SZATMÁRY KRISTÓF

Teljes szövegű keresés

SZATMÁRY KRISTÓF
SZATMÁRY KRISTÓF nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Megértem, hogy önök megírtak egy, a nemrég bejelentett járulékcsökkentéssel kapcsolatban egy kérdést, csak talán érdemes lett volna ezt egy kicsit átnézetni előtte néhány gazdasági szakemberrel, meg egyáltalán, hogy milyen logikai összefüggések jönnek ki belőle, mert próbáltam a felszólalása alatt egész végig eldönteni, hogy önök végül is támogatják ezeket a járulékcsökkentéseket, avagy sem. Mert egyik pillanatban ön azzal ostorozza a kormányt, hogy ezek az intézkedések nem elegendők, máskor meg támogatja és üdvözli azt, hogy itt bizonyosfajta szemléletváltozás van.
Engedje meg, hogy először arra a felvetésére hadd reagáljak, ami szerint is ez a bejelentett intézkedés valami kudarcnak a beismerése lenne. Nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy komoly közgazdász, aki ismeri az elmúlt két év világgazdasági és európai uniós folyamatait, egy olyan ország gazdaságpolitikáját, amelynek sikerült 7 év után a költségvetési hiányát 3 százalék alatt - és ezzel a költségvetési egyensúlyát - megtartani, úgy egyébként, hogy az ön által említett háztartásokat korábban terhelő megszorítások politikáját elutasítja, hiszen ön is tudja, hogy 2011-ben jelentős mértékben nőttek a reálkeresetek Magyarországon, és nemcsak a két-, három- vagy többgyermekes családoknál, hanem más családoknál is nőtt a reálkereset, úgy egyébként, hogy a költségvetési egyensúlyt az államadósság csökkentésével párhuzamosan tudta a kormányzat megtenni.
Az, hogy önök nem akarnak vagy nem látnak összefüggést az egymásra épülő gazdaságpolitikai elemek között, ez, azt gondolom, nem a kormány hibája, hanem alapvetően az önök - maradjunk abban - ellenzéki attitűdjének a megnyilvánulása, de mindenképpen abban egyetértünk, ha lehet ilyet találni az ön fölszólalásában, hogy ha nem is egy szemléletmód-változáshoz, de egy korszakhoz érkezett a magyar gazdaságpolitika, ami logikus következménye az elmúlt két évnek.
Az elmúlt két év vagy két és fél év gazdaságpolitikája alapvetően - és nem akarnék hosszabb időt szentelni ennek, hiszen önök ezt állandóan szóvá teszik – nem a romok eltakarításáról szólt. Ahogy önnek is említettem, ön is tudja, hogy 2004 óta volt a magyar kormány az Európai Unió eljárása alatt. Ezt sikerült lezárni, és ezt nem önök ismerik el, hanem az Európai Unió elismerte, hogy sikerült konszolidálni a magyar költségvetés számait.
(8.50)
Úgy sikerült konszolidálni, még egyszer jelzem, hogy a terheket, és ez a reálkeresetek alakulásából látszik, és egyébként látszik a belső fogyasztásból is, mert a belső fogyasztás egyébként a tavalyi évben, ha minimális szinten is, de növekedett Magyarországon, ellentétben például a nagyon jól teljesítő Lengyelországgal vagy Szlovákiával, ahol csökkent a belső fogyasztás a tavalyi évben. Tehát mielőtt ön kudarcról beszél, érdemes a számokat megnézni, még akkor is, ha tudjuk, hogy nagyon-nagyon sok teendő van a kormányzat előtt az elkövetkező két évben.
De összességében azt gondolom, hogy ha megpróbálom valóban lehántani az ön felszólalásából az ellenzéki kötelező kritikákat, akkor örömmel kell konstatálnom azt, hogy önök alapvetően támogatják a járulékcsökkentés politikáját, tehát támogatják egyébként azt, hogy a 25 év alattiak és az 55 év felettiek járulékai jelentősen csökkenjenek, támogatják azt, hogy a szakképzéssel nem rendelkező munkavállalók járulékai csökkenjenek, támogatják azt egyébként, hogy a tartósan munkanélkülieket foglalkoztatók járulékai csökkenjenek, és a kisgyermekes édesanyák foglalkoztatása is megkönnyebbedjen.
Ugyanakkor azt gondolom, egyébként támogatható az is, ami az adók területén történik, és ezt akár valóban korszakváltásnak is lehetne nevezni. Ezt azért lehet megtenni, mert az elmúlt két évben a kormányzat tudta stabilizálni a költségvetés helyzetét, és ez többek között az önfoglalkoztatóknak egy külön adókategória megalapítását, egy átalányadózás bevezetését jelenti. Nagyon fontosnak tartom egyébként a pénzforgalmi szemléletű áfa bevezetését, amely a körbetartozások felszámolásának egyik nagyon fontos eszköze lehet, a számviteli szabályok és a házipénztár rendszerének az egyszerűsítését. Ezek mind-mind arról szólnak, hogy reményeink szerint ezekkel az intézkedésekkel akár egyrészt több százezer munkahelyet lehet megvédeni, de akár százezer munkahelyet lehet teremteni is az elkövetkező időszakban, és hozzájárulnak ezek az intézkedések ahhoz, hogy valóban a 2013-as év a növekedés és a vállalkozások és a háztartások számára is az emelkedés éve lehessen.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem