MILE LAJOS

Teljes szövegű keresés

MILE LAJOS
MILE LAJOS (LMP): Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Kihirdetésről van szó, tehát első nekifutásra egy technikai jellegű jogi aktusról beszélünk. Nem szokásunk nekünk sem, hogy ilyen jellegű előterjesztéseknél sokat okvetetlenkedjünk. Természetesen nagyon helyes, hogy ez az előterjesztés a nemzetközi gyakorlathoz próbál igazodni, és a szövetségi rendszeren belül is igyekszik minél hatékonyabb együttműködést kialakítani.
Az is nagyon helyes, hogy megpróbálja harmonizálni jelen esetben a szlovák és a magyar adott szervek működését, jelesül épp a Nemzeti Biztonsági Felügyelet partnerszervezetével való koordinációt is szabályozza, sőt odáig is terjed, hogy ha esetleg az átminősítésekben változás van, akkor erről a partnert értesíti, magyarán igyekszik az ilyen kényes adatok esetében a kiszivárgás esélyét csökkenteni.
Ami probléma, és ezért vártam meg ezen a késői órán, hogy sorra kerülhessek, az az, hogy ez a bizonyos 2009-ben megszavazott CLV. törvény – ugye, ez december 14-én történt - az MSZP-nek és a Fidesznek egy egészen megkapó együttműködése révén alakult ki, és ott már annak idején is civil szervezetek is jelezték, azt hiszem, a köztársasági elnök úrhoz fordultak, hogy kezdeményezzen előzetesen normakontrollt ezzel kapcsolatban, mert úgy gondolták, hogy ez a jogszabály túlzottan kiszolgálja a mindenkori kormányok titkosítási igényét. Magyarán tudjuk természetesen, hogy ez a terület nagyon kényes és ingoványos, és nagyon sok mindent magában foglal a nemzetvédelmi érdekektől egészen a bűnüldözésig, ám mégis túlzottan a titkosítás irányába tolja el a törvényszöveget és a szabályozást, magyarán a közérdekű adatokhoz való hozzáférésnek a lehetőségeit enyhén szólva is korlátozza.
Tehát ebben az esetben arról van szó, hogy maga az egyezmény támogatandó mindenféle szempontból, viszont az egyezmény alapjául szolgáló magyar joganyag enyhén szólva is aggályos. Tehát jóllehet, hogy csak 2010-ben hatályosult, de ez mégsem mondható egy olyan jogi háttérnek, ami alapján jó szívvel lehetne minden aggály nélkül igent mondani erre az egyezményre is akár. Mindenesetre aktuálisnak látjuk egy sokkal nyilvánosságbarátabb titoktörvénynek a meghozatalát, és a Lehet Más a Politika kezdeményezni is fogja egy olyan új jogszabálynak vagy jogszabály-módosításnak az előterjesztését, amelyben próbáljuk úgy szabályozni ezt a kényes területet, hogy azért a közérdekű adatokhoz való hozzáférés is lehetőséget kapjon; természetesen a megfelelő egyensúlyt és arányokat figyelembe véve, hiszen a túlzott titkolózás eredményeit mind a mai napig láthatjuk, és ha indokolatlanul a titkosítási igénynek próbál megfelelni a jogszabály, abból később csak konfliktusok adódhatnak. Itt látjuk mi az egyetlen igazán aggályos pontját ennek az előterjesztésnek.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az LMP padsoraiban.)
(0.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem