DR. BUDAI GYULA

Teljes szövegű keresés

DR. BUDAI GYULA
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Azért egy dolgot tisztázzunk már egymással! Szilágyi György barátomat nagyra tartom, mert sok jó gondolatot mond, de azért lépjünk már vissza egy picit a realitások talajára. Van önöknek egy olyan szakértőjük a frakcióban, aki előtt ez a kérdés ismert, nem most hallott először az agrárkamarával kapcsolatos problémákról. Én ott voltam a bizottsági ülésen, és mielőtt ő elhagyta az üléstermet, kritizálta ezt a jogszabályt. Persze, azzal állt fel, hogy nem volt elegendő ideje, hogy felkészüljön, nem ismeri a törvény szövegét, öt óráig lehetett beadni módosító indítványt. Voltak olyan kifogásai, amelyekkel igazából nem tudok egyetérteni, mert aki ennek a területnek az ismerője, annak véleményem szerint nem kell nagy felkészülés, hogy ebben a kérdésben elmondja a véleményét, ha valamivel nem ért egyet, akkor azt megfelelő módon juttassa érvényre. Varga Gézának volt lehetősége, és ismeri a jelenlegi agrárkamarai rendszert.
Kedves jobbikos képviselőtársaim, megint egy álvitának érzem azt, ami most a parlamentben folyik. Az, hogy a szocialisták meg az LMP miért nincs itt, az az ő problémájuk, de azért itt lehetne szakmai vitát is folytatni, és nem mindig azt kellene mondaniuk, hogy nem kívánnak ebben részt venni, mert a Jobbiknak van elképzelése arról, hogy milyen agrárkamara legyen. Ahogy Magyar Zoltán képviselőtársunk is mondta, ő már nagyon régen konzultál szakértőkkel - most is hívott fel szakértőt -, akkor csak van valamilyen elképzelése az agrárkamaráról. És az a két képviselőtársa, aki bejött a bizottsági ülésre, az elképzelését elmondhatta volna, és esetlegesen azokat a jobbító javaslatokat is, amelyek az önök elképzeléseiben szerepelnek, hozzátehette volna. Ne haragudjon, én nem nagyon tudom elfogadni az önök érvelését. Aki az elmúlt nyolc-tíz évet az agráriumban töltötte el, mint én vagy Jakab István érdek-képviseleti vezetőként, annak azért van valami elképzelése arról, hogy hogyan működött az az agrárkamara, amely helyett most egy teljesen más szemléletű, egy centralizált, nem a megyékre, hanem területi elven épülő agrárkamarát képzelünk el.
(20.20)
Ez egy szakmai vita, képviselő uraim, egy szakmai vita, hogy maradjon az a szervezet, ami 10 ezer tagot számlál, és kismértékben képviseli az agráriumban szereplők érdekeit, vagy jöjjön egy nagyobb merítés, ami sokkal bővebben, nemcsak agrár-, hanem az élelmiszer-gazdasági és vidékfejlesztési kamaraként is kell hogy szerepeljen, és közel 400 ezer szereplőt fog össze. Ezen szereplők között valóban mi nem a nagyüzemeknek kívánunk kedvezni, hanem azok a módosító indítványok, amelyek bejöttek például a tagdíj vonatkozásában - hogy meghúzunk egy felső limitet, és abból lefele bontjuk a tagdíjfizetési kötelezettséget -, lényegében olyan lehetőséget adnak, hogy a kisebb vállalkozások is tudják az érdeküket érvényesíteni ebben a kamarában. Ez a demokratizmus elve, az egy tag egy szavazat, képviselő urak.
Vannak olyan dolgok, amikhez nem kell nagy jogászi elme, hanem a józan paraszti ész vagy egy pici jártasság ebben a világban hozzásegít ahhoz, hogy ebben a kérdésben elmondjuk a véleményünket. Pontosan ezért nem szükséges politikai térre terelni ezt az egész dolgot. Ez egy szakmai dolog, higgyék el nekem. Az, hogy a magyar agrárszektornak egy olyan átfogó, egy olyan képviselete van, amely nemcsak Magyarországon, hanem Európában is megfelelő súllyal tud fellépni, ez egy nagyon nemes dolog, és nemcsak arról szól, hogy a szereplőket képviseljük, hanem ez egy komoly gazdasági egységként tud fellépni a Magyarországon levő nagyvállalatokkal, multikkal és mindenkivel szemben. Az új agrárkamarai törvény ezen szektor szereplőinek a versenyképességét növeli. Erről vitatkozunk, hogy ez mennyire jó nekünk, vagy mennyire nem jó. Én ebben a kérdéskörben állok a rendelkezésükre, és ezt a vitát le lehet folytatni.
Varga Gézát például azért nem értem, mert ő folyamatosan bírálja a Magoszt, amikor ő 2005-ben ennek a Magosznak az egyik jelentős szereplője volt a tüntetések során, most meg savanyú a szőlő, mondhatnám ezt. Ő nagyon jól tudja, hogy mi volt az elképzelése a Magosznak az agrárkamaráról. Ne jöjjenek nekem ilyen dolgokkal, mert én a képviselő úrnál egy picit régebb óta vagyok ebben a közegben (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból.), és nagyobb rálátásom van ebben a dologban. Azt gondolom, hogy ezek a dolgok szerintem szakmai szempontok alapján kezelhetők.
Örülök egyébként, hogy Szilágyi György képviselőtársam új oldaláról mutatja meg önmagát, az agráriumhoz is ért. Nagyon örülök, mert eddig azt hittem, hogy máshoz ért, a sporthoz, most rájöttem, hogy az agráriumhoz is, és ez nagyon jó dolog, mert a magyar parlamentnek ilyen sokoldalú képviselőkre szüksége van, azt gondolom. (Szilágyi György: Azért van ön is ennyi szerepben.)
Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom, hogy a kormánypárti képviselők, akik valóban ebből a szakmából jöttek, akik valóban ismerik ezt a közeget, akár Jakab István, akár Pócs János, akár Győrffy Balázs vagy Obreczán Ferenc, valami közük van a magyar gazdákhoz. Láttak már magyar gazdát, átéltek már krízishelyzeteket, voltak a barikádnak azon az oldalán, ahol önök soha nem voltak még. Azt gondolom, hogy legalább akkor ezt a tiszteletet adjuk meg nekik. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Rendőrök voltak? - Derültség a Jobbik padsoraiban. - Az elnök csenget.) Nem, képviselő úr. Amikor ön még szerintem azt sem tudta, hogy mi az, hogy magyar gazda, mi már 2005-ben a téren kétezer traktorral tüntettünk a kormány ellen. Érti, képviselő úr? (Közbeszólások a Jobbik padsoraiból. - Az elnök csenget.)
Képviselő úr, csinálják jobban! Ha jobban csinálták volna, akkor nem ennyien vannak a magyar parlamentben, hanem többen. Ezt tudom önnek mondani. (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Leszünk többen.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem