DR. CZOMBA SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

DR. CZOMBA SÁNDOR
DR. CZOMBA SÁNDOR nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Hát, savanyú a szőlő. (Derültség a kormánypártok padsoraiban.)
Javasolnám, és érdemes, tanulságos visszanézni azt a videofelvételt, amikor a miniszterelnök úr bejelentette a tíz pontot, és az MSZP-frakció tagjai vérmérsékletüktől függően milyen arcot, milyen képet vágtak ehhez. Volt, akinek az arcán az látszott, hogy hát igen, ezt kellett volna nekünk is tenni annak idején, és nemcsak arcán, hanem súgta is a mellette ülőnek. (Taps, a kormánypártok soraiban. - Közbeszólások az MSZP padsoraiban.) Nézzék vissza ezeket a felvételeket!
(13.40)
Az önök mérlege, kedves frakcióvezető úr, 2002-2010 között: foglalkoztatotti létszám mínusz 70 ezer. 2010-2012 között plusz 80 ezer - nézzen utána, kedves képviselő úr -, úgy, hogy egyébként egész Európában romlik a foglalkoztatás és nő a munkanélküliség.
Annak idején volt egy év, amikor önök 4 százalékot csökkentettek járulékcsökkentés címén. Talán frakcióvezető úr is emlékszik rá, de nézze meg a statisztikát, mi történt. Az történt, hogy a költségvetésen keletkezett egy lyuk, és a foglalkoztatásban nulla százalékos eredmény. És most ön azt várná el tőlünk, hogy azt a fajta politikát folytassuk, amit önök képviselnek. Tudja, mi lett volna? Ez a 300 milliárd forint, ami jelen pillanatban rendelkezésre áll, nagyjából 2-3 százalékos általános járulékcsökkentést tett volna lehetővé. Mi lett volna az eredménye? Ugyanúgy nagy nulla a foglalkoztatásban.
Mi nem ezt az utat választjuk, hanem azt mondjuk, hogy célzottan - 25 év alatt, 55 év felett, tartósan munkanélküliek -, ott, ahol hosszú évtizedek óta a legnagyobb a probléma; ezt önök is tudják, csak önöknek nyolc év nem volt elegendő arra, hogy ezt a problémát ténylegesen kezeljék. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)
Menjünk tovább! A pályakezdőket szeretném még egyszer megnyugtatni. Minden eszközt és lehetőséget megragadunk, hogy a munkahelyüket segítsük. Ma is jelentettünk be egy olyan programot, amely nagyjából még az idén 3000-3500 pályakezdő fiatalnak fog segíteni. Továbbra is, bár úgy tűnik, hogy önök nagyon szeretnék a régiós minimálbér-eltérítést, még egyszer meg tudom erősíteni, nem tervezzük a minimálbér eltérítését regionálisan, egyébként pedig az eltérítés adott esetben nemcsak mínuszban, hanem akár pluszban is lehetne, erre is fölhívnám az önök figyelmét.
De hogy konkrét legyek: szakképzés, felnőttképzés. A szakképzéssel kapcsolatban szeretném fölhívni a tisztelt frakcióvezető úr figyelmét, hogy most dobtuk ki a régi szakképzési törvényt, mert úgy volt alkalmatlan, ahogy volt. Négyéves szakiskolai képzés volt úgy, hogy az első két évben semmi köze nem volt a szakmatanuláshoz, majd’ 25-30 százaléka hullott ki, esett ki a tanulóknak ez alatt az idő alatt, és sose tudtuk meg, hogy egyébként ügyes kezű esztergályos vagy hegesztő lehetett volna belőle. Tehát késői az önök javaslata, hiszen már megtörtént, új szakképzési törvény él, ami gyakorlatorientálttá teszi.
A felnőttképzéssel kapcsolatban szeretném fölhívni a figyelmét, kedves… (Közbeszólás az MSZP padsoraiból.) Lesz rá forrás, ezt is szeretném megerősíteni, több pénz lesz rá, és nem 440 ezer forint lesz a fajlagos költség a következő évben.
A felnőttképzéssel kapcsolatban valóban komoly a probléma, hiszen az Európai Unióban 20-25 százaléka vesz részt a felnőtt lakosságnak, Magyarországon ez nagyjából 9 százalék, tehát szükség van rá. No de milyen felnőttképzési törvény működött az önök idejében? Hatodik, hetedik, nyolcadik papírt szerezte meg a munkanélküli, és senki nem kérte számon, hogy adott esetben van emögött valós munkaerő-piaci igény, vagy nincs. Ezt nem lehet folytatni, mert ez teljesen fölösleges pénzkidobás. A felnőttképzési törvény is ősszel a parlament elé fog kerülni, és ebben a tekintetben is egyértelműen a munkaerőpiac igényeit fogjuk alapvetően igénybe venni.
Az új munka törvénykönyvével kapcsolatban megint csak szeretném megerősíteni, és megnyugtatni mindenkit, lehet, hogy az MSZP-nek ez fájdalmas, hogy egy olyan munka törvénykönyve él - 20 évig nem mert hozzányúlni senki -, amelyben mind a munkaadói, mind a munkavállalói oldal megtalálja a megfelelő keresztmetszetet.
Kedves frakcióvezető úr, munkahelyteremtés ügyében az állampolgárok már szavaztak, döntöttek. Arra szeretném önöket kérni, hogy ha már segíteni nem tudnak bennünket, akkor legalább ne ártsanak.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti sorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem