DR. SCHIFFER ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. SCHIFFER ANDRÁS
DR. SCHIFFER ANDRÁS (LMP): Ez szorosan kapcsolódik, elnök úr. Tudniillik az a helyzet, hogy ráadásul, miközben a határozati javaslat nem kíván tudomást venni arról, hogy Magyarországot terheli egy fizetési kötelezettség, illetve Magyarországnak teljesítenie kell az Európai Emberi Jogi Bíróság ítéletét, másfelől pedig a módosító javaslatok mégis az összeg megfizetéséről szólnak.
Tehát elöljáróban szeretném a figyelmet felhívni arra, hogy az alkotmányügyi bizottság által támogatott 2. ajánlási pont alatt szereplő módosító javaslat egyébként pedig némiképpen ellentétben áll az eredeti határozati javaslat egészével, hiszen miközben az eredeti határozati javaslat úgy gondolja, hogy Magyarország mentesülhet nemzetközi jogi kötelezettsége alól, a módosító javaslat mégis egy sajátos formában az ítélet teljesítéséről rendelkezik.
Ami konkrétan az 1-es és 2-es ajánlási pont alatt szereplő javaslatokat illeti, én az 1-es ajánlási pontra nem is vesztegetnék túl sok szót. Ha valaki komolyan gondolja azt, hogy bármelyik parlamenti pártot fizetésre lehet kötelezni egy, az egész országot terhelő nemzetközi jogi kötelezettség megszegése miatt, akkor a következő pillanatban majd lehet olyan viccet is csinálni, hogy amennyiben Magyarországot egy kötelezettségszegési eljárás során elmarasztalják, akkor esetleg a Fidesz fizessen.
Ami a 2. ajánlási pontot illeti, ahol is a fideszes képviselők azt javasolják, hogy a pártok költségvetési fejezetéből csípjük le azt az összeget, amit ki kell fizetni a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság ítéletének teljesítése miatt, az mind gyakorlati, mind morális szempontból súlyosan aggályos.
Először is szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy a költségvetési törvények, a 2013-as költségvetés is rendelkezik egy olyan keretről, amelyik arra szolgál, hogy ha egyébként az államot fizetési kötelezettség terheli nemzetközi bírósági ítéletek miatt, akkor ennek a fizetési kötelezettségnek az így elkülönített keret terhére lehet és kell eleget tenni a magyar államnak. Tehát van helye ennek az összegnek egyébként a büdzsében - ez az egyik.
A másik: veszélyes és demagóg játék a pártok támogatásával játszani. Az LMP már a 2010-es választási kampányban világossá tette, hogy a politikai korrupció visszaszorítása érdekében a legfontosabb lépés éppen a párt- és kampányfinanszírozás rendbetétele lenne. Mi eddig lassan kéttucat alkalommal próbálkoztunk azzal, hogy Karácsony Gergely törvényjavaslatát a kampányfinanszírozás átláthatóvá tételéről napirendre vetessük a tisztelt Házzal, ez idáig ez nem… (Kőszegi Zoltán: Ez most melyik módosítóhoz kapcsolódik?) Végighallgatom, ha nyom egy kétpercest.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem