DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Az ajánlási pontok közül a 6. és 7. szám alatt Czomba Sándor képviselő úr által előterjesztett ajánlási pontokhoz szeretnék hozzászólni. Gondolom, majd Czomba Sándor államtitkár úr válaszol is rá. (Dr. Czomba Sándor: Vissza is vontam.) Annak nagyon örülök.
Mindenesetre szeretném emlékeztetni arra is a képviselő-államtitkár urat, hogy annak idején már a részletes vitában elmondtuk, illetve erre módosító javaslatot is kértünk név szerinti szavazással, hogy azok a bizonyos BKV-szabályok, amiket 2009-ben az akkori Országgyűlés beültetett a megfelelő törvénybe, azt mondták, hogy egyrészt legyen egy plafon, ami alól nincs az a fenntartó, aki eltérést enged a köztulajdonban álló cégek menedzsereinek kifizethető végkielégítések dolgában, hogy ne lehessen versenytilalmi megállapodást kötni egy olyan közüzemi cégnél, amelyiknek az adott piacon nincs versenytársa, harmadrészt pedig a 2009-es BKV-módosítások kemény korlátokat adtak a bónusz-, illetve prémiumkifizetésekre. Az eredeti javaslat, államtitkár úr, ezt a 2009-es szabályt kiveszi, illetve a munka törvénykönyvébe úgy ülteti át, hogy a fenntartó, tehát adott esetben az önkormányzat eltérést engedhet. Magyarul, ha önök mégiscsak szeretnének pofátlan végkielégítéseket kifizetni, akkor erre a törvényes alap meglesz, 98 százalékos adó ide vagy oda.
Most ehhez képest, amit Czomba államtitkár úr jegyez, a 6. számú javaslat, túlmegy a korábbi javaslaton is, mert az eredeti javaslat arról szólt, hogy a meglévő megállapodások tekintetében a 2009-es korlátozásokat alkalmazni kell. A 6. ajánlási pont viszont azt mondja, hogy ezeket a szabályokat csak 2012. december 31-éig kell alkalmazni. Ha netalántán az államtitkár úr mégis visszavonja ezt a javaslatát, ezt természetesen üdvözöljük, az egy világos mondás arra, hogy a Fidesz mégsem akar pofátlan végkielégítéseket kifizetni.
A 7. ajánlási pont alatt pedig a közfoglalkoztatási törvényhez kapcsolt Czomba képviselő úr egy kissé érthetetlen módosítást. A törvényjavaslat eredeti szövege szerint az a közfoglalkoztatott, akinek lehetősége van például idénymunkára leszerződnie, határozott idejű munkaviszonyt létesítenie, kérheti azt, hogy őneki engedélyezzen a közfoglalkoztató fizetés nélküli szabadságot. Teljesen természetes, és önmagában ez a javaslat racionális is, hogy ilyen esetben igazolni kell azt, hogy az illető közfoglalkoztatott határozott idejű munkaviszonyt létesített. Ezzel idáig nem is lenne problémánk.
De ehhez kapcsolódik a 7. ajánlási pontban szereplő javaslat, hogy ha megszűnik a határozott idejű munkaviszony, tehát lejár az idénymunka, ezt követően a közfoglalkoztatottnak kötelessége a közfoglalkoztató részére bemutatnia a munkáltató által kiállított, a fizetés nélküli szabadság időtartama alatt folyamatosan fennálló munkaviszonyáról szóló igazolást. Miért, államtitkár úr? Egyszer igazoltatja már a közfoglalkoztatottat, mielőtt kiadná a fizetés nélküli szabadságot a közfoglalkoztató. Miért kell egy pluszkörrel csuklóztatni a közfoglalkoztatottat? Mi történik akkor, ha egyébként ez az idényfoglalkoztató munkáltató nem állítja ki ezt az igazolást? De továbbmegyek, ott van a munkaügyi felügyelőség, lehetősége van arra, hogy ellenőrizze, hogy valóban folyamatosan fönnáll ez az idénymunka. Mi szükség van arra, hogy egy plusz adminisztrációs terhet varrjunk azoknak az embereknek a nyakába, akiknek épp elég baj az, hogy alapvetően a másodlagos munkaerőpiacon kell megélniük, és csak idényjellegűen, határozott időre van lehetőségük arra, hogy kilépjenek az elsődleges munkaerőpiacra? Mi szükség van ilyen további megalázó procedúráknak alávetni ezeket az embereket?
Ráadásul ez a javaslat úgy építi be ezt a pluszkötelezettséget a törvénybe, hogy nem világos az, hogy mi történik, ha ez a munkáltató nem állítja ki az igazolást, és nem világos az, hogy ha a közfoglalkoztatott utólag nem igazolja azt, hogy folyamatos volt a fizetés nélküli szabadság időtartama alatt ez a munkaviszony, akkor milyen szankció fogja sújtani a közfoglalkoztatottat. Tehát túl azon, hogy megalázónak tartjuk a közfoglalkoztatottak tekintetében ezt a plusz adminisztrációs szabályt, az sem világos, hogy hogyan illeszkedik az egész közfoglalkoztatási rendszerbe ez a szabály, mi a szankciója annak, ha valaki ezt nem teljesíti.
Kérem az államtitkár urat, hogy ezt a javaslatát is vonja vissza.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem