MAGYAR ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Az általános vitában már kifejtettük a javaslattal kapcsolatos aggályainkat, itt inkább Simicskó István képviselőtársamra reagálnék, mert nem győzött meg minket azokkal az érvekkel, amiket felsorolt azzal kapcsolatban, hogy az a javaslat, amit ön letett ide elénk, miért is oldaná meg azt a helyzetet, hogy a MEOE zsarolva tartja kezében a kormányt, és a pozícióit folyamatosan ilyen eszközökkel próbálja most már tizennegyedik éve megtartani.
Nem tudjuk hogy ez a fajta módosítás miért jó, miben segíti a kutya-világkiállítást vagy éppen a Staudt képviselőtársam által felsorolt pluszjogosítványok miért szükségesek ennek az egyesületnek, miért kell ezeket biztosítani erre az átmeneti időszakra is, és nem értem azokat az érveket sem, amiket még később felsorolt a kilenc magyar kutyafajta védelmével kapcsolatban. Természetesen mi, jobbikosok vagy akármilyen kutyatartó nevében elmondhatom, hogy mi is nagyon fontosnak tartjuk, és ápolni és támogatni kell, akár törvényi védelmet is kell ezeknek biztosítani, még komolyabbakat, mint jelenleg vannak, de ezek nincsenek összefüggésben azzal, hogy ma gyakorlatilag ezzel az elképesztő jogalkotási formával ismét egy egyesületre - gyakorlatilag teljesen rászabva - hozunk egy törvényt.
És amire szerintem még nem helyeztük eléggé a hangsúlyt, és érdemes lenne erről beszélni, hogy ettől az egyesülettől függetlenül is micsoda lavinát indíthat ez el. Mostantól kezdve akkor minden egyesület, amelynek valamiféle különleges jogosultsága van, az majd ide fog jönni a Ház elé, és majd különböző extra igényekkel fog előállni akár csak - mint ebben az esetben - időhúzás tekintetében, de akár bármilyen más ügyben?
Ahogy már Szilágyi képviselőtársam is említette, számos más egyesület is van, amelyek visszaélnek az ilyenfajta egyedi jogosítványokkal, közöttük is érdemes lenne körbenézni. Úgyhogy erre biztatom a kormányt, hogy ezeket lépjék meg minél előbb.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem