronitás, mint ahogy az elmúlt két esztendőben tapasztaltuk, akkor, azt gondolom, nagy a probléma és nagy a baj.
A másik rész szintén a Horváth képviselőtársam által említett mondandókhoz kapcsolódik, ami a fejlesztési forrásoknak - bár ezt Harrach Péter is említette - a mozgásba hozatalával kapcsolatos. Elég tragikus ebben a vonatkozásban is az elmúlt két esztendő, és ennek a költségvetési tervezetnek a beltartalma e tekintetben semmilyen pozitív változtatást nem hordoz magában.
Azt szeretném mondani tehát, hogy fejlesztési forrási lehetőségek hiába vannak, ha a kormány nem képes élni ezekkel, és két éve ez bizonyosodott be, hogy nem képes élni ezekkel, legalábbis olyan értelemben, ami a gazdaság élénkítését szolgálná. Ez pedig nyilván a munkaerőpiacon mértékadó módon negatív hatással bír, ami nem szerencsés, mondhatnám úgy is nyugodt lelkülettel, hogy szerencsétlen.
Elnök úr, köszönöm szépen a szót.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem