GÖNDÖR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

GÖNDÖR ISTVÁN
GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első részben azokról a módosító indítványokról akarok beszélni, amelyeket képviselőtársaimmal, Kovács Tibor és Józsa István képviselő urakkal adtunk be. Tulajdonképpen megerősítettük azt, amit az általános vitában is elmondtunk. Az első ilyen az ominózus vasúti átjárók helyzete és annak a költségfedezete. A vitában elmondtuk: aggályos, hogy ez önkormányzati feladattá vált. Ennek vannak egyéb műszaki következményei is, de ezt itt nem volt lehetőség szabályozni. Mi szeretnénk beemelni azt, hogy központi költségvetési támogatással együtt legyen ez önkormányzati feladat, és kettős finanszírozásban valósuljon meg.
A következő a 3. ajánlási pont. Ezt sajnos sem az előterjesztő, sem a bizottság nem támogatta, holott mi rendkívül fontosnak tartanánk, hogy a 15 és 30 évre szóló hosszú távú közúthálózati tervezés az Országgyűlés által kerüljön jóváhagyásra. Egyszerűen tarthatatlan az, hogy a kormány készíti el, és a kormány a törvény adta keretek között meglehetősen szabadon változtathat szubjektív elemeket is figyelembe véve a meglévő terveken. Erről beszéltünk akkor, hogy mit jelent ez egyéb közműfejlesztéseknél és ilyen kapcsolatoknál, mert ha később változtatja meg ezt a tervet szabadon a kormány, akkor esetleg olyan közműveket keresztezhet egy útépítés, amit időközben adtak ki, éppen azért, mert nem szerepelt a hosszú távú tervben.
A következő, ami eléggé sarkalatosnak tűnő vita volt, amit kormánypárti képviselőtársaink állítottak, hogy egy napon belül csak egyszer szabható ki pótdíj. Ha ez valóban csak olvasási probléma, akkor mi azt javasoljuk, hogy vegyük ki azt a mondatrészt, hogy “kivéve, ha a várakozás csak meghatározott időtartamig engedélyezett”. Ezek szerint az előterjesztő és a gazdasági bizottság is bennünket erősített meg, miszerint mégiscsak igaz, hogy egy napon belül akár háromszor vagy négyszer is meg lehet valakit bírságolni, attól függően, hogy félóra az időtartam, két óra vagy esetleg három óra. Tehát itt nem mondtak igazat kormánypárti képviselőtársaink, mert csak nagy általában, de ebben a (2/a) bekezdésben a “kivéve” szócskának óriási szerepe és jelentősége van.
A következő a 13. számú, ahol azt szerettük volna elérni, hogy ne hat hónapon keresztül kezelhessék bírságnyilvántartás esetén az adatokat, mert meggyőződésünk, ha valakit megbírságolnak, annak három hónap alatt a végére kell hogy érjenek. Tehát semmi nem indokolja, semmivel nem magyarázható az, hogy hat hónapig kezelhessék annak az adatait, különös tekintettel arra, aki a bírságot megfizette. Tehát valójában az ügy lezárult akkor, amikor maga az intézkedés megtörtént.
A következő blokk, és ennyiben elnézést kérek, elnök úr, mert valójában egy későbbi vitaszakaszban van maga a 32. §, de ez valójában a 17., 19., 20. és 31. ajánlási pontokkal szoros összefüggésben van. Sajnos, ennél a törvényjavaslatnál is megvalósul az, hogy utólag, a törvény benyújtását és az általános vita lefolytatását követően, mint ahogy ezt tette Tarlós főpolgármester úr, beszélt arról, hogy különböző címeken hogy kellene dugódíjat beszedni, és tulajdonképpen a 17-esben György István és Bagdy Gábor urak ezt alapozzák meg még a közúti közlekedésről szóló törvény módosításával. De szeretném elmondani, hogy meglehetősen pongyola. Ha mindenáron bent tartják, akkor tisztelettel kérem államtitkár urat és az előterjesztőket, gondolják végig, a javaslatban az első részben kizárólag a Fővárosi Önkormányzat szerepel, aztán középen megjelenik és félreérthető, amikor azt mondja, hogy “a helyi önkormányzat rendeletben”, mintha neki is meglenne ez a jogosítványa, és érdekes módon a befejező szakaszban szintén a Fővárosi Önkormányzat szerepel csak és kizárólag. El kell dönteni, hogy minden település, a legkisebb falu is - ha például áthajtanak Zala megyében a 86-os úton a falvakon - díjat szedne azért, mert átdübörögnek rajta a kamionok. Meglehetősen érdekes lenne, ha minden település önállóan állapíthatna meg ilyen díjtételt. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm szépen, akkor újra szót fogok kérni, elnök úr.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem