DR. TAPOLCZAI GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. TAPOLCZAI GERGELY
DR. TAPOLCZAI GERGELY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: (Hozzászólását jelnyelvi tolmács közreműködésével teszi meg.) Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ma különös nap van, többet szerepelek, mint szoktam. A vezérszónoki körrel kapcsolatban eszembe jutott és fölmennék az emelvényre, ha megengedik, de van egy akadálya: a tolmács nem fog tudni engem fordítani, mert nem lát engem. Tehát itt is felmerül az akadálymentesítés kérdése. A helyemen meg van oldva ez a probléma, de más szituációban nem biztos, hogy ez megoldott. Ez is nagyon jól mutatja, hogy mennyire fontos és milyen mélységű ez a kérdés. Ezen az apró példán keresztül is talán sikerült megmutatnom, és most csak magamról beszéltem.
Hány fogyatékossággal élő személy éli át ezeket az apró problémákat akár a hozzáférés szempontjából, akár a jogegyenlőség, akár az esélyegyenlőség szempontjából? Most itt fekszik előttünk az országos fogyatékosügyi programról szóló jelentés, amit a jogszabályok alapján meg kell csinálni, végre kell hajtani, meg kell fogalmazni, a 2007-2010 közötti időszakról van szó.
2006-ban elfogadták az új országos fogyatékosügyi programot, majd az ehhez kapcsolódó intézkedési tervet, ami alapján minden tárcának, minden minisztériumnak kötelessége volt beszámolni a fogyatékosüggyel kapcsolatos elvégzett feladatairól, tevékenységéről vagy el nem végzett feladatairól. Ezért is nagyon örülök annak, hogy az Országos Fogyatékosügyi Tanács megtárgyalta ezt a jelentést is, és nagyon helyesen és jogosan kérte, hogy a hiányosságokat is emeljék be és szerepeltessék benne.
(16.20)
Ez is oka annak, hogy késve érkezett a parlament elé. Sajnálom, hogy nincs itt Szél Bernadett képviselőtársam, ez lett volna számára a válaszom. Tavaly ősszel már elkészülhetett volna ez a jelentés, de a Fogyatékosügyi Tanács kérése volt, hogy egészítsék ki a hiányosságokat, ezért került most beterjesztésre.
A jelentés is kiemeli, amit az előbb hangsúlyoztam, és ez a szemléletformálás. Remélem, hogy nagyon sokan emlékeznek rá - látták vagy hallottak róla -, azokra a figyelemfelhívó műsorokra, amikor különböző fogyatékossági csoportokat mutattak be bizonyos élethelyzetekben. Föltették a kérdést, hogy ki a fogyatékos, mi az esélyegyenlőség. Ez egy évig tartó program volt, és nagyon nagy hatású volt szerintem, és nagyon remélem, hogy nagyon sok ember hozzáfért ehhez.
Ezek mellett folyamatosan vannak fogyatékosügyi és esélyegyenlőségi műsorok is, és nagyon jó lenne tovább szélesíteni ezeknek a körét, és nemcsak szinten tartani ezeket. Erre nagyon jó példa, hogy most a közszolgálati csatornákon folyamatosan vetítenek esélyegyenlőségi műsorokat. Azt hiszem, nem kell azt különösebben elmagyarázni, hogy mennyire fontos az integráció, és hogy mi ennek a jelentősége. Saját magam is átéltem, hogy mit jelent a szegregált képzés, hiszen a siketek iskolájában tanultam, csak siketek között. Nem mondom, hogy ez hátrány volt számomra, de magamból kiindulva hálás lehetek a sorsnak, hogy tanulhattam, hogy felkészülhettem szakemberek segítségével. De ha eltávolodom, és teljes egészében nézem ezt az egészet, akkor lehet, hogy az integrációnak van több előnye a többi fogyatékos szempontjából is, mégpedig a társadalom többségének a javára.
Tehát itt nemcsak arról van szó, hogy a fogyatékossággal élő személyt megpróbáljuk beintegrálni a társadalomba, hanem hogy a társadalom is be tudja fogadni a fogyatékossággal élőket, az integráció csak így valósulhat meg. Ezért is helyes az az irány, amit a fogyatékosügyi program megjelölt és amire törekszik a mostani kormányzat is. Például a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány, ami már átalakult közhasznú társasággá, különböző szakmai programokat indított: szülősegítő programokat, sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztésére szolgáló programokat, és sorolhatnám tovább ezeket a programokat.
A foglalkoztatás szempontjából is nagyon fontos megemlítenem azt a két különböző megközelítést, hogy minden fogyatékos személy megváltozott munkaképességű is, de nem minden megváltozott munkaképességű személy fogyatékos egyben. Emiatt is érdemes árnyalni és árnyaltan közelíteni ehhez a dologhoz és ehhez a kérdéshez. Más segítséget igényelnek, más segítséget kérnek azok a személyek, akik születésüktől fogva bármilyen fogyatékossággal élnek együtt, és más azoknak a segítségigénye, akik a későbbi időkben, gyermekkorban vagy felnőttkorban - idézőjelben mondom - szereztek bármilyen fogyatékosságot baleset, betegség következtében. Ez is mutatja, hogy az orvosi ellátásnak, a rehabilitációnak és az egészségügyi szolgálatnak is nagyon sokirányúnak kell lenni, hogy tudja kezelni ezeket a személyeket és ezeknek a személyeknek a problémáit, nem lehet egybemosni őket - elnézést kérek ezért a kifejezésért.
Nagyon fontos dolog, hogy megszületett az európai fogyatékosügyi stratégia, ami a magyar jogszabályokat is befolyásolja, elsősorban az esélyegyenlőségről szóló jogszabályokat, nemcsak a fogyatékos személyek jogairól szóló egyezmény tükrében, hanem az európai fogyatékosstratégia tükrében is.
A saját szempontomból és a sorstársaim szempontjából is a legnagyobb jelentőségű jogszabály a magyar jelnyelvről szóló törvény, 2009. november 9-én fogadta el a parlament ezt a törvényt. Ez nagyon sok területet érint, és nagyon sok területet módosított, és nagyon sok jogszabállyal foglalkozott, ezáltal már érezhető a hallássérült sorstársaim számára egy nagyfokú javulás, például a médiatörvény módosítása által a feliratozás vagy a jelnyelvi tolmácsszolgálatok biztosítása évről évre emelkedő óraszámban az adásokban. Napi 6 órában feliratoznak ma már, vagy tolmács szerepel a közszolgálati televízió csatornáin. Emellett felállt a nemzeti médiahatóság, és ezáltal egy monitoringbizottságot működtet, amely vizsgálja ennek a végrehajtását, hogy milyen színvonalú ennek a rendeletnek a végrehajtása.
Lehetőség van már jelnyelvi tolmács által, hogy a jelnyelvi tolmácsok szakmája is végre a helyére került. Ebben az évben már lehetőség van a jelnyelvi tolmácsok országos névjegyzékébe beregisztrálni. Ez egy látható, követhető nyilvántartási rendszer, azok a megfelelő végzettséggel rendelkező tolmácsok kerülhetnek be, akik megfelelő gyakorlattal rendelkeznek, és ők kerülhetnek be erre a listára, mindenki által hozzáférhetővé válva ezáltal. Emellett a tolmácsszolgáltatás támogatása is fejlődött, most már nem évről évre, ahogy eddig várták a támogatási szerződéseket, hanem ettől az évtől kezdve már hároméves ciklusban lehet gondolkodni, évi elszámolási kötelezettség mellett természetesen. Ez egy óriási előrelépés a tolmácsszolgálatok számára, sokkal nyugodtabban lehet a tevékenységüket folytatni. Az ügyfelek számára is ez egy megnyugtató rendszer, hogy a jelnyelvi tolmácsok stresszmentesebben tudnak dolgozni és rendelkezésre állni.
Nagyjából ennyit szerettem volna elmondani a fogyatékosügyi programmal kapcsolatban amellett, amit Soltész államtitkár úr már elmondott. Ezeket nem szeretném megismételni, hogy milyen hiányosságokat lehet még felfedezni, hogy hol van még javítanivaló.
Ebből szeretném kiemelni, ami számomra is nagyon fontos, és ez a komplex rehabilitáció rendszere, hogy végre ez egységes legyen, hogy az összhang a különböző ellátórendszerek között vagy alrendszerek között megteremtődjék. Nagyon fontos még a segédeszköz-ellátás. Ugyanis a tb-támogatási rendszer… - és nagyon régóta húzódó ez a probléma, és feszegeti az érdekvédelmi szervezeteket is ez a kérdés, hogy megfelelő-e a támogatás aránya, megfelelőek-e azok a támogatott eszközök, amik rajta vannak a támogatási listán, megfelelő-e a kihordási idő. Ezt mindig és újra-újra kell tárgyalni, hiszen a technika óriási mértékben fejlődik a segédeszközök területén, például a hallókészülékek területén. Amit a mi időnkben használtunk, az most nem szabad hogy rajta legyen ezen a listán. Amit viszont most használnak a hallássérült gyerekek, annak segítségével lehet, hogy én most készülékhasználó lehetnék, mert olyan magas szakmai színvonalon vannak már a technikai segédeszközök.
(16.30)
Arra is figyelni kell, hogy a kihordási idő ne legyen túl hosszú, mert ahogy fejlődik a technika, nagyon rövid idő alatt érdemes és szükséges cserélni ezeket, tehát több szempontból kell ezt a problémát körüljárni.
Nagyon fontosnak tartom a segítőkutyák képzését is. Hiába történt meg a jogszabály-módosítás vagy lépett életbe a vizsgáztatási szabályokról szóló rendelet, még mindig nagyon kevés a segítőkutyák száma. Ebben is nagyon jó lenne előrelépést elérni.
Nagy öröm számomra, hogy az autista személyek ellátásával, illetve az autista személyekről szóló fejlesztéssel kapcsolatban végre előrelépés történt a 2010. évtől, és a költségvetésben is külön szerepel az autistaotthonok működésének a támogatása.
Az elmondottak alapján is látszik, hogy a nemzeti ügyek kormánya nagyon fontosnak és szívügyének tartja a fogyatékossággal élő személyekkel kapcsolatos kérdéskört, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a megfelelő ellátást, a megfelelő szolgáltatást és támogatást megkapják a lehetőség keretein belül.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem