DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egypár szó erejéig azért azt javaslom, hogy beszéljünk arról, hogyan alakult ki ez a helyzet.
Először is nyilvánvalóan a köztársasági elnök úr visszaküldött egy olyan elfogadott törvényjavaslatot, amelynek valóban a hatályba léptető rendelkezésével probléma volt. És valóban azt kell mondjam, hogy ez egy technikai kérdés, és szerintem megoldható ezen a napon. De ez a helyzet egyébként tulajdonképpen fél évvel ezelőtt ugyanígy állt, ahogy majd ennek a jogszabálynak a kihirdetése után fog állni.
Mert mi is történt igazából? Szerintem egypár percig érdemes ezen elgondolkodnunk. December végén egy zárószavazás előtti módosítóval teljesen megváltoztatták a sportcélú ingatlanok kapcsán elidegenítési, fejlesztési kérdéseket szabályozó rendelkezéseket. Én akkor ezt már az alkotmányügyi bizottságban felvetettem, hogy ebből sportszakmai jellegű probléma lesz, nem kaptam válaszokat a kérdéseimre. Nyilván egy ülés előtt néhány órával behozott javaslatról volt szó, amely egyébként még aznap elfogadásra került a Házban. Aggályaimat megfogalmaztam ebben a tekintetben, és úgy tűnik, hogy ezek az aggályok valóban jogosak voltak.
A sportállamtitkár úr, Czene Attila is azt mondta, hogy végül is ő ezzel a féléves intermezzóval, amíg ezek a jogszabályi rendelkezések nem éltek, a szakállamtitkárság, az államtitkárság nem tudta megfelelően felügyelni az elidegenítési, terhelési jellegű ügyeket a sportcélú ingatlanok kapcsán, addig ez problémákat okozhatott, visszahozták ezt a rendelkezést.
Majd egyébként sikerült ezt úgy elfogadni a sok módosítás és a hatályba léptető rendelkezésekhez érkező javaslatok kapcsán, hogy az sem volt alkalmas arra, hogy a köztársasági elnök úr kihirdesse. Én csak azért mondanám el ezt így ezen az esti órán itt, a tisztelt Házban, mert végül is akkor, ha jól értem, ha kihirdetésre kerül a technikai aggályok elhárítása után ez a jogszabály ebben a formában, akkor nagyjából ott leszünk, mint fél éve. Tudom, a fejlesztések kapcsán tartalmaz egyéb rendelkezéseket is persze a jogszabály, de kis túlzással ott leszünk, ahol fél éve.
(19.10)
Tehát tudják, mit kellett volna ezzel az üggyel csinálni: pont semmit. Néha el szokták mondani bizonyos ügyekre az országban, hogy talán, hogyha nem nyúlna hozzá a politika ennyire intenzíven, hirtelen és kapkodva a dolgokhoz, akkor az mindenképpen előnyösebb lenne. Én csak azért mondtam ma ezt, hogy ez legyen egy példa előttünk, különösen olyan szakmai ügyekben, amik egyébként olyan típusúak is lehetnek, amik egyhangú elfogadásra is kerülhetnek a tisztelt Házban.
Tehát a technikai módosítást támogatjuk, az eredeti előterjesztésről meg már elmondtuk ott a véleményünket. Éveken keresztül működött egyfajta szakmai kontroll. Egy magasabb rendű szakmai kontrollt egy módosítómban javasoltam egyébként az előző előterjesztésben, ott civil szervezetek, sportszakmai szervezetek vehettek volna ebben intézményesen részt. Ez nem került támogatásra. Ezzel együtt azt gondolom, hogy az előterjesztés ilyen formában támogatható, még akkor is, ha nagyon sok kérdőjel és aggály elhangzott az általános vita részében, de szerintem a fejlesztések érdekében erre nyilván szükség van. A technikai része meg legyen mindannyiunknak tanulság.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem