DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Megjelölve a módosító javaslatot, amelyhez hozzá kívánok szólni, a frakciótársaim, Kiss Sándor, Nyikos László és Gyenes Géza módosító javaslata, a 3. számú. Ehhez benyújtottam egy kapcsolódó módosító javaslatot több kollégámmal együtt, többek között Kiss Sándor, Baráth Zsolt, Szávay István és Szilágyi György képviselőtársaimmal.
Miről van itt szó? Itt kapcsolódom Nyikos László képviselőtársunkhoz, és én is felteszem a kérdést, hogy vajon hol van a Lungo Drom vezetősége egy olyan székházbotrány ügyében, amelyet ismét a Ház elé hoztak, amikor egyszer már megbukott. Önök, kedves képviselőtársaim, kormánypárti képviselők, nézzék majd vissza a szavazási listákat, leszavazták ezt a javaslatot múlt pénteken. A költségvetési törvényhez szerették volna belenyomni suttyomban a Lungo Dromnak juttatott székházat, 12 állami ingatlan egyházak részére történő átadása keretében, elrejtve.
Miről van szó? A Lungo Drom a Fidesz szövetséges szervezete, a 2010-es választásokon a kétharmados parlamenti többség megszerzésében oroszlánrészt vállalt a cigány szavazatok maximalizálásával. Most tulajdonképpen kifizetik. Erről van szó. Ez az én olvasatom. Ezt lehet szépíteni, lehet itt mindenféle szöveget kitalálni, de ahogy mondja Nyikos képviselőtársam, ki se találnak még érdemi szöveget - mindenképpen indokolt. Ez az egyetlenegy indok szerepel. Mi ott voltunk Zagyva Gyula képviselőtársammal, miután felfedeztük ezt a botrányt, múlt szerdán a Bezerédi utca 17. előtt, és megnéztük, benéztünk az ingatlanba, ott tartottuk a sajtótájékoztatónkat, amikor kirobbantottuk ezt a botrányt, ami nem a mi botrányunk, hanem az önök botránya, főleg Lukács Tamás emberi jogi bizottsági elnök úr botránya, aki - mondom - 12 állami ingatlan egyházak részéről történő átadása mellett, belerejtve tizedikként, odarakja a Lungo Drom ügyét. Ez szégyenletes, felháborító! Különösen azért is, mert nagyon nagy értékű ingatlanról van szó. Ez egy volt óvodaingatlan, egy nagyon nyugodt, nagyon szép helyen a VIII. kerületben. A becslésem szerint legalább több száz millió forintos ingatlanról van szó, meglehetősen jó állapotban, szép nagy udvarral. Én már látom magam előtt, hogy milyen nagy mulatságok és viháncolások fognak ott zajlani - de nem fognak zajlani, mert nem fogjuk hagyni, kedves képviselőtársaim! Itt nagyon komolyan keresztbe fogunk feküdni ezzel szemben!
Megmondom őszintén, a cigányszervezeteket sajnálom a legjobban. A cigány honfitársainkat sajnálom a legjobban, hogy őket hozták önök ilyen méltatlan helyzetbe, mert lényegében most nekik magyarázkodni kell, minden cigány embernek magyarázkodni kell, meg minden Lungo Dromosnak, hogy valójában nem politikai hála keretében kifizetett ingatlanadományról van szó, hanem ők a legjobbak, és most csak ők érdemlik meg, egyetlenegy más nemzetiségi szervezet sem érdemel székházat, egyetlenegy más jellegű szervezet, például a magyarság ügyét előremozdító szervezet sem érdemel székházat. Mondhatnám példaként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat például, amely évtizedek óta vagy hosszú évek óta nagyon kemény munkát végez az elcsatolt területek magyarságáért, és rengeteg üldöztetés éri az utódállamok részéről is folyamatosan, Magyarországon is üldözik. Miért nem kapják meg ők ezt a székházat? Átlátható ez? Diszkriminációtól mentes ez az eljárás? Az állami vagyonra vonatkozó szabályokat betartják önök? Az állami vagyongazdálkodás fő szabálya az, hogy az állami vagyont nem lehet ingyenesen átadni, csak és kizárólag olyan rendszerben, olyan keretek között, amelyek egyáltalán átláthatóvá, indokolttá és védhetővé teszik a döntést. Ez nem ilyen.
Kérem szépen, Kósa Lajos, a nagy botránykirobbantó, 2007-ben a Vérmező-gate néven belerobbantott egy nagy botrányt a világba, amikor lefülelték, helyesen egyébként, ellenzéki pártként, hogy amikor az MSZP elhagyta a Köztársaság téri székházát, beköltözött egy Vérmező utcai ingatlanba, ami a Magyar Turizmus Rt. pénzéből került finanszírozásra, az a pár hónap, és nagyon helyesen Kósa Lajos székházgate-et emlegetett. De hát visszamehetnénk az ősidőkre, 1992-ben a Fidesz - specialista a székházügyekben - az MDF-fel közösen kapott székházukat a Külkereskedelmi Bank részére eladták, amelyből közel 1 milliárd forintot kasszírozott annak idején a Fidesz; azért az nem volt rossz pénz annak idején. Tehát van tapasztalatuk, referenciájuk ezen a téren.
Mindenesetre egyet tudunk mondani: ez egyértelműen megengedhetetlen, diszkriminatív, és még egyszer mondom, az állami vagyonra vonatkozó szabályokat durván megsérti.
(18.30)
És még persze azt is meg kell kérdeznem, egyáltalán hogyan merték ezt megcsinálni. A költségvetési törvényhez nyújtotta be először ezt a módosító javaslatot az emberi jogi bizottság, azután a költségvetési bizottság ezt házszabály-ellenesnek minősítette Nyikos László elnök úr érvelése alapján, azután majd mégiscsak a kormánytöbbség saját javaslatként benyújtotta, ezt pénteken az Országgyűlés leszavazta, majd gyorsan benyújtottak egy önálló törvényjavaslatot, ami kifejezetten ennek a vagyonátadásnak az érdekében jött létre. Tehát itt nem tudok mást gondolni erről, mintsem hogy egy nagyon durva székházbotrányról van szó, ahol egyszerűen egy kifizetőhelynek használják az állami vagyont. Ezt nem fogjuk engedni, ezért nyújtottuk be ezt a módosító javaslatot, hogy ezt megakadályozzuk.
Még egy utolsó gondolat. Ha már ingatlanokról, pártingatlanokról, egyáltalán ilyen ingatlanvagyonról van szó, nézzük már meg, hogy a kimúlt rendszerváltó pártok ingatlanaival mi van. Konkrétan az SZDSZ-ről, az MDF-ről van szó. Nézzük már meg, milyen igazságtalan helyzet az, hogy amíg a Jobbik számos helyi szervezete, például a XV. kerületben egyáltalán nem rendelkezik még egy kis mellékhelyiséggel sem, hogyan lehet az, hogy ezek a kimúlt rendszerváltó pártok komoly ingatlanportfólió fölött rendelkeznek, ki tudja, milyen célra használják. Illetve tudjuk, nagyon sok esetben abszolút mértékben magáncélra, vagy legalábbis olyan célra használják, amire nem szánta az állami vagyonjuttatás őket.
Tehát ezt a javaslatot sürgősen törölni kell, a Lungo Dromnak ezt a székházadást ki kell iktatni a rendszerből, ezért kérem, támogassák a kapcsolódó módosító javaslatunkat.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem