BÖDECS BARNA

Teljes szövegű keresés

BÖDECS BARNA
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Ebben a vitaszakaszban a vasúti közlekedést érintő törvények módosításáról van szó. Az első dolog, amihez szeretnék hozzászólni, a felügyeleti díjak tekintetében beadott módosító indítványainkat jelenti. Több olyan felügyeleti díjat állapít meg a törvényjavaslat, amelyek a vasúti pályahálózatot működtetőkre, illetőleg vasúti járművekkel dolgozó vállalkozásokra vonatkoznak, és ezen díjakkal kapcsolatban kifogásoltuk azok elég aránytalan mértékét, ezen felügyeleti díjak aránytalan mértékét.
Így például egyben határozza meg a javaslat a 200 kilométerig terjedő vasúti pályahálózat felügyeletidíj-mértékét 1 millió 16 ezer forintban, és ennek kapcsán szeretnénk kifejteni azon aggályunkat, hogy egy ilyen szabályozás, amelyik egyben azért meglehetősen aránytalan is, hiszen a 200 kilométer feletti teljes hálózatok esetében, tehát 6000 kilométert is meghaladó MÁV-hálózat esetében 1 millió 845 ezer forint ez a felügyeleti díj, a 200 kilométer alattinál pedig 1 millió 16 ezer forint. Ennél kisebb díjmérték nem létezik, ami a helyi vasutak ellehetetlenülését okozhatja.
Hasonló a meglátásunk a vállalkozó vasúti társaságok díjával, éves felügyeleti díjával kapcsolatban is, amelyet vasúti járművek darabszáma alapján állapít meg a törvényjavaslat, és itt a legkisebb számítási egység az 50 darabig terjedő vasúti jármű, itt 601 ezer forintos éves felügyeleti díjat határoz meg a javaslat, ami szintén nagyon magasan induló és kellően aránytalan mérték, hiszen ezt követően az 51-100 darabosnál 782 ezer, majd pedig a 100 darab felettinél határ a csillagos ég: 1 millió 24 ezer forint ez a felügyeleti díj.
(23.00)
Itt is javasoltuk egy sokkal arányosabb díjmegállapítás lehetőségét, és a nagyon kicsi, 1-10 darab vasúti járművel rendelkező társaságok esetén egy méltányos 100 ezer forintos, valamint a 11-50 darabosnál pedig a 601 ezer helyett egy 300 ezer forintos felügyeleti díjmértékre tettünk javaslatot.
A kiegészítő biztonsági tanúsítványoknál ugyanez a helyzet, nagyjából ugyanazokat a díjmértékeket javasoltuk, mint az előbb a vasúti járművek általános díjtételénél. Ez sem kapott támogatást.
Végezetül a 27. és 28. ajánlási pontban szereplő indítványainknál pedig a normál jármű-felügyeleti díjmértékekhez képest adott kisvasúti, illetőleg muzeális vasúti kedvezmény mértékét kifogásoltuk, itt ugyanis 30 százalékban állapította meg a javaslat a fizetendő díjmértéket. Itt el kell mondjuk azt, hogy az alapdíjmértékek annyira magasak, tehát ez a 601 ezer forintos díjtétel, hogy ennek a 30 százaléka adott esetben egy ilyen múzeumvasút számára megfizethetetlen. Mondjuk, gondoljunk a kemencei erdei vasútra, amely gyakorlatilag civil egyesületi üzemeltetésben működik, múzeumot tartanak fenn, és muzeális kisvasúti járműveket is üzemeltetnek, egy néhány kilométeres 600 milliméteres pályahálózatot. Ilyen mértékeknél, amikor éves felügyeleti díj címén eleve 200 ezer forintot kellene befizetniük, ezek az ilyen kis egyéni kezdeményezések gyakorlatilag elhalnak.
Javasoltuk, hogy ezt a díjmértéket legalább az alapdíj 10 százalékára mérsékeljék ezen társaságok, egyesületek esetében. Ezt sem támogatta egyetlen bizottság sem. Egyszerűen nem értjük, hogy miért van ez így, miért nem lehet ilyen esetekben a civil kezdeményezéseknek meg muzeális járművek megmentőinek olyan jellegű kedvezményt adni akár egy ilyen fokozott díjmértékkel, ami segítené az ő tevékenységük fennmaradását, hiszen végül is egy közérdekű feladatot látnak el, közhasznú tevékenységet látnak el, és azok a díjmértékek, amik itt vannak, ehhez képest teljesen aránytalanok. Ha egy MÁV-Start 2 millió forintot fizet, elképesztőnek tartjuk, hogy közben pedig egy kemencei kisvasútnak 200 ezer forintot kelljen fizetni.
Mivel még a 32. ajánlási ponthoz szeretnék hozzászólni, akkor majd újra megnyomom a gombot.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem