ROGÁN ANTAL

Teljes szövegű keresés

ROGÁN ANTAL
ROGÁN ANTAL (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A pénzügyi tranzakciós illetékből körülbelül 300 milliárd forint, valamennyivel azt meghaladó összeg fog befolyni az államkasszába. Ezt a pénzösszeget - azt gondolom, a miniszterelnök úr előző heti napirend előtti felszólalásából teljesen egyértelmű - a magyar kormány és a magyar költségvetés a munkahelyek védelmére és munkahelyteremtésre fogja fordítani.
Azt, hogy ezzel a céllal egyetértenek, még ma is itt, ebben a Házban önök közül, ellenzéki képviselők közül jó néhányan elmondták. Az, tisztelt képviselőtársaim, hogy úgy beszélnek arról, hogy egyetértenek ezzel, hogy közben egyébként a forrásait képtelenek megjelölni, az két dolgot mutat. Vagy azt, hogy önök között egyetlen kormányzóképes erő sincs. Ez is egy lehetséges alternatíva. (Felzúdulás az ellenzéki pártok soraiban. - Moraj és szórványos taps a kormánypártok soraiban.) A másik lehetséges alternatíva úgy hangzik, hogy önök nem akarják kimondani azt, amit valójában gondolnak; hogy önök szerint úgy kell munkahelyeket megvédeni és munkahelyeket teremteni, hogy jobban meg kell adóztatni az embereket, hogy egyébként be kell vezetni többkulcsos, erősen progresszív személyijövedelem-adózást, hogy nem akarják bevallani, hogy önök szerint a közszolgák vagy éppen a nyugdíjak mértékét kell csökkenteni, amint azt egyébként jó néhány másik országban körülöttünk, például a nemzetközi szervezetek tanácsára tették.
Mi egyértelművé tettük, hogy mi nem ezt az utat választjuk, mi a munkahelyek védelmére és a munkahelyteremtésre a bankok és a pénzintézetek adóztatásából befolyó pénzösszeget használjuk fel. Erről szól a pénzügyi tranzakciós illeték.
Tisztelt Képviselőtársaim! A pénzügyi tranzakciós illeték alanya minden esetben a bank. Az, hogy az állam itt egyébként attól sem riad vissza, hogy még az Államkincstárat is az adó alanyává tegye, ez egyértelművé teszi: mi a magunk részéről azt gondoljuk, hogy itt nem lehet kivétel. Mindenki ebből a szempontból, aki pénzintézeti típusú műveleteket végez, az ennek az adónak az alanyává válik. Ilyen a Magyar Nemzeti Bank is, tisztelt képviselőtársaim. Hadd utaljak itt vissza arra - Schiffer képviselőtársamnak különösen -, hogy ha már egyébként a spekuláció megadóztatásáról beszélünk, akkor ön abban tévedésben van, és kérdezze meg a saját frakciójában a közgazdász kollégáit, hogy azok, amiket ön spekulatív pénznek nevez, azok nem a bankok között mozognak, hanem azoknak a jó része a Magyar Nemzeti Bankban található. Mert abban az esetben, ha valaki a forinttal szemben spekulálni akar, akkor forintpozíciót majd a Magyar Nemzeti Bankban fog nyitni (Orbán Viktor: Így van.), ahol egyébként ezt egy jó magas alapkamat mentén tudja elhelyezni. (Orbán Viktor az asztalt ütögeti.) És a pénzügyi tranzakciós illeték talán pontosan ezeknek a típusú műveleteknek is gátat jelent, ezért mi azt gondoljuk, hogy a pénzügyi tranzakciós illetéket oda mindenképpen ki kellett terjeszteni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az pedig, ha már visszatérünk a mai vitára, a zárószavazás előtti módosítók körében gyakorlatilag technikai jellegű módosítókon túl egyetlenegy érdemi módosító van. Az a jellemző, hogy önök ezt egyébként kivétel nélkül javasolták bizottsági üléseken, és most úgy beszélnek róla, mintha rossz lenne. Például MSZP-s képviselőtársaim, önök is javasolták, hogy a hitelfolyósítást vegyük ki a tranzakciós illeték hatálya alól. Akkor miért rossz ez a módosítás, tisztelt Józsa képviselőtársam? Mert ez van benne, ezt írtuk bele ebbe a zárószavazás előtti módosítóba, pontosabban a kormány. Javaslom, hogy olvassák is el, mielőtt egyébként érdemi vitát nyitnak.
Tisztelt képviselőtársaimat pedig arra kérem, hogy a kormány munkahelyvédő és munkahelyteremtő programjának a finanszírozása érdekében a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvénymódosítást, illetve a törvényt a mai napon szavazzák meg.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem