KOVÁCS PÉTER

Teljes szövegű keresés

KOVÁCS PÉTER
KOVÁCS PÉTER (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Köszönöm szépen a szót. Lamperth Mónika előbbi hozzászólására reagálnék. Ha már valamire azt tetszik mondani szocialista képviselőként, hogy valami nem igaz, akkor talán gondolkodjunk el azon, hogy a szocialisták mondták leginkább azt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Az önök vezetője, Gyurcsány Ferenc ezzel kezdte a beszédét annak idején Őszödön (Kovács Tibor: Nem, nem! Ezt Orbán Viktor mondta.), és semmi köze nincs ahhoz, hogy Kaposvár fejleszt vagy nem fejleszt, ami tényként bizonyítható bármikor, bármilyen pillanatban, hogy a szocialista kormányzás alatt az önkormányzatok feladatot kaptak, pénzt meg nem kaptak hozzá, sőt évek során folyamatosan sokkal kevesebbet kaptak. Mint Budapest XVI. kerületének polgármestere, bármikor bárkinek nagyon szívesen számokkal be tudom ezt bizonyítani.
Kérem tehát, hogy ne csinálják azt, amit az elmúlt negyven évben csináltak a baloldali politikusok, hogy állítanak valami nagyon-nagyon-nagyon nagy hazugságot, majd utána ehhez a hazugsághoz ragaszkodnak, továbbra is mondják, mondják, és azt gondolják, hogy ha sokat mondják, akkor előbb-utóbb valaki elhiszi. Ezt fejezzék be! Ez maximum marketingszöveg. Dolgozni kellene (Dr. Lamperth Mónika: Dolgozni? Igen?), és a munkának az lenne az első része, hogy például ehhez a napirendi ponthoz egyáltalán beterjesztettek volna módosító javaslatot, amiről most vitatkozni kellene, például az önök módosító javaslatairól. Egyetlenegyet nem terjesztettek ide, a tisztelt Ház elé; egyetlenegyet se. Én beterjesztettem többet is, szeretnék is majd hozzászólni normál időkeretben, de ha nem dolgoznak, és nem terjesztenek elő módosító javaslatokat, akkor az általános vitát még egyszer miért akarják itt lefolytatni? Kérem, ezt hagyják abba!
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(12.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem