MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Napirend utáni sorozatomban mostanában ugye megszokhatták, hogy a földtulajdon jogi szabályozása körüli kérdéseket vetem fel, illetve ezekre próbálok megoldást találni annak tükrében, hogy az új földtörvény koncepciója már napvilágot látott, és amivel kapcsolatban komoly aggályaink vannak, illetve nyilván van egy csomó pont, ahol pedig teljes mellszélességgel tudjuk támogatni ebben a kormányt. De mégis, hogy megértsük azt, hogy a földtulajdonjog hosszú távon milyen összefüggéseket okozhat, illetve milyen problémákat oldhat meg vagy éppen mélyíthet el, úgy gondolom, fontosak lehetnek ezek a gondolatok.
Itt a múlt héten már elkezdtem a totális kollektivizmus és a korlátlan individualizmus ellentétét és az ezekből adódó problémákat, hiszen e két szélsőséges megoldás közül a valóságban tisztán egyiket sem alkalmazták, ugyanakkor mégis két viszonyítási pontnak megfelelőek. Így mivel nem alkalmazták a valóságban, teljes valójában ezt a két változatot, ezért csak az vizsgálható, hogy az egyes konkrét társadalmak a skála középpontjától milyen mértékben és mely végpont felé tolódtak el.
A fentiekből adódóan a vagyoni berendezkedés arculatának meghatározása, különösen a magántulajdon elismerése vagy megtagadása az alkotmányozó döntése - azaz most az önöké -, az alkotmányos berendezkedés függvénye, nem a dologi jog, hanem a magánjog feladata egyértelműen. Tehát láthatjuk, hogy a földtulajdon jogi szabályozása, az alkotmányos berendezkedés függvénye politikai kérdés, így a politikai irányvonalak változásával szükségképpen együtt változik, sokszor figyelmen kívül hagyja az ésszerű gazdálkodási, szakmai érveket is. Itt egyébként ezek a gondolatok, úgy gondolom, felvetik a visszamenőlegesség alkalmazhatóságát is, hiszen a földtulajdon egy olyan fontos, egy nemzet számára évszázadokra előre meghatározó tényező, ennek a viszonyai, mibenléte, hogy érdemes akár ilyen vakmerő gondolatokon is elgondolkodni az új földtörvény kapcsán.
Fontos szerep jut a mindenkori jogalkotó akaratának a tekintetben, hogy mely dolgok felett enged tulajdonosi uralmat gyakorolni, illetőleg hogy a javak elsajátítási viszonyai köréből melyeket minősít tulajdoni viszonynak, milyen arányban megengedett a magántulajdon érvényesülése, illetve milyen körre terjed ki a köztulajdon.
A felvilágosodás és a polgárosodás nagy eszmeáramlatai - felismerve a tulajdonnak az egyes emberek életében, a táradalomban és a gazdaságban játszott kiemelkedően fontos szerepét - a tulajdon intézményét általánosan társadalomelméleti és filozófiai magasságokra emelték. A kor felfogásában a tulajdon és a szabadság azonosítása magától értetődő volt, mivel a szabadság a tulajdonra épül. A szabad polgári tulajdon az egyéni és a társadalmi szabadság anyagi alapja és legfőbb biztosítéka, vagyis a nincstelen, tulajdon nélküli ember vagy akit ugye tulajdonától önkényesen megfosztanak, nem szabad ember. Különösen fontos tehát a tulajdon kettős garanciajellege: egyfelől a polgárok tulajdona az államhatalom legfőbb korlátja, másfelől pedig az egyéni szabadság, az önmegvalósítás előfeltétele és egyben legfontosabb eszköze.
A liberális gondolat szerint a tulajdon nemcsak kiküszöböli az alattvalókról gondoskodó államhatalmat, de még azt sem tűri, hogy az állam akár a közérdekre hivatkozással is beleszóljon a tulajdonjog gyakorlásába. Ugyanakkor a liberális tulajdonfelfogás hátránya rövid idő alatt nyilvánvalóvá vált: részben azért, mert a feudális vagyoni különbségeket tovább élezte annak ellenére, hogy szavakban pont ezek ellen küzdött, részben pedig azért, mert az egyenlőtlen tulajdonok farkastörvényei következtében szélsőséges tulajdoni egyenlőtlenségek alakultak ki; ezt a földtulajdon vonatkozásában hazánkban a mai napig is tapasztalhatjuk. Itt ugye többször elhangzott a részemről is a Házban, hogy micsoda súlyos tízmilliárdokat vesznek fel egyes nagy agrárvállalkozók - állami, tehát nemzeti és európai uniós támogatásokról is beszélek -, mindezt közpénzből.
A liberalizmussal szinte egyidejűleg születtek és terjedtek el a tulajdonviszonyok egyenlőségét, a tulajdon társadalmasítását hirdető szocialista eszmeáramlatok. Az utópista szocialistáktól a kommunistákon át a szociáldemokratákig mind-mind árnyalatnyi különbségekkel másképp fogalmazták meg ezt a kérdést. Ezek között a különbségek között alapvető mértékbeli és egyenlőségbeli különbségek is vannak, és fontosak voltak a kivitelezés módszereiben lévő különbségek is. Az erőltetett egyenlősítést erőszakos úton megvalósítani szándékozó kommunizmus történelmi kísérlete éppen Magyarország színterén bukott meg legfőképpen, de erről majd a jövő héten beszélnék részletesebben.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)
