DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A képviselő úr interpellációjában a halálbüntetés visszaállítása mellett foglalt állást, hivatkozik arra, hogy a halálbüntetés újbóli bevezetésével kapcsolatos egyik ellenérv az, hogy a halálbüntetés visszaállítása nemzetközi szerződésekbe ütközik.
Valóban, Magyarországot számos nemzetközi egyezmény köti, amelyek a halálbüntetés újbóli bevezetése ellen szólnak. Ezek közül elsőként az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az ENSZ Közgyűlése XXI. ülésszakán 1966. december 16-án elfogadott polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányát, illetve annak az ENSZ Közgyűlése XLIV. ülésszakán 1989. december 15-én elfogadott és Magyarországon az 1995. évi II. törvénnyel kihirdetett úgynevezett második fakultatív jegyzőkönyvet kell említeni.
A polgári és politikai jogok nemzetközi egyezségokmányának 6. cikke rendelkezik arról, hogy e büntetést csak a legsúlyosabb bűncselekmények esetén lehet kiszabni. E cikk továbbá minden esetre vonatkozóan lehetővé teszi a kegyelemben részesítést vagy a büntetés megváltoztatását. A második fakultatív jegyzőkönyv azonban egyértelműen tilalmazza a halálbüntetés végrehajtását. A jegyzőkönyv szűk kivétellel kizárja a fenntartás tételének lehetőségét.
Kiemelendő az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt egyezmény 13., a halálbüntetés minden körülmények között történő eltörlésére vonatkozó jegyzőkönyve is, amelyet Magyarország a 2004. évi III. törvénnyel hirdetett ki. Az 1. cikk nemcsak a halálbüntetés mint büntetési nem eltörlését teszi kötelezővé, hanem azt sem teszi lehetővé, hogy kiszabják és végrehajtsák azt. A jegyzőkönyv kimondja azt is, hogy az előírásaitól nem lehet eltérni, és előírásai vonatkozásában nem lehet fenntartással élni.
Szólni kell még ezenkívül az Európai Unió alapjogi chartájáról is, amelyet a 2007. évi CLXVIII. törvény hirdetett ki. A 2. cikk (2) bekezdése előírja, hogy senkit sem lehet halálra ítélni vagy kivégezni. Hangsúlyozni kell, hogy mivel a kihirdetett nemzetközi jogi dokumentumok Magyarországra nézve kötelezőek, a halálbüntetés ismételt bevezetése csak akkor lenne lehetséges, ha Magyarország felmondaná ezeket a nemzetközi egyezményeket vagy szerződéseket, vagy kilépne az Európai Unióból.
(14.30)
E lépések esetében azonban tekintettel kell lenni azok lehetséges nemzetközi következményeire is.
Képviselő úr bizonyára tudja, hogy a magyar Alkotmánybíróság 23/1990. október 31-ei határozatában megsemmisítette a halálbüntetést a magyar büntető törvénykönyvben. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a Btk.-nak a halálbüntetésre vonatkozó rendelkezései az élethez és az emberi méltósághoz való jog lényeges tartalma korlátozásának tilalmába ütköznek. E rendelkezések ugyanis az életnek és az emberi méltóságnak, illetve az ezt biztosító jognak a teljes és helyrehozhatatlan megsemmisítését engedik meg.
Az alaptörvény I. cikk (3) bekezdése kimondja, hogy “Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.” Az alaptörvény II. cikke pedig úgy rendelkezik, hogy “Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz”.
Képviselő úr, ön azt kérdezte, hogy mi a kormány álláspontja és mi a személyes álláspontom. A személyes álláspontom az, hogy tiszteletben tartva Magyarország Alaptörvényét, ellenzem a halálbüntetést.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és az LMP soraiból. - Szórványos taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem