MANNINGER JENŐ

Teljes szövegű keresés

MANNINGER JENŐ
MANNINGER JENŐ (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Elnézést, de röviden azért reagálnom kell Kovács Tibor kijelentéseire, mert a számokat olvasnia kellene, és akkor pontosan kiolvashatná, hogy mennyi volt az, amit 2006-2010-ig kivontak - előtte lévő számokat nem is mondok, csak 2006-2010-ig -, vagy pedig bizonyos, mint ahogy említettem már, illetékbevételeket megváltoztattak, és nem pótolták ki. Ez az összeg nagyon jelentős összeg.
Mint ahogy azt is elmondtam, de úgy látszik, újra el kell mondani, hogy a fejlesztéseknél az önerőalapokból a fideszes önkormányzatokat valahogy kihagyták. Ezzel együtt nyilván mindig lehet vitatkozni azon, hogy a megyei önkormányzatoknak is nagyon vegyes volt a helyzete. Tehát azt lehet mondani, hogy bizony nagyságrendileg legalább annyi pénzt vontak ki, amennyit fel kellett venniük, ráadásul a nagy részét fejlesztésre vették föl. És a kormány pedig nem elvonta a vagyonukat, hanem konszolidálta. Tehát tulajdonképpen a megyei intézmények működését továbbra is biztosította.
Lehet azon vitatkozni természetesen, hogy melyik jó - minden országban más megoldás van -, de egy tény, hogy a kormánynak kellett megoldani azt a problémát, ami az MSZP-s kormányzás folytán állt elő. Tehát erről lehet vitatkozni, meg el lehet mondani még nyolcszor, meg tízszer, de az tény, hogy 2006-2010 között volt az önkormányzatok mélyrepülése, és tulajdonképpen ekkor kellett a szolgáltatásokat olyan módon visszavenni vagy részben hitelből pótolni.
Hogy ezt nem rendezték és nem szabályozták, ez az akkori kormányzat felelőssége. Azután, én azt gondolom, ennek a szabályozása megtörtént. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem