SZILÁGYI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI LÁSZLÓ
SZILÁGYI LÁSZLÓ (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! A 9. ajánlási pontban egy bizonyos spanyol modellre tesznek ajánlást, amit már régóta emlegetnek, és a Széll Kálmán-tervben is szerepelt. Megítélésünk szerint ennek nincs köze a spanyol modellhez, viszont újabbat szorítanak a spanyolcsizmán, amit a gyógyszergyártók lábára húztak. Nem mondom el, hogy miről szól ez az intézkedés, hiszen már ketten is említették előttem, de szeretnék hozzászólni ahhoz, hogy mik ennek a veszélyei.
A támogatott készítmények igen nagy számáról van szó. Könnyen lehet, hogy ezres nagyságrendű készítményről is szó lehet, és olyan innovatív szerek tűnhetnek el a támogatott piacról, amelyek nem helyettesíthetőek. Tehát nincs generikus párjuk ezeknek a készítményeknek, és többek között daganatos betegségek, cukorbetegség, asztma és egyéb komoly bajok kezelésére szolgáló gyógyszerek ezek. Később is hozzáférhető lesz nyilvánvalóan ez a sok gyógyszer, csak nem támogatott módon, hanem teljes áron, és lehet, hogy nem lesz magyarországi forgalmazója, hanem majd valamilyen módon be kell szereznie a minisztériumnak külön úton. Ezek tehát teljesen eltűnhetnek a magyar támogatott piacról, és ez óriási nagy veszély. (Folyamatos zaj.)
Felhívnám a figyelmet arra, ha tudnak még egy csöppet figyelni, hogy ha itt a spanyol modellre hivatkoznak, Spanyolországban 10 évről van szó, 10 év után csökkentik le az innovatív szerek támogatását, és itt ez már 6 év után bekövetkezik, méghozzá úgy, hogy vasárnap beterjesztik, hétfőn az Országgyűlés elfogadja, eddig meg nem nyitott paragrafus módosításával, ami nyilvánvalóan házszabályellenes, és szerencsére új köztársasági elnökünk nem nagyon szereti az ilyen szituációkat, és könnyen visszaküldheti ilyen módon ezt a törvényt.
Ha viszont visszaküldené, az óriási baj lenne, hiszen akkor nem lehetne elfogadni, nem lehetne hatályba léptetni ezt a törvénycsomagot július 1-jével, és így tovább csúszna a béremelés kifizetése az egészségügyi dolgozók számára. Önök megfelezik a gyógyszerkasszát két év alatt, és ennek nagyon komoly következményei lesznek. Eleve összeszedték a környező országokban fellelhető összes fiskális és adminisztratív eszközt, ahol a gyógyszertámogatásokat lehet faragni, és külön-külön alkalmaznak ilyeneket a különböző országokban. Most önök egyszerre fogják alkalmazni az összeset a magyar gyógyszerkasszán, és ezt nem lehet.
Azt gondolom, hogy a nemzetközi szervezeteknek sem tetszik ez, hogy hirtelen ilyen támogatáscsökkentés lép fel a támogatott szerek tekintetében, hiszen középtávon máris visszaüthet ez a dolog. Lehet rövid távon megtakarítást elérni a gyógyszerkasszában, viszont ugyanezek a betegek, akik nem férnek hozzá a szokott módon a szereikhez, a krónikus gyógyszereikhez, vagy nem kapják meg a ritka vagy súlyos betegségük után a megfelelő terápiát a betegek, ezek nagyon hamar meg fognak jelenni az ellátórendszer más pontján, és előbb-utóbb sokkal nagyobb kiadást fognak jelenteni a kassza számára.
Önök tehát összeszedték az összes létező eszközt, és egyszerre fogják bevetni, és ez összeomláshoz fog vezetni. Azt hiszem, ez az utolsó csepp lesz a pohárban, és így a gyógyszerkassza nem lesz menedzselhető. Egyébként jól látszik az idei adatokon, hogy sokkal több a kiadás, mint az előirányzat, úgyhogy biztos, hogy a Széll Kálmán-terv 1-es változata sem fog teljesülni, nem hogy a 2-es.
A béremeléssel kapcsolatban nagyon sokszor elmondtuk már, hiszen régen napirenden van ez a törvényjavaslat, hogy ez nem fogja megakadályozni az elvándorlást, nem fogja megakadályozni azt a küszöbön álló humánkatasztrófa-helyzetet, ami az egészségügyben tapintható, és még nagyobb baj, hogy nem is látjuk ennek a fedezetét.
(20.00)
Annak idején a chipsadóbevételekre, ennek felére mutogattak, illetve a baleseti adóra, illetve a kórházi átszervezésekre. Az időarányos teljesítések alapján látszik, hogy nem fog befolyni ez az összeg, és a tetejébe a pénzügyi kormányzat ezt nem is adja oda, úgyhogy az egészségkasszán belüli átcsoportosításokból kell majd odaadni a béremelést a dolgozóknak, ami egyrészt egy becsapás, másrészt pedig aztán ez a pénz nagyon fog hiányozni a kórházi ellátásból. Az alapellátáson abszolút nem segít ez a béremelés, ezt többször elmondtuk.
A kamarai intervencióval kapcsolatban elmondhatjuk, hogy egy bohózat ez a jogalkotás, amit önök itt elvégeztek. Azon túl, hogy nem is a legfontosabb tennivaló a mai egészségügyben (Szórványos taps és közbekiáltások a Fidesz soraiból: Idő! - Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), mindenképpen nagyon visszatetsző, hogy a kormány megpróbál egy testület életébe beavatkozni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem