DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN
DR. CSÉFALVAY ZOLTÁN nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Akkor menjünk időrendben: az Európai Bizottság május 30-án fogadta el a reformprogrammal és a konvergenciaprogrammal kapcsolatban az országspecifikus ajánlásokat, tartalmuk tehát innentől kezdve ismert. Az EPSCO június 21-én foglalkozik majd vele, az Ecofin, tehát a pénzügyminiszterek tanácsa pedig június 22-én állapodik meg az országspecifikus ajánlásokról, majd ezután az Európai Tanács június 28-29-ei ülésén tárgyalja meg és fogadja el ezeket, gyakorlatilag ekkor lesznek véglegesek az ajánlások is.
A költségvetés sarokszámait és fejezeti főszámait július 13-án fogadhatja el az Országgyűlés, és szeptemberben lehet végleges költségvetése Magyarországnak 2013-ra, tehát a július 13-ai időszakig messzemenően figyelembe tudjuk venni természetesen a végleges ajánlásokat is, de, ahogy említettem már, az ajánlásokat ismerjük május 30-a óta.
Az ajánlások közül hadd említsek néhányat, hogy miként vettük figyelembe. A Bizottság egy picit optimistának tekintette a magyar növekedési kilátásokat és ezt a prognózist, ennek következtében az országvédelmi alapnak, a tartaléknak a mértékét 50-ről még 50 milliárdra, 100 milliárdra emeltük. Megszüntetjük egyszeri intézkedések nélkül a túlzott hiányt, az úgynevezett strukturális hiányt az idei 1,8 százalékról 1 százalékra csökkentjük. A kérdésben, az ajánlásban nem szerepel semmiféle 16 százalékos egykulcsos adó, az szerepel benne, hogy az alacsony keresetűekre pozitív hatású adóváltoztatások legyenek, ezek is szerepelnek a költségvetésben. Sajnos, idő híján nem tudok rá kitérni, de a szociális hozzájárulás összegéből levonható kedvezményekkel ez is szerepel benne.
Még egy szó: a Költségvetési Tanács is kap egy titkárságot, itt van a törvény (Az elnök csenget.) a parlament előtt, ami szintén az ajánlások egyike.
Köszönöm. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem