DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Valóban indokolt, hogy gróf Mikó Imréről megemlékezzünk a Magyar Országgyűlés nyilvánossága előtt, hiszen 1867 és ’70 között közmunka- és közlekedésügyi miniszterként valóban évszázadokra beírta a nevét a magyar történelembe.
Csak azért mondom, mert nem említette, de a vasutasok mellett szóljon, hogy a nevét viseli a MÁV V63-as sorozatú, 155. pályaszámú mozdonya, és ha már erről beszélünk, meg kell említeni, hogy ez a mozdonytípus volt az utolsó előtti Magyarországon gyártott nagy vasúti villamos mozdony 1988-ban.
A képviselő úr híven mutatta be Mikó Imre szakmai tevékenységét és pályafutását. Engedje meg, hogy a kormány reagálásából én azt emeljem ki, hogy az anyagi nehézségekkel küzdő Magyar Északi Vasút állami felvásárlásával, megalapítva a Magyar Királyi Államvasutat, felismerte azt, hogy egy központosítási folyamat szükséges a vasútnál, amelynek később a többi magánvasút is része lett. Az akkori folyamatok is jelezték, amit napjainkban is látunk, hogy a vasúti közlekedés sajátosságai alapján elsősorban a pályahálózat működtetése csak állami költségviselés, hálózati szintű gondosság és gondoskodás mellett lehetséges. Siker napjainkban a pályahálózatot működtető szerződés megkötése - a finanszírozási, karbantartási - és tervezhetőség biztosítása.
A jó példákat követve igyekszünk folytatni a vasúti vonalak modernizációját, felújítását, rendszerbe szervezését. Kiemelt feladatunk a főbb európai vasúti korridorok fejlesztése, amely elősegíti bekapcsolódásunkat a nemzeti vérkeringésbe. A MÁV-csoport számára kiemelt fontosságú, hasonlóan a nagy nevű elődhöz, hogy ne csak a mikro-, hanem a makrokörnyezetben is szövetségeseket találjon, a magyar vasúti hálózatot Mikó Imre terveinek megfelelően a nemzetközi vasúti szállítási folyosókba is bekapcsolja. Ennek egyik sikereként említhető a távol-keleti irányvonatok beindítása is. Legutóbb a vasutak együttműködési szervezetének közelmúltban megrendezett miniszteri értekezletén a magyar küldöttség szorgalmazta, hogy az Ázsiából a Balkán és Dél-Európa országaiba irányuló áruforgalom Záhony átrakóin keresztül bonyolódjon le.
Úgy gondolom, hogy gróf Mikó Imre személyének és tevékenységének parlamenti megemlékezése során szót kell ejteni a késői utódokról, azokról a magyar vasutasokról, akik ma is azon vannak, hogy a magyar vasút a Mikó Imre által lefektetett elveknek megfelelően megmaradjon, majd fejlődjön az elkövetkezendő években, évtizedekben, reményeink szerint évszázadokban. Köszönöm, elnök úr, a lehetőséget. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem