ELNÖK (Kövér László)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Kövér László)
ELNÖK (Kövér László): Tisztelt Országgyűlés! L. Simon László képviselő úr, a Fidesz részéről, a szükséges aláírások csatolásával kezdeményezte a Nemzeti Kulturális Alapról szóló 1993. évi XXIII. törvény és a központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi XLIII. törvény módosításáról szóló T/7653. számú törvényjavaslat sürgős tárgyalásba vételét. Ezzel a döntéssel az előterjesztés tárgyalása az egyes házszabályi rendelkezések 39. § (6) bekezdése értelmében már a mai napon elkezdődhet. Megkérdezem, hogy az előterjesztő kívánja-e a sürgős tárgyalásba vételi kérelmet indokolni.
Amennyiben nem, kérdezem a tisztelt Országgyűlést, sürgős tárgyalásba veszi-e a T/7653. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
A Ház 240 igen szavazattal, 85 nem ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslat sürgős tárgyalásba vételi indítványát elfogadta.
Az előterjesztés általános vitájára ma a határozathozatalokat követően első napirendi pontként kerül sor.
A kormány sürgős tárgyalást kérve benyújtotta az igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról szóló T/7676. számú törvényjavaslatot. Amennyiben a kormány nem kívánja indokolni a sürgős tárgyalásba vételt, úgy felhívom a figyelmüket, hogy az előterjesztés egyes részeinek elfogadásához minősített többség szükséges, ezért a sürgős tárgyaláshoz is a jelen lévő képviselők kétharmadának szavazata szükséges.
(14.10)
Tájékoztatom Önöket, hogy a napirend kiegészítéséről csak abban az esetben határoz az Országgyűlés, ha a sürgős tárgyalásba vételi indítványt nem fogadta el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, sürgős tárgyalásba veszi-e a T/7676. számú törvényjavaslatot. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
A Ház 243 igen szavazattal, 86 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül a törvényjavaslatot sürgős tárgyalásba vette.
Az előterjesztés általános vitájára holnap első napirendi pontként kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem