MÁRTON ATTILA

Teljes szövegű keresés

MÁRTON ATTILA
MÁRTON ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitában már elhangzott, hogy ezt a törvényjavaslatot alapvetően, lényegében mindegyik párt támogatta, és abban egyetértés volt, hogy a törvényjavaslat eredeti célját mindenképpen meg szeretnék valósítani, tehát hogy a pénzügyi nyomozók bérezését lehetőség szerint föl kell emelni ugyanarra a szintre, mint ahol, mondjuk, a rendőrségnél dolgozó pénzügyi nyomozók is állnak bérezésben, bérszínvonalban. A benyújtott módosító javaslatok egyébként ezt, tehát a törvénynek az alapcélját nem érintik.
A módosító javaslatokat, én úgy gondolom, hogy a bizottsági vitákban, különösen a foglalkoztatási bizottságnál részletesen is kiveséztük, de ha már most Göndör képviselő úr fölvetett két dolgot, akkor hadd reagáljak rá, hogy alapvetően melyek voltak azok az indokok, amelyek miatt nem tudtuk támogatni ezeket a módosító javaslatokat.
A 2. számú módosító javaslat Dorosz Dávid képviselő úr javaslata. Itt szerintem, Göndör képviselő úr, van egy félreértés, ön azt mondta, hogy kell hogy legyen valamilyen korlát a vezényléseket illetően.
(13.00)
Az a helyzet, hogy a jelenlegi NAV-törvényben is benne van, illetve 15 éve működik már a pénzügyőrségnél az a vezénylési rendszer, amelyet most ezzel a törvénnyel mi nem kívántunk megváltoztatni, Dorosz Dávid képviselő úr benyújtott módosítása viszont ezt alapvetően változtatná meg. Mi azért nem kívánunk ehhez az egyébként, még egyszer mondom, már 15 éve működő rendszerhez hozzányúlni, mert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal létrehozásával, amikor a két szervezet összevonásra került, alapvetően változott meg a vezénylési rendszer is. Manapság már a területi elvnek megfelelően igyekszik a NAV megoldani minden olyan vezénylést, amelyre esetleg szükség van. Ezek az ellenőrzések pedig, amelyeket a képviselő úr most a hozzászólásában említett, nagyon rövid időtartamúak, tehát semmiképpen sem tartoznak ezen vezénylési rendszer alá.
Itt akkor lehetne beszélni a vezénylések időtartamáról, illetve ennek az időkorlátjáról, ha még mindig lenne Magyarországon olyan rendszer, mint ami például a schengeni csatlakozásunk előtt volt, ahol adott esetben komoly állományokat kellett mozgatni a különböző, az ország nagyobb ki-, illetve beléptető pontjai között. Ennek ma már, és ezt pont a NAV kollégái mondták el, lényegesen kisebb a jelentősége, és még egyszer hangsúlyozom, a két szervezet összevonása az egységes NAV kialakítása után minimálisra csökkent, amit egyébként a képviselő úr említett, az ilyen jellegű, tehát huzamosabb időtartamot elérő vagy azt meghaladó vezénylések időtartama.
És azért nem szándékoztunk hozzányúlni egyébként a vezénylések rendszerének megváltoztatásához, mert fel kell készülni olyan esetre, és meg kell hagyni adott esetben egy hosszabb távú, tehát huzamosabb vezénylés lehetőségét is, de csak kivételes esetekben, mint ahogy egyébként már a schengeni övezeten belül is volt arra példa, hogy különböző események, rendezvények miatt esetleg egyes országok tételes határellenőrzést léptettek életbe időszakosan. No, ezért kívánjuk megtartani azt a - még egyszer hangsúlyozom - már 15 éve meglévő rendszert a törvényben, és nem kívánunk a vezénylés rendszerén változtatni.
A másik pedig, amit képviselő úr említett, az állomány vezetőire vonatkozó magasabb fizetési fokozatba sorolhatóság. Bertha Szilvia képviselő asszony módosító javaslata ezt általánossá kívánta tenni, tehát nemcsak a vezető főtanácsosi, illetve főmunkatársi besorolásba vonatkozókra, hanem lényegében az egész állományra. Itt az a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, hogy ha megnézzük a bérezési rendszert és a bértáblát, akkor azt lehet látni, hogy ebben a besorolási fokozatban jellemzően azok vannak a szervezeten belül, akik már 15, 20 vagy 25 éve is a szervezetben vannak. És ami nagyon fontos és kiemelendő: részükre alapvetően már más bérezési, illetménykategóriába sorolási, illetménynövelési lehetőség nincs, csak ez, hogyha megadjuk nekik a “kiválóan megfelelt” minősítéshez kapcsolódó, eggyel magasabb fizetési kategóriába sorolást.
Az a lehetőség, amire képviselőtársam is utalt a fiatalabb, akár pályakezdő, a NAV-nál elhelyezkedő állományra vonatkozóan: ott pedig a címzetes címek adományozása, a tanácsadói, főtanácsadói cím odaítélésével, a “kiválóan megfelelt” minősítés után van arra lehetőség, hogy magasabb fizetési kategóriába lehessen sorolni ezeket az embereket. Illetve a hivatásos állomány esetében pedig a rendkívüli előléptetés, a magasabb rendfokozatba történő előléptetés az, ami szintén lehetőséget ad a kiemelkedő munkát végzők számára, hogy magasabb fizetési fokozatba legyenek sorolhatók.
Tehát ezek voltak azok az érvek, amelyek alapján azt mondtuk, hogy ezek a módosító javaslatok így, ebben a formában részünkről nem támogathatóak. Utalva még egyszer az általános vitában elhangzottakra, kérem képviselőtársaimat, hogy a beterjesztett törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek, így tegyük lehetővé a törvényjavaslat eredeti célját, hogy a pénzügyi nyomozókat a más állományban, mondjuk, konkrétan a rendőrség állományában lévő pénzügyi nyomozókkal azonos bérezési struktúrába tudjuk helyezni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. Köszönöm, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem