DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Asszony! Igen tisztelt Képviselő Urak! Az előterjesztett törvénymódosítás, szerkezeti törvénymódosítás egy olyan törvénymódosítás, amely központosít, centralizál. Akkor lehet azonban valóban megérteni a törvénymódosítás lényegét, és akkor lehet ezt értékelni, ha magát azt a rendszert nézzük, amelyben jelenleg a magyar kulturális politika él, és azt a szerkezetet, amelyben működik. Más alkalmakkor elmondtam, de a jelen törvénymódosítás megismételteti velem, hogy bár természetesen az alkotmányos berendezkedésünk értelmében minden miniszterelnöknek joga van olyan kormányszerkezetben, olyan kormánnyal kormányozni az országot, amilyent a legjobbnak tart, azt állítom, és az elmúlt két év nemhogy megcáfolta volna, hanem sokkal inkább megerősítette azt a kijelentésemet és kijelentéseket, amelyek azt bizonyították és állították, hogy egy ilyen óriási minisztériumban, amely az egészségügytől az oktatáson át, a sporton keresztül számos területet foglal magában, a kultúra ügye, a kulturális politika kormányzaton belüli érdekérvényesítő képessége és mindaz, ami egyébként a költségvetést és a kultúrát összeköti, tehát nem egyszerűen az értelmiségi, a művészeti megközelítése a kultúra fogalmának, hanem a napi gyakorlati politikai valóságba történő adaptációja, az súlyos kárt fog szenvedni.
Aki egy kicsit ismeri a magyar politikai valóságot, és az olyan különböző érdekérvényesítő képességgel rendelkező területek erejét is látja, amelyeket itt egy minisztériumba kényszerítettek, az különösebb, a kultúra iránti tapasztalat nélkül is tudhatta, hogy ez lesz a helyzet. A költségvetések, majd a költségvetési módosítások egész sora bizonyította ezt az elmúlt két évben, amelynek eredményeként a kultúra költségvetési státusa, ezen belül külön ki kell emelnem a magyar közművelődést, a középvárosok, a kisvárosok és különösképpen a kistelepülések közművelődési helyzetét, immáron valóban minden túlzás és esetleg más esetekben gyakorolt ellenzéki, talán a helyzet tragikus bemutatására utaló gondolat nélkül is azt mondhatom, példáját ritkítja az elmúlt fél évszázad magyar történetében. Valóban arról van szó, hogy közművelődési intézményeink döntő többségében semmilyen program költségvetés hiányában nem folyhat, vagy legalábbis nem a központi költségvetés révén.
Azt mondhatom önöknek, hogy a 2010. évi kormányváltás idején az egykori Oktatási és Kulturális Minisztérium kulturális részlege, hogyha méltányos vagyok, és a jelen kormány kormányszerkezetét, a különböző területeket, amelyek ma más minisztériumoknál találkoznak, levonom az akkori költségvetésből, azt állíthatom, hogy hozzávetőlegesen 70 milliárd forinttal gazdálkodott a kulturális terület. Ez, ha párhuzamba állítom a jelen helyzettel, akkor 26,9 milliárd forint, a néhány nappal ezelőtt beterjesztett jövő évi költségvetés valamilyen módon emelése esetén a kulturális terület alulról közelíti a 30 milliárd forintot. Ezt az igen jelentős költségvetési pozíciócsökkenést sikerült ebben a kormányszerkezetben elérni. Ez tehát az egyik.
A másik összetevő a Nemzeti Kulturális Alap, amelynek történetét a képviselő asszony, aki előttem szólt, hűen adta elő egészen 2011-től, de mindannyian tudjuk, hogy nem itt kezdődött a történet. A Nemzeti Kulturális Alap megálmodói, történetesen egyébként Antall József kormányának tanácsadói és maga a miniszterelnök gondolatait megvalósító politikusok és az egymást követő kormányok ápolták a Nemzeti Kulturális Alapot egy akkor modernnek hitt és egyébként akkor, azt kell mondanom, modern módon felállított szerkezetben, amelyben különböző járulékok összessége adta a Nemzeti Kulturális Alap főösszegét.
Másfél évtized azonban ezt a rendszert éppen a körülmények változása miatt megrengette, ezért 2009-ben döntöttünk úgy hosszabb előkészületek és különböző viták után, hogy a járulékrendszert eltöröljük, és a szerencsejáték játékadójának, ezen belül is az ötös lottó játékadójának 95 százalékára telepítjük a Nemzeti Kulturális Alapot, ez képezi a főösszeget. A járulékbevételek 2008-ban 7,6, 2009-ben 7,8 milliárd forintot tettek ki, majd amikor azon teljes évben, amikor már az ötös lottó játékadója tette ki a Nemzeti Kulturális Alap főösszegét, meghaladta a 10 milliárd forintot az NKA bevétele. Minden valószínűség szerint 2012-ben ez eléri vagy enyhén meghaladja a 12 milliárd forintot.
Ha a két gondolatot és a két tényegyüttest egymás mellé teszik, nagyjából kirajzolódik az a kép, ami alapján ezt a döntést értékelni érdemes. Az egyik oldalon tehát egy valóban viszonylag rövid idő alatt drasztikusan csökkenő kulturális költségvetési tétel, amely, bármilyen kormányszerkezetben is kormányoztak miniszterelnökök a Nemzeti Kulturális Alap hivatalos felállítása óta, mégiscsak összevethető, és az mondható, hogy ez az a kormányszerkezet, amelyben a magyar kultúra támogatása mint kulturális politika, a költségvetési soron történő támogatása a legcsekélyebb.
Emlékeztetni szeretnék arra, hogy valóban más nemzetközi és költségvetési körülmények között az első Orbán-kormány önálló kulturális tárcát, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumát állította fel, amelynek az érvelése egyébként még az 1998. évi kormányváltás előtt is az volt, hogy egy önállóan működő, a kultúráért, a nemzeti kulturális örökségért felelős tárcának a magyar politikai struktúrán belüli érdekérvényesítő képessége nagyobb. Ez természetesen abban a helyzetben is igaz, amikor egy teljesen megváltozott nemzetközi körülményegyüttes és költségvetés idején máshová helyezték, de ez az ellenkező pólus. Ezzel a radikálisan csökkenő kulturális költségvetéssel áll szemben az a Nemzeti Kulturális Alap főösszeg, ami viszont meglehetősen példátlan módon két év alatt 40 százalékkal emelkedett, durván 8 milliárd forintról durván 12 milliárd forintra. Ez, ha egyébként pontosan nézzük a számokat, a 40 százalékot valamivel meghaladó összeg. Ez nagyon komoly eredmény, a magyar kulturális politikának, az államnak mint a legjelentősebb kultúratámogatónak egy nagyon fontos eszköz.
Azt mondhatom, hogy egy olyan körülményegyüttesben és egy olyan világban, ahol egyébként főként Közép-Európában a magánszféra nem tudja és nem is kívánja jelen pillanatban a kultúrát támogatni, legalábbis olyan mértékben, mint a korábbi másfél évtizedben biztosan nem, a Nemzeti Kulturális Alap megnövekedett lehetőségegyüttese óriási felelősség. Ebben a szerkezetben tehát, amelyet én a kultúra érdekérvényesítő képessége tekintetében rossznak és a kultúra szemszögéből hátrányosnak tekintek, az a lépés, amelyet a törvénymódosítás javasol, logikus lépés. Azért logikus lépés, mert a Nemzeti Kulturális Alap programköltségvetést finanszíroz, hiszen intézményfenntartásra a jelen körülmények között nem adhat támogatást.
(21.50)
Ugyanakkor költségvetési soron a kulturális államtitkárság, de egyébként más kormányzati területek esetén is azt kell mondjam, minimális az a biztosított forrás, amiből azt a tevékenységet, amit a kultúraápolók - legyenek azok művészek vagy egy egyszerű művelődési ház művelődésszervezője - végeznek, össze kell tudni hozni. Ezért a javaslat, ami egy centralizáló lépés, és amely összehozza az államapparátust és annak tisztségviselőit a Nemzeti Kulturális Alap vezetésével és pénzkezelésével, és itt elsősorban nem az intézményi, szervezeti, hanem a financiális felelősségre gondolok, nagy.
Azzal kívánom tehát zárni, hogy ha az arányokat megnézzük, amit az előző esetben, ha emlékeznek még azokra a számokra, amelyeket említettem, hogy az előző évtized közepén, tehát durván fél évtizeddel ezelőtt a Nemzeti Kulturális Alap durván 8 milliárd forinttal, a kulturális terület pedig a minisztériumon belül 70 milliárddal gazdálkodott, 1:9 volt a két szervezeti egység, a minisztérium kulturális részlege és az NKA közötti arány, kilencszer több volt a minisztériumnál, mint az NKA-nál, ez jelen pillanatban úgy néz ki, hogy - bízva és őszintén remélve, hogy sikerült a költségvetésben valóban, ha csak kicsit is, de megerősíteni a kultúra költségvetési helyzetét - lesz 30 milliárd, miközben az NKA-nál van 12. Ez azt jelenti, hogy durván két és félszeres. Hát ilyen radikálisan megváltozott arányok esetében, amikor 1:9 arányhoz képest 1:2,5 aránylik, a lépés logikus, ugyanakkor az a valóban szerencsés helyzet, és erre érdemes törekedni - mi erre törekszünk -, hogy ez az egyébként irreális arány normalizálódjék, ami egyik oldalról jelentkezik, az NKA bevételének azért egyre lassuló ütemű növekedésével, másrészt meg a kulturális költségvetés megerősítésével, mert hosszú távon valóban olyan károkat szenved a magyar kultúra intézményrendszere, amit már semmiféle programköltségvetéssel nem lehet jóvátenni és segíteni.
Ezért tehát, tisztelt elnök úr, véleményemet abban kívánom összegezni, hogy egy rossz szerkezetben, egy olyan struktúrában, amelyben a kultúra helyzete, a kulturális politika helyzete hátrányos, az előterjesztés által javasolt lépés logikus.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban. - Karácsony Gergely tapsol.)
