GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen, elnök úr. A dolog lényege, Hoppál képviselőtársam, hogy ha megnézzük ennek a költségvetés-tervezetnek a beltartalmát, megnézi azt, hogy 2012-ben mit csinálnak a felsőoktatás, a szakképzés rendszerében, akkor tisztán és világosan kell hogy lássa ön is, hogy források kivonását teszik meg. Nem egymilliárd forintos, hanem több tízezer millió forintos nagyságrendben. Egyrészt a felsőoktatásban, másrészt mondjuk, a szakképzésben, ami legalább ilyen fontos, Kontur Pál képviselőtársam biztos meg is tud benne erősíteni, a szakképzés vonatkozásában akkor, amikor a gyakorlati képzéshez illesztetten a fiatalok gyakorlati képzéséhez ma 440 ezer forintos fejkvóta szerinti támogatást biztosítanak, két évvel ezelőtt ez 700 ezer forintos nagyságrendű volt, akkor mit tesznek a szakképzésért. Magyarul a foglalkoztatás, a munka világának az előiskolájában önök azt teszik, hogy források kivonását teszik meg, elvesznek mind a szakképzésből, elvesznek mind a felsőoktatás rendszeréből. Ez nem megalapozza a majdani foglalkoztatás bővülésének a kialakulását, hanem pontosan annak ellentettje irányába hat.
A munka világában egyébként ezek a folyamatok tapasztalhatók is, hiszen a versenyszférában, a termelőszférában csak az elmúlt egy esztendő leforgása alatt is az a helyzet alakult ki, hogy 27 ezerrel kevesebben dolgoznak, mint egy évvel ezt megelőzően. Összességében tehát azt lehet mondani, hogy az eddigi költségvetési politikájuk és ez a költségvetési tervezet, ami itt van előttünk, alkalmatlan arra, hogy az alapvető ígéreteiknek eleget tegyenek. Nemhogy eleget tegyenek, hanem a közelébe kerüljenek, hogy egymillió új adófizető munkahelyet teremtsenek. Önök nemhogy adófizető munkahelyet teremtenek, hanem azokat szüntetik meg.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem