VONA GÁBOR
VONA GÁBOR
VONA GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Kormányok jönnek, mennek, egy, ami közös az elmúlt 22 évben, hogy minden kormány megszorításokra építi a politikáját, megszorítások, megszorítások, megszorítások. És joggal merül föl az átlagemberben, a mindennapok küzdelmét vívó emberben a kérdés, hogy miért. Miért van ez a sok megszorítás, miért nem tud egyik kormány sem ebből a spirálból kilépni? Erre persze megvannak a közkeletű válaszok. Vannak, akik világválsággal, európai uniós válsággal magyarázzák, de ez azért nem kielégítő, mert a válság előtt is megszorítások voltak. Vannak, akik azt mondják, hogy túlfogyaszt az ország, többet fogyaszt a magyar, mint amennyit megtermel. Ez sem igaz, valami más lehet az egész dolog mögött.
Mi van valójában mögötte? Nem más, mint a gazdasági struktúránk torz szerkezete. Ez több dologból is áll, de három dolgot hadd emeljek ki. Egyrészt az államadósság csapdahelyzete, amelytől nem tudunk megszabadulni. A másik a duális gazdaság, vagyis a multinacionális cégek rettentő erőfölénye Magyarországon a hazai vállalkozói szféra rovására. A harmadik pedig a gazdaság stratégiai ágazatának, a mezőgazdaságnak és az erre épülő élelmiszeriparnak és feldolgozóiparnak a talpra állítására való képtelensége az elmúlt 22 évnek.
Az az igazán fontos kérdés, hogy ezt a strukturális válságot mi okozza, miért nem tudunk sem az államadóssággal mit kezdeni, sem a duális gazdaság torzításain változtatni, sem a mezőgazdaságot és az élelmiszeripart talpra állítani, miért nem tudunk ebből kitörni. Erre a válasz nagyon egyszerű: az Európai Unió miatt. Ennyi év távlatából nyugodtan mondjuk meg, az Európai Unió nem nekünk kellett, hanem mi kellettünk az Európai Uniónak. Történt már ilyen a történelemben, egyszerűen gyarmatosítottak bennünket a Fidesz és az MSZP asszisztálása mellett. Ami a különbség a korábbi történelmi birodalomépítésekhez képest, hogy a jelenlegi európai uniós birodalomban még belátás sincs; ugye, etetni kell a juhot, ha nyírni akarjuk. Ez az Európai Unió a magyar juhot nem nagyon akarja etetni. Rabolja a piacainkat, kizsigereli a magyar munkaerőt, a profitot repatriálja, elmenekíti az országból, és ha esetleg van valami kis melléktermék, szemét, azt itt lerakja nálunk. Ez nagyjából az Európai Unió mérlege.
Persze, erre szokták önök azt mondani, hogy ne mondjunk már ilyeneket, hiszen minden ebben az országban európai uniós forrásokból épült. Úgyhogy nézzük meg, pontosan hogy is van ez az európai uniós pályáztatás, ez az ultima ratio. Egyrészről sokat szoktak arról beszélni, hogy ennek nagy részét le sem tudjuk hívni, itt kellene kezdeni az egész kérdéskör megvizsgálását. De ha le is hívjuk, akkor sem tudjuk arra fordítani, amire szeretnénk. Ezek a források valójában presztízsberuházásokra, közérzetjavító beruházásokra, infrastruktúrára mennek el. Ismerjük ugye, a borsodi falu helyzetét, van WiFi a buszmegállóban, de nincs munkahely, az iskola meg romokban. Sem gazdaságfejlesztésre, sem tartós munkahelyteremtésre, innovációra, kutatás-fejlesztésre, sem oktatásra nem tudtunk kellő forrásokat fordítani, mint például az az Írország, amelyik valóban nagyon nagy gondban van az állam gazdaságának problémái miatt, mégis nagyon jól tudta felhasználni az európai uniós forrásokat.
De tegyük föl, hogy lehívjuk ezeket a pénzeket, jó dolgokra is fordítjuk. Akkor is van egy még súlyosabb probléma. Mi ez? Ez az, az elmúlt héten jutott tudomásunkra egy sokkoló adat: az Európai Unióban a perifériaországok irányából a magországokba 30 százalék vándorol vissza a kohéziós támogatásokból, gépbeszerzésen, technológiai importon vagy éppen a perifériaországokban lévő multinacionális cégeken keresztül. Mit jelent ez? Ez azt jelenti, hogy a nyugat-európai országok egyik zsebükből kiveszik a pénzt, aztán beteszik a másik zsebükbe a periféria országain belül. Magyarországon egy kitűnő példája volt ennek az egész folyamatnak a digitálistábla-program, ahol csak nyugati multinacionális cégek tudtak a pályázatokon nyertesek lenni. Vagyis, hogy ki a nettó befizető és ki a ráfizetéses ebben az egész kérdésben, az egészen más megvilágításba kerül.
Hadd mondjak egy fontos adatot. Németországnak minden egyes kifizetett eurója, amit betesz az Európai Unió költségvetésébe, 1,25 eurón térül meg a számára, míg Lengyelországnak ez az 1 euró 0,61-ként “hasznosul”. Vagyis ne gondoljuk már azt, hogy az Európai Unió egy szociális intézmény, hogy a franciák, az angolok, a németek szeretnének nekünk pénzt adni! Ugye, ezt nem hiszi el senki, államtitkár úr? Gondolom, ön fog válaszolni a napirend előtti fölszólalásra. Mindezeket egybevéve a Jobbik javaslat továbbra is ugyanaz, már számtalanszor elmondtuk, ne nemzeti konzultációt tartsunk, hanem népszavazást az Európai Unióval kapcsolatban, ahogy például Angliában ez a legmagasabb szinten fölmerült a politikában, hogy szavazzanak arról az Angliában élő európai uniós polgárok, akarnak-e például egy közös piacnak vagy akár egy politikai uniónak a részesei lenni. Mert egyre inkább abba az irányba mennek az események, hogy politikai unió lesz ennek a vége.
(13.50)
Maga Orbán Viktor is azt mondta, hogy ezt ő nem szeretné. Tehát hiába mondja azt, hogy nem szeretné, mindent aláír, ami ebbe az irányba mutat.
Magyarország érdeke az Európai Gazdasági Térségben van. Nem Európából akarunk kilépni, nem a nép és a magyar társadalom megkérdezése nélkül, hanem népszavazással, de az Európai Gazdasági Térségben egy sokkal szabadabb európai viszonylatban van Magyarország helye. Arra kérem a kormányt, hogy történelmi időkben, történelmi változások közepette történelmi bátorságot tanúsítson, különben át fog lépni felette a történelem.
Köszönöm a figyelmet! (Taps a Jobbik padsoraiból.)
