DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A képviselőtársnőm már elmondta azt a fő üzenetet, amit mi nagyon hiányoltunk ebből a zárószavazás előtti módosító javaslatból, ami jelesül arról szól, hogy határozott és egyértelmű hadüzenet a munkaerő-kölcsönzőkkel szemben nem szerepel sem az eredeti előterjesztésben, sem pedig a zárószavazás előtti módosítók között. Mi szerettünk volna ennél sokkal keményebb fellépést is. Ez nem az egyetlen téma, amiben nem azonos erővel szeretnénk fellépni.
Üdvözöljük azért azt a szintű fellépést, ami szerepel, kétségkívül van számos ilyen elem, de gyakorlatilag mára lényegében a rabszolga-kereskedés szintjére süllyedt sajnos az ilyen típusú munkaerő-kölcsönzők működése, főleg az olyan régiókban, ahol a munkaerőpiac beszűkülése miatt szinte egyetlenegy választása van valakinek. Ha dolgozni akar, akkor eladja magát, odaadja magát a munkaerő-kölcsönző cégnek, amely megfelelő garanciák és biztosítékok megfelelő szintje nélkül viszi, adja-veszi őt a különböző munkahelyek között, és sodródik az élettel, miközben nem választhatja azt a lehetőséget, amit elvárnánk, amit szeretnénk és amit követelünk, hogy biztosítsák a magyar emberek számára azt, hogy adott esetben gazdálkodóként vagy pedig a helyi közösség hasznos tagjaként, vagy akár közmunka formájában, otthon maradva, ne a külföldi cégek profittartalmát gyarapítsa.
Még egy téma, amiről szeretnék beszélni, és amit szintén sajnálok, hogy nem szerepelt a zárószavazás előtti módosító javaslatok között: a vasárnapi munka. Mi szerettük volna a vasárnapi munkavégzéssel kapcsolatos szabályokat a KDNP eredeti választási programjának megfelelően alakítani. Igenis, a társadalmi közszükségletek kielégítésének hivatkozása ne legyen alkalmas arra, hogy vasárnaponként ezek a jórészt külföldi tulajdonú áruházláncok tovább gyarapíthassák profitjukat. Erre sajnos nem voltak nyitottak, pedig a 300 négyzetméter alatti tartományban szerettük volna csak ezt meghonosítani. Lehet, hogy a GDP első látásra úgymond kicsit csökkenne, de valójában az emberi életminőség Magyarországon jelentősen változna.
Végül, de nem utolsósorban, a szakszervezeti témához azt a megdöbbentő tényt szeretném csak elmondani, hogy annak ellenére, hogy a szakszervezeti szabályozás most javult, mégis lehetséges az, hogy a legnagyobb magyar rendőrszakszervezet főtitkár asszonya, Szima Judit most már több mint egy éve előzetes letartóztatásban van, miközben a szakszervezeti egyeztetés sorából, köréből őt kihagyják.
Én azt gondolom, hogy ezt a jelenséget meg kellene szüntetni, a törvénytelen eljárásokat pedig mielőbb fel kell számolni, meg kell szüntetni.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem