BARÁTH ZSOLT
BARÁTH ZSOLT
BARÁTH ZSOLT (Jobbik): …mondom el napirend utánimat. Historia est magistra vitae - a történelem az élet tanítómestere. Egy nemzetnek pedig elsősorban saját múltja adhatja a legfőbb tanulságokat a jelenre, illetve a jövőre nézve.
A baj azonban az, hogy történelmünk bizonyos fontos és meghatározó kérdéseit, tényeit több száz éve hamis próféták elhallgatják, elferdítik és elhazudják. Nem véletlen a belénk sulykolt vereségtudat, a tudatlanságban hagyott elmék és mind az egyének, mind a nemzetben kialakult önbizalomhiány. Nem véletlenül tanítják az iskolában a nagy vereségeinket, és adagolják a médiában heti rendszerességgel a nemzet bűneit. Így van ez akár a 955-ös augsburgi vereséggel vagy éppen a két világháború miatti szerepvállalása miatt kialakított bűnös nép tudatával is.
Győztes hőseinket, csatáinkat, uralkodóinkat, íróinkat, költőinket lassan kitörlik a nemzet emlékezetéből, és csak néhányaknak jut eszébe sikeres elődeinket tanulmányozni, ellesni győzelmeik titkát. A legtöbben inkább siránkoznak, mások megalázkodnak az éppen aktuális győztesek előtt, pont ez volt a célja a korábbi gyarmatosítóknak, hívjuk őket Habsburgoknak vagy éppen szovjeteknek. A szolgalelkű, megalkuvó kollaboránsok ma is közöttünk vannak, mint a pénzügyi világhatalom csahos kutyái. Egyik jelszavuk Talleyrand óta: “Vedd el egy nép múltját, és azt teszel velük, amit akarsz!”
Mi, magyarok, sokan közülünk nemegyszer a nagyhatalmaktól, a világot irányító felső tízezertől várjuk igazságunk elismerését ahelyett, hogy megfogalmaznánk egy nemzetstratégiát, és annak szellemében küzdenénk, keresnénk szövetségeseket, és végre újra megtanulnánk győzni. A történelemben mindig a győztesnek van igaza, a mentegetőzőkre senki nem kíváncsi.
Nos, nem voltunk mindig ilyen élhetetlenek, gyávák, mert akkor már a Kárpát-hazába visszatérő magyarjaink is elbuktak volna az első nagy próbán 907-ben Pozsonynál, 1105 éve. Ez az év roppant fontos a magyar történelemben: abban az évben halt meg Árpád fejedelemben, és akkor zajlott történelmünk talán legfontosabb csatája. Sajnos még ma is - éppen ugyanúgy, ahogyan az elmúlt 22 évben -, a fülkeforradalom utáni kormány is az eseményt nem kezeli a helyén, csöndben erről is inkább hallgat. Hallgassunk Árpádról, van helyette elég megasztárunk, celebünk és Budapest Pride-unk.
Tisztelt Képviselőtársak! Mindenekelőtt néhány forrást említek meg, amelyek a pozsonyi csatáról szólnak. Alapvetően latin nyelvű német, frank források emlékeznek meg érhető visszafogottsággal. A sváb évkönyvet idézem 907-ből: “A bajorok kilátástalan háborúja a magyarokkal” - írják. Ugyanez az évkönyv: “A bajorok teljes seregét megsemmisítették a magyarok.” A salzburgi évkönyv pedig írja szintén 907-ből: “Nagyon szerencsétlen harc folyt Braslavespurchnál, Pozsonynál július Nonae-je 4. napján.”, július 4-én. Az évkönyvek írásai egyidejűek a csatával, ezért hitelességük mérvadónak tekinthető.
(20.40)
Nézzük a pozsonyi csata előzményeit! Őseink 900-ban indított támadásukkal elfoglalták Pannóniát - a mai Dunántúlt -, és a támadó seregek egészen Linzig hatoltak előre. Ezt követően, 900-906 között a honfoglaló törzsek a szárnyakon szilárdították meg pozícióikat. 900 körül déli irányban elfoglalták az Alföld déli végeit - Bánság, Bácska, Temesköz és a Szerémség területét -, ezzel birtokba vették a gazdaságilag és katonailag egyaránt fontos, Balkánra vezető átjárókat. Délnyugatra kiterjesztették fennhatóságukat a Mura-völgyére, 906-ra őseink birtokolják a Dráva-Száva közét, biztosítva ezzel a szabad kijutást a Pó-síkságra.
Északon 902 és 906 között véglegesen legyőzték a frankbarát morvákat. A törzsek végleges letelepedésével párhuzamosan Árpád gondosan kiépíttette az ismert gyepűrendszeren alapuló, hézagmentes határvédelmi hálózatát, amelyen belül megszervezte az új, Európában egyedülálló alapokon álló szilárd, de ekkor még fiatal államot.
A kialakult helyzet magában hordozta a feszültséget, a fiatal magyar fejedelemségnek állandóan készenlétben kellett tartania csapatait a megszerzett területek védelmében. Így 907 elejére érett be Nyugaton az a gondolat, hogy le kell számolni véglegesen az új hunokkal, ki kell szorítani őket a Kárpát-medencéből. Az akkor mozgósítható Nyugat fogott össze ellenünk, névlegesen a 13 éves IV. Lajos, valójában a hitszegő, orvgyilkos Luitpold bajor herceg vezetésével állt össze ellenünk egy jelentős haderő, ahol a célok egyértelműek. A gyermek Lajos dekrétumban rendelte el a magyarok kiirtását: Ugros eliminandos esse! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm.
