DR. BUDAI GYULA

Teljes szövegű keresés

DR. BUDAI GYULA
DR. BUDAI GYULA vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt képviselő úr, engedje meg, hogy két választ fogalmazzak a kérdésére. Az első válaszom az ön feltett kérdésére az, hogy igen, lehet húzóágazat a vetőmagtermelés Magyarországon. Magyarország számára az agrár- és élelmiszer-gazdaság stratégiai ágazatnak minősül. A magyar vidék és ezzel összefüggésben az egész ország sikere jelentős mértékben függ az agrárágazat versenyképességétől és jövedelemtermelő képességétől.
Ön nagyon jól idézte azokat az adatokat, amelyek jelen pillanatban a vetőmagtermelésben meghatározóak. Valóban közel 130 ezer hektáron folyik vetőmagtermelés Magyarországon. Ez egy 190 milliárd forintot felölelő piac. Magyarország az Európai Unióban a harmadik, a világon pedig a kilencedik legjelentősebb exportőrnek minősül vetőmagtermelésben. Ehhez pedig egyrészt hozzájárul az ország adottsága, a vetőmag-termelési és feldolgozási tapasztalatok, a logisztikai előnyök, és mindezek a körülmények tették a legsikeresebb ágazattá. Az is igaz, amit ön mondott, valóban ma Magyarországon közel 100 ezer hektár területet öntöznek, és ennek az öntözött területnek a növelésével a vetőmagtermelést sokkal versenyképesebbé tudnánk tenni. A magyar vetőmagok kiváló minőségűek, jól bírják a hazai klímát, és a Vidékfejlesztési Minisztérium ezért indította azt az akciót, hogy vessünk vetőmagot, vagyis egy kampányt indítottunk. Ennek pedig célja nagyon egyszerű, a magyar vetőmagok piaci arányát új fajták forgalomba hozásával… - korszerű, egészséges magyar élelmiszert szeretnénk előállítani Magyarországon.
Magyarországon a vetőmag-előállítást egy 2003. évi törvény határozza meg. A vetőmagtörvény egy kerettörvény, és a részletes szabályokat egy végrehajtási rendelet fogalmazza meg. A Vidékfejlesztési Minisztérium felismerte az ön által elmondottakat, és megkezdtük ennek a törvénynek és a végrehajtási rendeletnek a módosítását abban a szellemben, amely során szeretnénk érvényesíteni, hogy a magyar vetőmag kimagasló biológiai alap, és a vetőmag pedig nemzetstratégiai alap, illetve érdek.
Valóban igaz, hogy Magyarország jelentős lépéseket tett a kiváló, versenyképes vetőmagfajták védelmében. Ezek a vetőmagok valóban GMO-mentesek, és 2012. január 1-jétől az alaptörvény is garantálja a magyar mezőgazdaság GMO-mentességét. Ehhez járul hozzá, hogy az Országgyűlés nem olyan régen elfogadta a már régóta szorgalmazott géntörvény módosítását, amely újabb lehetőséget biztosít. Ezen új szabályok alapján Magyarország biztonságot adhat azoknak a termelőknek, akik az elmúlt időszakban jelentős mértékben vették ki a részüket a vetőmagtermelésből, ezáltal az Európai Unióban jelenleg elfogadott két GMO-s termék, a MON 810-es kukorica és az Amflora burgonya tekintetében, illetőleg amennyiben az Európai Unió újabb ilyen növények termesztésbe vonását szorgalmazná, Magyarország lényegesen előrébb tart, és ezen GMO-s termékek vonatkozásában előrébb tartunk. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
A válaszom önnek, képviselő úr, hogy nemcsak (Az elnök jelzi az idő leteltét.) vezető szerepet játszunk, nemcsak húzóágazat…

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem