DR. RÉTVÁRI BENCE

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE
DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Ami a különböző szociális juttatásoknak a készpénzben való kifizetésével kapcsolatos, engedje meg, tisztelt képviselő úr, hogy egy olyan dokumentumból idézzek önnek, amely valószínűleg megvan otthon, de ezek szerint ön nem nyitotta ki. Ez az MSZP 2010-es választási programja, idézem szó szerint: “A társadalomban erősödik az a vélekedés, hogy a szociális támogatások jelentős részét nem az eredeti szándékoknak megfelelően használják fel, éppen ezért az MSZP programja úgy fogalmaz, hogy a gyermekek esetében egyes juttatásokat nem pénzben, hanem természetben lenne jó, ha kapnának a rászorulók.” (Taps a kormánypártok soraiban. - Moraj.) Tehát ha ilyesfajta dolgot keres, képviselő úr, az MSZP programjában keresse. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)
De az önök államtitkára, Kórozs Lajos 2006. november 21-én itt a parlamentben már elmondta, hogy milyen jó, ha az önkormányzatok helyi rendeletben meghatározhatják, hogy mi a természetbeni juttatások konkrét köre, mértéke, formája, és mik az ezzel kapcsolatos eljárási szabályok, hogy ne készpénzben kapják meg. Ő 15 és 50 százalék közé lőtte be azt a tartalmat, amit nem készpénzben kell kifizetni, mert ahogy mondja, különben a segélyek a helyi kocsmákban és a játékgépekben fognak landolni. Ugyanezt mondta 2009. április 21-én Vidorné dr. Szabó Györgyi képviselőtársuk, hogy az első napokban chips és kóla, aztán a hónap végére már kenyérre sem jut. De ugyanezt mondta Juhászné Lévai Katalin szintén MSZP-s képviselő asszony 2006. november 17-én itt a Házon belül.
De ön, tisztelt képviselő úr, nemcsak az MSZP programját nem olvassa ezek szerint, hanem még a Népszabadságot sem (Derültség a kormánypártok soraiban.) - nem tudom, hogy melyik a súlyosabb vétek párton belül -, hiszen itt van az a levél (Felmutatja.), amelyről mindenki tudja, így ön is tudja, hogy hamisítvány; amelyre ön hivatkozott, hiszen nem a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány és nem a Nemzeti Üdülési Szolgálat Kft. küldte ezt ki. Önnek is nyilvánvaló, lehozta a Népszabadság is, maga ez a két szervezet is közleményben határolódott el ennek a tartalmától. Ezt 2012. június 9. óta mindenki, így valószínűleg ön is tudja, tisztelt képviselő úr, hogy ezekben a cikkekben megfogalmazottak valótlanok. Ön is tudja, hogy nyilvánvalóan azzal a céllal születtek, hogy az Erzsébet-programot, az Erzsébet-utalványt - a kormánynak ezt a sikeres intézkedését, amivel a pénzek körülbelül 10 milliárdos nagyságrendben nem az országon kívül landolnak, hanem országon belül szociális célokra tudjuk fordítani, ezáltal új forrást teremtettünk a szociális ellátórendszerben - próbálják ezek a különböző próbálkozások vagy politikai, vagy gazdasági célból lejáratni.
Tehát június 9. óta ön is nagyon jól tudja, képviselő úr, hogy ez egy állevél, nem azok a szervezetek küldték, akiknek a fejlécét idehamisították, nem azok küldték, akiknek a nevét a végére odahamisították, hanem rossz szándékból, ártó szándékból próbálták ezt megtenni. Ön ugyanakkor az interpellációjában egy szóval sem utalt arra a köztudomású tényre, amit még a Népszabadság is megemlített, hogy ezek valótlan információk. (Dr. Józsa István: Nincs válasz!)
Ezzel szemben a kormánynak nyilvánvalóan az a célja, hogy minél inkább jó helyre kerüljenek ezek a különböző szociális támogatások. Éppen ezért a kormány úgy próbálja bővíteni a felhasználás lehetőségeit, hogy azoknál az önkormányzatoknál, amelyek így döntenek teljesen szabadon mérlegelési jogkörükön belül, hogy a rendszeres szociális segély egy részét ott, ahol erre alkalmas beváltóhely van, tehát a településen belül fel tudják használni, ott ezt megkaphassák részben Erzsébet-utalványban is, illetőleg évi két részletben a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény 11 600 forintos összege is ebbe a körbe eshet. Ugyanakkor ehhez még feladata a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványnak, hogy kiépítse a taneszköz, tankönyv és ruházat megvásárlására az elfogadóhelyek sorát, hogy erre is a rászorultak be tudják váltani az Erzsébet-utalványt, ha az önkormányzat úgy dönt, hogy ebben adja.
Amit mi tehát adtunk az embereknek: 75 ezer honfitársunknak támogatás az üdüléshez; jelenleg több ezer belügyi dolgozó van a pályázatban kedvezményezettként; a szünidő első napjától kezdve augusztus 25-éig több mint tízezer gyermek fog táborozni. Ehhez képest (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), amit önök a nyugdíjasoknak adtak, az a 13. havi nyugdíj elvétele.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem