MAGYAR ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Ez a két módosító javaslat, amelyről most szólunk, ezek az én módosító javaslataim, és ezek mellett szeretnék röviden érvelni. Azért nyújtottam be ezeket a módosító javaslatokat, egyébként mindkettőnek az indokolása ugyanaz, illetve hasonló okok hívták életre, illetve még azt is hozzátenném itt az elején, hogy egy kapcsolódó módosító indítvány, amit benyújtottam hozzá, szintén ezt pontosítja, még inkább alkalmassá teszi az indokolásban megfogalmazottak végrehajtására és elérésére. Tehát ezeket összességében az indokolta, hogy a jelenleg hatályos törvényben szereplő határidő, amelyet a tárgyi törvényjavaslat most hat hónappal meg kíván hosszabbítani, az ugye csupán a felülvizsgálat elvégzésének végső idejét jelöli meg, és nem mondja ki azt, hogy a felülvizsgálat eredményét követően a miniszter mikor köteles a döntést meghozni, illetve ha azt a döntést meghozta, mennyi időn belül köteles azt közzétenni. Úgy gondolom, ez egy súlyos hiányosság, már csak azért is, mert a jelenlegi gyakorlatban is több hasonló rendelkezést ismerünk, amelyek ilyen komoly időhúzásokhoz vezettek. Ezt próbálom ezzel a módosító javaslattal elkerülni, mert úgy gondolom, hogy a jelenlegi formájában hiába mondja ki a törvény, hogy a közzétételtől számított hatvanadik napon a szerződést e törvény erejénél fogva meg kell szüntetni, ha nem írja elő azt, hogy a közzétételnek mikor kell legkésőbb megtörténnie.
Tehát az ezekben a módosító javaslatokban szereplő két határidőt - ezzel most már a kapcsolódó mellett is érvelnék - a döntéshozás és a közzététel pontos meghatározásával szeretném elkerülni azt, hogy az elhúzódó ügyintézés-idejéről közismert MNV Zrt. kibújjon egy újabb jogszabályi kötelezettség alól. Körülbelül tucat hasonló esetben használja ki az MNV Zrt. ezeket a kiskapukat, amelyeket itt a törvényhozás során bent hagyunk számukra, ezért vannak olyan történetek, amelyek évtizedekre elhúzódnak, és megakadályoznak egy-egy ügyet abban, hogy normálisan és időben rendeződjön. Úgyhogy kérem a képviselőtársaimat, hogy ezt a két módosító javaslatomat, illetve a ma benyújtott kapcsolódót fontolják meg és fogadják el. Mindkét javaslat teljes mértékben a jogalkotó eredeti szándéka mellett érvel, sőt a törvény eredeti szándékát erősíti, és jobbá, alkalmazhatóbbá teszi magát a törvényt.
Mi nyilván szeretnénk elfogadni ezt a világörökségről szóló törvényjavaslatot, amelyet már az eredeti benyújtásakor is támogattunk, de szeretnénk, ha minél előbb rendeződnének azok a visszás ügyek, amelyek a világörökség helyszínein tapasztalhatóak. Itt a tulajdonjog és a különböző haszonbérlőkkel kapcsolatos mizériákra gondolok, amelyek kapcsán az általános vitában már sokat érveltem, és sokszor ostoroztuk a kormányt ezen rendezetlen ügyek miatt. Úgyhogy ha már vették a bátorságot - mert ehhez az is kellett - és a fáradságot, hogy újra elénk kerüljön ez a javaslat, akkor kérem, hogy ezzel a két időpont-pontosítással ne hagyjunk újabb kiskaput az MNV Zrt.-nek, és egy valóban használható, a nemzetünk javát szolgáló törvényt tudjunk mindannyian itt elfogadni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem