GYŐRFFY BALÁZS

Teljes szövegű keresés

GYŐRFFY BALÁZS
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Szilágyi képviselőtársamat a tények vonatkozásában hadd világosítsam fel. A Jobbik két fővel képviseltette magát a bizottsági ülésen. Ha azt mondom, hogy két percig voltak jelen, akkor talán nem túlzok, de legyen három, és akkor biztos, hogy belefér. Ők onnan kijöttek, Magyar képviselő úrnak onnantól kezdve lett volna lehetősége a bizottsági ülésen részt venni, hisz ez a két képviselőtársa az előbb említett agrártémájú törvények vonatkozásában itt a plenáris ülésen tudta volna a Jobbikot képviselni. Mindez nem történt meg. Hogy ezt önök hogy szervezik, hogy nem, azt természetesen nem tisztem bírálni, de azt azért elmondanám, hogy Sáringer képviselőtársam az előbb szövegszerűen ismertette a törvény egy szakaszát, de Magyar képviselőtársam éppen telefonált. Tehát amikor lehetősége lett volna felismerni a szöveget felolvasás formájában, akkor sem élt a lehetőséggel. Javaslom, hogy vagy olvasással, vagy odafigyeléssel próbálják behozni ezt a szakmai lemaradást.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem