DR. TAPOLCZAI GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. TAPOLCZAI GERGELY
DR. TAPOLCZAI GERGELY, az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság előadója: (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Az ifjúsági, szociális, családügyi és lakhatási bizottság megtárgyalta az országos fogyatékosügyi programban, valamint a végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervben foglalt feladatok megvalósításának időarányos kiegészítéséről szóló jelentést és ennek elfogadását. A bizottság egyhangúlag elfogadta és általános vitára alkalmasnak találta a benyújtott anyagot.
A vita során több szempont és észrevétel is felmerült, és elhangzott az is, hogy az Országos Fogyatékosügyi Tanács ajánlása is bekerülhetett ebbe, de csak az eredményeket lehetett elolvasni ebben a jelentésben. A hiányosságok alapján a továbbiakban összehasonlítást lehet tenni, illetve a további eredmények elérése érdekében.
Elhangzott az is, hogy ebben az évben meg fog történni a fogyatékos személyek esélyegyenlőségéről szóló törvény felülvizsgálata a fogyatékos személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény szellemében. Össze fogják vetni a felülvizsgálat során a fogyatékos személyek kategorizálását is, új kategóriák kerülnek majd bevezetésére.
Felmerült az is, hogy hosszú évek óta húzódó probléma és kérdés, hogy valójában hány fogyatékossággal élő személy van Magyarországon. Várjuk a 2011. évi népszámlálás adatait, de ez sem fogja teljesen lefedni és pontos létszámot adni, hiszen nagyon sokan nem vallják be, vagy nem vallják be akár saját maguknak sem a fogyatékosságukat. A fogyatékossággal élő személyek érdekvédelmi szervezeteinek a tagsága sem fedi le a hazánkban fogyatékossággal élő személyek számát. Tehát ez is folyamatos probléma és kérdéskör, és mindig csak hozzávetőlegesen tudunk adatokat szolgáltatni.
Figyelembe kell venni azt is, hogy amióta megszületett az esélyegyenlőségi törvény 1998-ban, azóta már két fogyatékosügyi program is született, megjelölve a határidőket, például az akadálymentesítés határidejét. Ezek a határidők mindig el lettek tolva, tehát az elmúlt tíz évben is ez volt tapasztalható, hogy nem minden határidő valósult meg időben, ezek mindig kitolódtak.
Ettől függetlenül ez a jelentés az eredmények és hiányosságok tekintetében is egy nagyon magas színvonalú beszámoló, ezért a bizottság egyhangúlag általános vitára bocsátását támogatja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem