DR. BÁRÁNDY GERGELY

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Schiffer képviselő úr, ezt a vitát nem érdemes egymással újra és újra lefolytatni, mert ugyanazokat az érveket fogja ön is elmondani és én is elmondani; és önnek igaza van, hogy mással beszélget - abszolút unalmas, talán már az Országgyűlésnek az egyéb résztvevői is unják.
Én azt tudom mondani, képviselő úr, önnek, hogy azzal az állásponttal, amit most ön képvisel, egyébként már három alkotmánybíró nem ért egyet, és egyébként nem ez az európai jogfejlődésnek az iránya - a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság már rég meghaladottnak tekinti azokat az elveket, amelyeket ön még most is makacsul hangoztat. Itt a pont a mondat végén ebben a témakörben, és nem kívánok önnel ebben tovább vitatkozni itt az Országgyűlésben sem, de egyébként máshol sem.
A másik megjegyzés, ami viszont az államtitkár úrnak a mondatait illeti: én úgy hiszem, hogy a kormány erős szereptévesztésben van, amikor azt mondja az államtitkár úr, hogy a kormány az Alkotmánybíróság és a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság vitájában az Alkotmánybíróság platformján áll.
Államtitkár úr, a kormány nem állhat senkinek a platformján ebben a vitában, a kormánynak nemzetközi kötelezettségei vannak, a kormánynak és bizony még Orbán Viktornak is, az önök nagy, bölcs vezérének is van, amit be kell nyelni, amit le kell nyelni, tudják? (Közbeszólások a kormánypártok soraiból, köztük: Szerényebben!) Ez a helyzet. A strasbourgi Emberi Jogi Bíróság egy olyan nemzetközi egyezmény alapján hozott határozatot, amelyet Magyarország magára nézve kötelezőnek ismert el. Ehhez képest a magyar kormány egyet tehet: kifejezi a nemtetszését, megpróbálja majd az álláspontját érvényesíteni különböző nemzetközi fórumokon. Egyet nem tehet meg: azt, hogy nem hajtja végre azt, ami az emberi jogi bíróság ítéletében szerepel. Ennyire egyszerű, államtitkár úr. Az, hogy kinek a platformján áll a magyar kormány, pont nem érdekel senkit; mármint ha egy jogállamban élünk vagy élnénk, akkor ez biztosan így lenne. Sajnálom, hogy önök ezt a kérdést másként látják.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem