VÁGÓ SEBESTYÉN

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ SEBESTYÉN
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Előfordult már az a jelenlegi kormány történetében is, hogy a zárószavazás előtti módosító indítvány esetleg olyan ellenzéki ötleteket tartalmazott, amelyeket a részletes szavazásnál nem támogattak. Én ilyenre számítottam volna egy zárószavazás előtti módosító indítványnál a kormány részéről ennek a törvénynek a kapcsán is főleg azért, mert elég kapkodva került az Országgyűlés elé. Éppen ezért előfordulhattak benne hibák, amikre próbáltunk figyelmeztetni, illetve a kormány figyelmét felhívni, de úgy látszik, hogy ezeket nem fogadták be.
Egyébként a törvény így, ebben a formájában abszolút nem támogatható, részben azért, mert megszorításokat is tartalmaz a megváltozott munkaképességűekkel kapcsolatban, illetve azokkal a szülőkkel kapcsolatban tartalmaz megszorításokat, akik a gyermek hároméves kora előtt kénytelenek visszamenni a munkaerőpiacra, kénytelenek újra felvenni a munkát, bár a gyermek egészséges személyiségfejlődése szempontjából a hároméves kor lenne az optimálisabb, de mégis rengeteg szülő kerül ilyen helyzetbe. Az ő számukra is megszorításokat tartalmaz ez a törvény, ugyanis a bölcsődei térítési díjak emelkednek.
Ezenkívül rengeteg jó ötletet is tartalmaz egyébként ez a módosító indítvány, csak az a probléma, hogy végre eljutottunk arra a szintre a szociálpolitika területén, hogy jól működő, nem lejárt és a Nyugat által már bebizonyítottan téves eszméket, illetve módszereket veszünk át, hanem eljutottunk végre már oda, hogy pozitív példákat is átveszünk, gondolok itt a támogatott lakhatás intézményére, csak éppenséggel eredménye nem nagyon lesz, mert megint egy félig elkészített programot vettünk át. Ugyanis Nyugaton, főleg a skandináv államokban ezeket a támogatott lakhatásnak keresztelt intézményeket követi egy félutas ház, követi egy kivezetés azok számára, akik még reintegrálhatók vagy integrálhatók, követi egy olyan lakhatás biztosítása, ahol már nem állandó felügyelet van, hanem támogató gondoskodás, ahonnan már csak egy lépés az önálló élet. Ezt csak példaként próbáltam említeni, hogy mi az, amit átvesznek, mi az, amit próbálnak megvalósítani, csak éppenséggel félig valósítják azt meg.
Az iskoláztatási támogatás egy markáns kérdés, egy markáns kezdeményezés. Ezzel a Jobbik frakciója tulajdonképpen egyet tud érteni, hogy a felfüggesztés intézménye szűnjön meg, mert igenis jogos az, hogy arra az időre, amikor a gyerek iskolakerülő magatartást folytat, annak súlyosabb szankciója legyen inkább, mint hogy pár hónapra nem folyósítják számára, aztán pedig vagy megkapja egy összegben, vagy pedig természetbeni juttatásként megkapja. Tehát a súlyosabb szankcióval, a törvény súlyosbításával egyetértünk, de az ebben fellelhető hibákat - akár igazságossági, akár törvényes, akár jogi hibákat - módosító indítványaink ellenére a kormányoldal, illetve a kormány nem tudta befogadni.
Pozitívumként emlegették az Erzsébet-utalvány bevezetését bizonyos juttatásoknál, de ebben a formában a módosító indítványunk hiányában ez itt semmit nem ér. Ugyanis teljesen mindegy, hogy Erzsébet-utalványt adunk vagy készpénzt adunk, akkor nem lenne mindegy, ha a szociális kártya mintájára, ha a szociális kártya szótól és intézményétől ódzkodnak is, akkor legalább az Erzsébet-utalványon keresztül névre szóló Erzsébet-utalványként járjanak ezek a juttatások. Hogy nem névre szóló, hogy nem ellenőrizhetik a boltosok, hogy jogosultan van-e annál a személynél az az utalvány, vagy nem, akkor ugyanaz történik, mintha készpénzforgalmat jelentene. Az uzsorabűnözést nem fogja csökkenteni, ezeknek az utalványoknak a lenyúlását, kihasználását nem fogja megszüntetni. Egyetlenegy értelme van, az Erzsébet-utalványos lobbi, úgy látszik, nagyon jól működött. Persze tudjuk, egy kormányhoz tartozó nonprofit szervezetről van szó, de nagyon jól tudjuk, hogy valószínűleg nem akárkik ennek a vezetői, nem akárkik azok, akik ezt irányítják, nem akárkik azok, akik ott dolgoznak, és nem akárkik azok, akik esetleg majd jutalmakat vesznek fel a különböző fejlesztésekért. Így a Jobbik a törvényt nem tudja támogatni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem