ELNÖK (Kövér László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Kövér László)
ELNÖK (Kövér László): Tisztelt Országgyűlés! Most napirend kiegészítésére irányuló indítványról döntünk.
A Fidesz képviselőcsoportja a szükséges aláírások csatolásával kezdeményezte, hogy az Országgyűlés rendkívüli ülésszakának mai ülése egészüljön ki az új országos fogyatékosügyi program, valamint a végrehajtására vonatkozó középtávú intézkedési tervben foglalt feladatok megvalósításának időarányos teljesítéséről szóló J/7271. számú jelentés és a hozzá kapcsolódó országgyűlési határozati javaslat tárgyalásának megkezdésével. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.
A vita megkezdésére ma a részletes vitákat megelőzően kerül sor. Az expozé 30 perces időkeretben, a kormány 15 perces időkeretben, a bizottságok 5-5 perces időkeretben, a vezérszónoki felszólalások pedig 20-20 perces időkeretben hangzanak el.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem