DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretném egyértelművé tenni, hogy egyetlenegy módosító javaslatot sem támogatunk, hiszen ennek a javaslatnak az egészével is problémánk van, mégpedig más okból ugyan, mint más frakciók képviselőinek, illetve van azért némi átfedés. Mi egyet szeretnénk egyértelműen leszögezni: a magyar érdekek érvényesítése szempontjából az Európa Tanács nem egy elhanyagolható jelentőségű intézmény, van olyan mozgástér ott - én ezt ottani képviselőként, a parlamenti közgyűlés tagjaként is tanúsíthatom -, amivel lehet a nemzet egészére nézve kedvező tartalmú döntéseket elérni. Például a tavalyi 1832/2011-es határozat, ami a területi autonómia biztosítását kötelezővé teszi a tagállamok részére azon nemzeti közösségek számára, amelyekre ráolvasható, hogy nemzeti közösségként ilyen igényeket megformálnak. Ez a székely önrendelkezési törekvéseket jól támogató lehetőség.
És ha bármely, de elsősorban a két kormánypárti javaslat szerinti módosító javaslatok elfogadást nyernének, azzal sem változik meg a határozatnak az a jellege, amiben a 2. pontban kerek perec leírják, hogy nem kívánja Magyarország végrehajtani ebben a vörös csillagos ügyben hozott ítéletet.
Itt nyissunk egy nagyobb gondolatkört, nyilván el lehet és el is kell moralizálni és gondolkodni azon, hogy a búbánatba lehet az, hogy tényleg egy ilyen közel 50 éves véres diktatúra önkényuralmi jelképét miért nem lehet büntetni Magyarországon. Egyetértünk azzal, hogy meg kellene találni olyan büntetőjogi megoldásokat, amelyekkel a magyar emberek millióinak életét kioltó és milliók jövőjét felélő és egyáltalán, a nemzet tartalékait elemésztő rendszert szimbolizáló jelkép használata korlátozható legyen, mondjuk, olyan jellegű rendezvényekre vagy eseményekre vagy helyszínekre, ahol más nem találkozhat ezzel. Hozzá kell tennem egyébként, ott van még most is a Szabadság téren az a Vörös Hadsereg dicsőségét dicsőítő emlékmű, amely legnagyobb szégyenünkre és megalázottságunkra szintén tartalmazza az önkényuralmi jelképek szép füzérét, amelyet Budaházy György 2006. szeptember 18-án levert, de aztán visszakerült a helyére utána.
(12.30)
Én azt gondolom, hogy ez egy másik kérdés viszont. Tehát nekünk azt kell nézni, hogy egy nemzetközi egyezmény, az emberi jogok európai konvenciója, amelynek Magyarország 1993-tól tagja, ratifikáltuk ezt a törvényt, a 46. cikk egyértelműen kimondja, ahogy ezt szokták jogerős ítéletekkel kapcsolatban mondani, hogy akár tetszik, akár nem, ezt végre kell hajtani.
Aztán utána el lehet gondolkodni azon, hogy hogyan lehet esetleg támogatni azokat a javaslatainkat a kommunista diktatúra szereplőinek közéletből való kizárására vonatkozóan, az MSZP mint MSZMP-utódpárt vagyonának elvonására, akár még azon javaslatunkat is megfontolandónak tartjuk, hogy az MSZP teljes körű önkényuralmi, diktatórikus párttá való jogutódlásának vállalása miatti feloszlatása. Viszont egyet nem lehet megtenni, hogy egy ilyen egyezményben foglalt kötelezettségünket megszegjük. A 46. cikk kerek perec elmondja: a magas szerződő felek vállalják, hogy magukra nézve kötelezőnek tekintik a bíróság végleges ítéletét minden ügyben, amelyben félként szerepelnek.
Nagyon jól ismerem azt a helyzetet, hogy hogyan működik most jelenleg az Európa Tanács, ott a Magyarország elleni támadásoknak egy komoly színtere zajlik, tehát nagyon komoly offenzív támadások érik Magyarországot, sok esetben megalapozatlanul, igaztalanul, politikailag motivált módon, hiszen az Európa Tanácsban is furcsa módon egyébként az Európai Parlamenthez hasonlóan a nagy frakciók és pártszövetségek működnek, határozzák meg a döntéseket és monitorozzák Magyarországot, szinte kéthetente. Mi is az emberi jogi bizottságban találkozunk a különböző vizsgáló delegációkkal, akik hol a nemzetiségi törvényt vizsgálják például, ami aztán tényleg Magyarország egyik legjobb produktuma az utóbbi időkből és példaértékű nemzetiségi törvény egész Európában. De sok esetben persze igaz, valós alapon vizsgálódnak, a választójogi törvény egyoldalú szabályai miatt vagy éppenséggel több más olyan jogszabály volt az utóbbi időben, ami joggal váltotta ki a kritikákat.
Egyet viszont nem lehet tenni, hogy a miniszteri bizottság, amely az állandó szerve az Európa Tanácsnak, ahol a tagállamok képviselői tárgyalnak, döntenek arról, hogy hogyan, merre mozduljon az Európai Tanács rendszere, és miket tartsanak fontosnak… - miket tartsanak fontosnak? Inkább ne azzal foglalkozzanak, hogy Magyarország nem hajtja végre a döntéseit, majd pedig emiatt egy ilyen meghurcoló eljárás indul.
Én, kérem szépen, hogyha ezt valóban nem akarják végrehajtani, tehát bármelyik módosító javaslatot elfogadják akár eredeti formájában, akár módosított formájában, akkor olyan helyzetbe kerülök, hogy Európa tanácsi képviselőként, magyar képviselőként nem tudok egyetlenegy komoly mondatot elmondani akár az elcsatolt területen élő magyarok érdekében. Azt fogják mondani, hogy kérem, mit szövegel Magyarország képviselője, amikor Magyarország nem hajtja végre a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság jogerős ítéletét. Ne akarjunk mi már itt Európa tanácsi normákat alkotni meg arra hivatkozni, hogy majd itt milyen szép csodák történnek, és nem tudunk a székely önrendelkezés érdekében a honfitársainknak segítséget adni, az anyanyelvhasználat érdekében felvidéki honfitársainknak segítséget adni, a Délvidéken élő honfitársainknak az atrocitások ellen védelmet adni. Tehát ez egy csapdaút; tehát, még egyszer mondom, válasszuk szét a két dolgot.
Arra, hogy végül is ki finanszírozza a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság által hozott döntések ellenértékét, arra pedig valóban arra elég egyértelmű válasz van: a költségvetési törvény a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz telepíti az ilyen típusú összegek kifizetésének kötelezettségét. Erre kell hogy legyen költségvetési keret, amely rendelkezésre áll. Azt tényleg tudom támogatni, hogy gondolkozzunk el azon, hogy hogyan kerülhetett ide az ország, hogy egyáltalán tiltott önkényuralmi jelképek vannak, mármint hogy ezeket olyan diktatúrák előzték meg, amelyek indokolttá tették, hogy valóban tiltsunk bizonyos önkényuralmi jelképeket, de ez egy másik kérdés.
Végül, de nem utolsósorban szeretnék arra utalni, hogy azért is egy rossz irányú gondolkodás ez, mert akkor mondjuk, mi fog történni abban a nemrégiben, múlt héten a Nemzeti Jogvédő Szolgálat által képviselt strasbourgi ügyben született, szintén megalapozott ítéletben, ahol két 2007-es Gyurcsány-ellenes tüntető úgymond az ország szennyesét teregette ki a körbezárt Parlament kordonjain. Erre Gyurcsány rendőrsége azt mondta, hogy ez tüntetés, elvitték őket jogellenes tüntetés miatt, megbüntették őket, majd most a véleménynyilvánítási szabadság megsértése miatt 1500 euró kártérítést kaptak. Akkor most ezt is meg fogja nézni a kormány, hogy akkor ez Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnöki fejezetéből kerüljön levonásra. Hozzáteszem, támogatom ezt a javaslatot, tehát igen, Gyurcsány Ferenc és társai fizessék ki, ne csak ezeket a károkat, hanem azokat, amelyeket akár az IMF-hitel felvételével és minden mással okoztak.
De egyet nem tehetünk meg, hogy az Emberi Jogi Bíróság felé nekünk a kötelezettségeinket teljesíteni kell, ez egy fő szabály, ezért egyetlenegy módosítót sem tudunk támogatni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem