ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! A költségvetési bizottság vitájában jómagam is részt vettem, Nyikos elnök úr két módosítójával kapcsolatosan is, amit most képviselőtársam elmondott; az állami vagyon visszaszármaztatásának a kérdése, annak a szabályai, annak a kormányrendeletei, rendeletei hogy fogalmaznak és milyen formában lehet visszajuttatni.
Kiderült, hogy ezek a vagyonelemek annak idején elkobzásra kerültek, mégpedig úgy, hogy az egyházak nem is tudtak róla. Tehát úgy kerültek elvételre, hogy egyáltalán nem is tudtak róla. Itt a kérdés az - és Gaudi Tamás képviselőtársamra nézek, aki jogász, és nagyon jól tudja ezeket a dolgokat -, hogy ha időközben kiderül, hogy jogtalan eltulajdonítás volt az akkori állam részéről, és azt a volt tulajdonos nem tudta szóvá tenni, mert azt se tudta, hogy hova került a vagyonelem, akkor az Államkincstárnak, vagy fogalmazzunk úgy, hogy a vagyonkezelőnek jogában áll-e úgy visszaadni, és nem azt mondom, hogy abban az állapotban, mint amilyenben annak idején elvették, de jogában áll-e visszaadni tulajdonosának az akkori elkobzott vagyonértéket. Jogában áll-e? (Dr. Gaudi-Nagy Tamás: Mi támogatjuk az egyházi vagyonok visszaadását, de ez nem az!)
Itt jön be az a kérdés, amit képviselőtársam felvetett, mert időközben a nemzeti vagyontörvény feletti rendelkezési jogszabályok is megváltoztak, definiálja azt, hogy milyen formában lehet ingyenesen visszajuttatni vagy szolgáltatni, kik kaphatják meg. Itt a kérdés az, hogy a törvényeink lehetővé teszik-e azt, hogy valóban az akkori tulajdonos számára ezek a tulajdoni elemek a mai állapotában visszakerülhessenek. Nyikos elnök úr is próbált a módosítójában úgy fogalmazni, hogy korlátozott, ötvenéves időszakra, tehát voltak itt különböző variációk. Én magam is úgy érzem, ha egyszer elkobzásra került, és időközben kiderült, hogy ennek a volt tulajdonosai ma is léteznek és gyakorolják a tevékenységüket, akkor teljesen logikus, hogy az állam fogja magát és a volt tulajdonosnak egy az egyben visszaadja a vagyoni elemet.
Én ebben nem találok semmiféle kivetnivalót, és ezzel próbáltam érvelni a bizottsági ülésen is, mert ez a kérdéskör ott is ugyanígy felmerült, bár nem olyan súllyal, mint a Lungo Drom kérdése. Én például felvetettem azt, hogy a Lungo Dromot megelőzően az előző kormányzati időszakban az Országos Cigány Önkormányzat is kapott az V. kerületben egy tulajdont, hogy annak a sorsa milyen lett, hogyan lakták le, mennyire hordták szét, ezt nem tudom elbírálni, mert nem láttam az épületet, de ugyanez volt a Mező utcában is, ahol a másik cigányszervezet szintén kapott egy épületet, és annak sem tudom a sorsát, hogy milyen mértékben lett lelakva vagy mi lett a sorsa. De ez a költségvetési bizottság ülésén a vita során napirendre került. Ahogy Kiss Sándor is fogalmazott, nem azzal van baj, hogy kap, hanem az, hogy milyen formában kapja meg, tulajdonként, bérleti jogviszonyként, tartós bérleti jogviszonyként vagy máshogy. Azt hiszem, hogy ebben a kérdésben nagyon sok igazság rejlik, tehát minden oldalról nagyon sok igazság rejlik, de egyet tudomásul kell venni: jelen pillanatban Magyarországon az egyik legnagyobb cigányszervezet a Lungo Drom, amelynek magas az országos lefedettsége, a helyi szervezetei és az önkormányzatai elég nagy létszámúak.
Ezzel kívántam kiegészíteni a mai vitát és a költségvetési bizottságban elhangzott vitát is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem