DR. HOFFMANN RÓZSA

Teljes szövegű keresés

DR. HOFFMANN RÓZSA
DR. HOFFMANN RÓZSA, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! Őszinte tiszteletem önnek azért a buzgó kitartásért, hogy hónapról hónapra, hétről hétre fölteszi nekem ugyanazokat a kérdéseket, sokszor ugyanazokkal a szófordulatokkal, egyre költőibb címet adva a megszólalásainak.
(13.10)
Úgyhogy tiszteletem érte, de azt hiszem, hogy kár ezzel az időt rabolni, mert én sem tudok mást tenni, mint ugyanazt a választ adjam önnek, mint amit már hetek óta rendszeresen. Ebben a buzgalmában persze nagyon szépen összetalálkozott a három ellenzéki párt, akik hétről hétre mintha összebeszélnének, stafétabotot adnak egymásnak, és mint az imamalom, ugyanazt kérdezik.
Nos, ön azt mondja, hogy populista lózungokkal van teli a felsőoktatási törvény. Először is jó lenne, ha a magyar parlamentben magyarul beszélnénk. Azt a szót, hogy lózung, ma már kevesen ismerik. Abból az időből származik, amikor az orosz kötelező nyelv volt az iskolákban. A lózung azt jelenti: jelszó. (Folyamatos zaj.)
De ha már populista jelszavakról beszél, tisztelt képviselő asszony, meg fogom tenni, hogy nyelvésznek adom ki az ön hozzászólását, hogy jegyezze meg, jelölje ki azokat a szavakat, amelyek kifejezetten populista elemek, és bizony azt fogja találni, hogy a felsőoktatási törvényben ilyen nincsen, de az ön felszólalásai hemzsegnek a populizmustól; mondok néhányat.
Ez a folyamatos aggódás mindig azzal van alátámasztva, hogy mi megszorítunk és csökkentjük a felsőoktatás keretszámát, és spórolni akarunk. Hányszor elmondtuk már, hogy ugyan az állami ösztöndíjjal támogatott képzések száma valóban csökken, de az állam nem csökkenti a felsőoktatási hozzájárulását, hiszen irtó sok pénzt fektet be abba, hogy a diákhitellel támogathassa mindazoknak a képzését, akik erre igényt tartanak. A diákhitel állami támogatással jön létre, ezért tehát abba nagyon komoly állami pénzeket fektet az ország, és ez a szándék, hogy minél inkább felelőssé tegye a fiatalokat, a hallgatókat a saját képzésükért. Így működik nagyon sok ország felsőoktatási rendszere, ez a magyarországi tendencia is. Populizmus tehát azt állítani, hogy megszorítunk és csökkentünk, miközben az állam nem csökkenti a ráfordítását, ön is nagyon jól tudja, hogy mintegy százmilliárdos nagyságrendben EU-s forrásokat is fogunk tudni a felsőoktatásba beletenni a következő években.
Nem tudom, miért mondja, hogy elbukott ez a kezdeményezés. 110 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba. Előre tudtuk, nagyon sok nyilatkozatban én magam is mondtam, hogy bizonyára nem fognak még elegen jelentkezni a műszaki képzésekre, ahhoz viszont, hogy ösztönözzük, húzzuk a középiskolásokat a műszaki pályákra, ahhoz következetesen ki kell tartanunk amellett, hogy mint világszerte mindenütt, nálunk is a műszaki és a természettudományos képzések kapják a nagyobb, államilag támogatott keretszámot.
Nos, szép költői fordulata volt a felszólalásának, amikor sorban kérdezte, hogy milyen ország az, ahol alá kell írnia a hallgatónak a röghöz kötési szerződést. A röghöz kötés is egy populista jelszó. Erről a helyről én magam, ha ötször nem, akkor egyszer sem, de elmagyaráztam, hogy szó sincsen röghöz kötésről, mi a hallgatói szerződés lényege.
De visszakérdezek akkor, élve az ön költői fordulatával: milyen ország az, ahol a fiatalok nem veszik tudomásul azt az erkölcsi alapvetést - amellyel, megjegyzem, a magyar társadalom pozitív értékrendben élő nagy többsége egyetért -, hogy miközben a felsőoktatásban való részesülés nem alanyi jog, azért valamit tennie kell a fiatalnak, akkor azok, akiknek a tanulmányaihoz az állam, a közösség, a mi adóforintjainkból komoly milliókat áldoz azért, hogy diplomához jussanak, akkor azoknak a fiataloknak erkölcsi kötelességük visszaadni valamit a hazájuknak, a közösségnek; jelesül azt, hogy néhány évet a magyarok javára dolgozzanak. (Szórványos taps a kormánypártok padsoraiban.) Aki ezt röghöz kötésnek és negatívumnak állítja be, ott valami nagyon fontos hiányosság van a józan erkölcsi értékítéletben.
Ezért tehát vissza kell utasítsam az ön hangvételét, a populista kérdéseit, és megnyugtatom: a felsőoktatás jól van, és fejlődni, virágozni fog. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem