DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Az előttünk fekvő csomag, a T/7676-os számú törvényjavaslat, ahogy Schiffer András képviselőtársam mondta, valóban a salátatörvény-alkotás egyik újabb terméke. Minden ilyen törvényjavaslatnál mindig el kell mondanunk azt, függetlenül attól, hogy tartalmilag a benne szereplő elemek számunkra szimpatikusak vagy nem szimpatikusak, mi a hatása, mi az értelme vagy mi a negatív hozadéka egy ilyen típusú salátatörvény-alkotásnak.
Jelen esetben jó szándékú kezdeményezések is megfigyelhetőek, vannak viszont kifejezetten a hatékony jogorvoslathoz való jogot sértő, illetve a jó állam működéséhez fűződő érdekeket és az önkormányzati szuverenitást is sértő rendelkezések, amelyek most szépen ilyen nagy nyári nagy salátában idekerültek elénk. Olyan helyzet elé állítanak most minket, mint azt az étteremben éppenséggel salátát fogyasztani kívánó vendéget, aki maga elé kap egy hatalmas nagy tányért, vannak benne szép, gusztusos kis zöld, friss salátalevelek, vannak benne finomnak tűnő kis répadarabok, de vannak benne ilyen nagyon csúnya, gusztustalan, különböző lejárt szavatosságú, nem tudom, milyen termékek, amiket nem jó elfogyasztani.
Mit kell csinálni ilyenkor, mit tud csinálni a vendég? Elkezdi böködni a villájával a salátatálat, és elkezdi kitolni a tányérról azt, ami nem tetszik neki, vagy ami valamilyen oknál fogva az egész rendszerbe helyezett elemeket kitisztogatja ebből a rendszerből. Nekünk ez a feladatunk most ellenzékként, hogy elmondjuk, melyek azok a kellemesen ízlő, jóízű darabok ebben a salátában, amelyek elfogadhatóak, és melyek azok, amelyeket ki kell dobálni ebből a tányérból. Ez ugyanis egyébként nemcsak az össztársadalmi érdekeket sérti, hanem ahogy egy nemrégiben közzétett, rendkívül jó tanulmány rögzíti - Ződi Zsolttól idézem, nem titkolom el, aki egy kiváló írást írt az Élet és Irodalomban -, ”A salátatörvény mint hermeneutikai probléma”. Tudom, hogy nem lehet nyáron lázba hozni itt az embereket egy ilyen beszédfordulattal, de sajnos a jog koherenciájának mítoszát is most már lassan szétzúzza az a - most már azt lehet mondani, hogy a Bokros-csomag óta lényegében kisebb-nagyobb megszakításokkal töretlen - gyakorlat, amelyet az Alkotmánybíróság is már több ízben egyébként nagyon szigorúan megbírált. Miről van itt ugyanis szó? Nem vitatja el a mindenkori ellenzék, hogy a törvényalkotás rendszerében a kormánynak mint előterjesztőnek mozgató, meghatározó szerepe kell hogy legyen, és természetesen, ha az életviszonyok egyes területein úgy érzi, hogy egy átfogó szabályozásra van szükség, akkor ezeket tegye meg, hogy egy törvényben szabályozza; úgynevezett életviszonycsoportokat kellene találnunk.
Jelen esetben azért nagyon nehéz egy életviszonycsoportba rendezni, mondjuk, az önkormányzatok által meg nem valósított európai uniós beruházások kormányzati átvételére vonatkozó szabályokat, nehéz egy csoportba rakni a Kúriához fordulást, a felülvizsgálati eljárás korlátozására vonatkozó szabályokat, nehéz egy életviszonycsoportnak nevezni a közigazgatási bírság egyébként helyes közérdekű munkává történő átalakítását, és folytathatnám a sort. Első pillantásra is látható, hogy az Alkotmánybíróság 4/2006-os határozatának szellemét és betűjét is sérti ez a típusú jogalkotás, amivel kapcsolatban ráadásul még azt a fáradságot sem vette a jogalkotó - amit azért mostanában szoktak venni -, hogy az úgynevezett politikai célokat legalább a címben feltüntetik. 2002-ben is született egy ilyen törvény, ami egy 64 szavasra sikeredett című törvény volt, de legalább a jogalkotó megpróbált valamifajta logikai vagy értelmi összefüggést találni a különböző érintett jogterületek között, itt azonban még ennyi fáradságot sem vettek: “igazságügyi és közigazgatási tárgyú törvények módosításáról”.
Ez az, amire azt mondjuk, hogy tulajdonképpen innentől kezdve a tematikus jogalkotási törvény által előírt lépésrendek betartása és léte teljesen értelmetlené válik. Itt mondjuk azt - és ezt mindig el kell mondanunk -, hogy lehet, hogy most azt mondja a kormányzati oldal, hogy ez technikailag így egyszerűbb, most összegyúrtuk, csináljuk, most a nyári ülésszakon ezt majd gyorsan lenyomjuk, és akkor ez a pár életviszony jó szabályozást nyer. Gondoljunk azonban arra, hogy ha még valaki egyáltalán Magyarországon komolyan veszi a jogot - bár sajnos egyre kevesebb ilyen emberrel találkozom mostanában, aki egyáltalán azt mondja, hogy én figyelek arra, hogy az állam hogyan viszonyul, bizonyos alapelveket betart-e saját magára vonatkozóan, a jogalkotására vonatkozóan, a mindennapi működésére vonatkozóan -, akkor vajon hogy reagálnak az emberek erre, amikor azt látják, hogy az állam saját magára lényegében semmilyen komolyabb szabályt nem tart be, de még a saját maga által alkotott jogalkotási törvény szabályait sem tartja be. Tegnap tárgyaltuk azt a két törvényjavaslatot, amit Áder János köztársasági elnök úr pontosan e törvény megszegése miatt visszaküldött.
(11.00)
Tehát itt idézek még ebből az írásból, és aztán rátérek még a részletekre is pontosabban. Gyüre Csaba képviselőtársam már azért viszonylag hosszabban elmondta a Jobbik-frakció álláspontját, amely eklektikus, pontosan azért, mert az elénk tett salátatálban vannak fogyasztható és jóízű részek, és vannak abszolút kidobandó részek. A lényeg az, hogy törvénygyárrá alakul ezáltal az Országgyűlés munkája, egyes szövegdarabkák úgy utaznak a gyártósoron, a bizottságok, a plenáris ülés, a szavazások futószalagján, mint alkatrészek a gyárban, még egy, ezt a tevékenységet támogató szoftver is létezik, megfelelő elemek leveszik a szalagról, beleszerelik a végleges szövegbe.
És mi törik itt meg? Tulajdonképpen a helyes jogértelmezés képessége és gyakorlata törik meg, amit mint megfelelő jogi előismeret és gondolkodási keretet tanulják meg az egyetemen az emberek, és egyáltalán a joggal foglalkozóktól ez elvárható, nem csak a jogászoktól. Tehát a jog mint test és mint egy részében is mindig az egész elemeként működő rendszer értelme megbomlik. Tehát tulajdonképpen szétesik az a rendszer, amit például még annak idején Justinianus császár Digestája olyan szépen, egységes rendszerben működtetett. Akkor a római jog tette le az alapjait az egységes jogi szemlélet feltételrendszereinek, a mai napig is követendő ez. De ezt nem tartja be, úgy látszik, most egy kormányzat sem, hiszen, ahogy mondtam, a Bokros-csomag volt talán az első ilyen nagyobb salátacsomag, aztán már a szocialista és jobbközép kormányok is folyamatosan ennek a csapdájában vergődnek, noha semmi nem korlátozná őket arra, hogy szépen tematikusan, elválasztva nyújtsák be a javaslatukat. Ennyit az általánosságokról, ami azért nem elhanyagolható. Tehát itt sajnos azt kell mondanom, hogy a nemzet Házában ezeket nagy hangsúllyal kell elmondanunk.
Én akkor most ráfókuszálnék három olyan területre ebben a csomagban, amelyek részben támogatandók, részben pedig abszolút nem támogatandók.
A felülvizsgálati eljárás intézményének újraszabályozására kerül sor a polgári perrendtartás módosítása révén. Azt kell mondanunk, hogy nem indokolatlan ennek a témának a felvetése, hiszen azt hiszem, hogy mindenki tisztában van vele, hogy a polgári perrendtartás egyik nagyon elrejtett, érdekes kis rendelkezése a 340/A. § (2) bekezdése, amely azt mondja, hogy 120 napon belül kell a Kúriának elbírálni az elé kerülő felülvizsgálati kérelmeket. Mutassanak nekem legalább egy ilyen ügyet, ahol a Kúria az elmúlt mondjuk, két-három évben 120 napon belül határozatot hozott! Nincs ilyen - lehet, hogy egy ilyen van, bocsánat, engedjük meg ezt a lehetőséget. De azért ez egy döbbenetes dolog, hogy van egy elfogadott törvény, ami erre kötelezte a Kúriát, és valóban, ennek nem tudott eleget tenni, hogy 120 napon belül ezeket az ügyeket elintézze. Az átlagidő általában egy év, de nem kivételes a másfél-két éves elbírálási időszak sem.
Tehát mindenképpen szükséges volt hozzányúlni a rendszerhez. Kérdés, hogy az a megoldás jó-e, amit tulajdonképpen egy egyszerű huszárvágással most elénk tettek, hogy egyszerűen növeljük meg azt az értékhatárt vagyonjogi perekben, amelyek esetében a Kúriához fordulás rövidített eljárás útján kizárttá válik. Ez egy olyan típusú megoldás, amely egy nagyon technokrata és nagyon - hogy úgy mondjam - fundamentalista megoldás, ami kiönti a fürdővízzel a gyermeket is. Tehát nem figyel azokra a finom összefüggésekre, amelyek a hatékony jogorvoslathoz való jog garanciáját jelentik, nem figyel többek között az alaptörvény 27. cikkének (7) bekezdésére, amely egyébként változatlanul átvette a hatékony jogorvoslati jogra vonatkozó korábbi alkotmányos szabályozást.
Emögött pedig ott áll lényegében az európai emberi jogi konvenció 6. cikkének szintén ezzel kapcsolatos rendelkezése. Én úgy gondolom, hogy ezt ki lehet mondanunk: a 3 milliós általános emelési szint, én úgy gondolom, hogy sérti ezeket az emberi jogi konvencióban foglalt kötelezettségeinket, és sérti az alaptörvény ezen rendelkezéseit is, függetlenül attól, hogy az Alkotmánybíróság korábban, mármint az egymilliós értékhatárra azt mondta, hogy rendben van. De hát, bocsánat, azért, mert született egy korábbi értékhatárra döntés, ez nem jelenti azt, hogy korlátlan az állam lehetősége abban, hogy meghatározza a felülvizsgálathoz fordulás lehetőségét.
Miért van erre egyáltalán szükség? Ez egy rendkívüli perorvoslat, mondhatnánk azt, hogy nagyon rendben van az élet, hiszen az elsőfokú eljárásban a helyi bíróság vagy a megyei törvényszékek bírálják el a vagyonjogi pereket, utána pedig másodfokon vagy a megyei törvényszék, vagy a táblák bírálják el, jogerős ítélet születik, semmi gond, dőljünk hátra, jól működő rendszer van, kvázi kivételes eljárás a felülvizsgálati eljárás.
Sajnos, a helyzet azt mutatja, hogy a magyar bírói kar, bár nagyon erőteljes munkába kezdett Darák Péter úr, a Kúria elnöke és Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal vezető asszonya, és ígéretes irányba kezd elmozdulni a bírói kar szakmai továbbképzése, nemzetközi egyezményekkel kapcsolatos ismeretanyagának bővítése, egyáltalán az alapjogi összefüggések mélyebb megismerése és egyáltalán a tehermentesítés, a megfelelő munkafeltételek biztosítása, a megfelelő szakszemélyzet biztosítása, de ezek még nagyon-nagyon gyerekcipőben járó reformok.
Magyarul: sajnos ki kell mondani, hogy a magyar bírói kar egy jelentős része nem tud olyan teljesítményt nyújtani, ami a rendkívüli jogorvoslatot tulajdonképpen valóban rendkívülivé tenné. Tehát ez mit eredményez? Ez azt jelenti, bár ebben egyébként nagyon örültem volna, csak úgy halkan teszem hozzá, ha legalább egy statisztikai adatot láttunk volna a kormány-előterjesztésben arra, hogy mondjuk, hogy alakult az elmúlt öt évben vagy tíz évben a felülvizsgálati eljárások száma, számszerűsége, és hogy lássunk ebben valami tendenciát, hogy miért kell most ez a visszanyesés.
Én mindenesetre nem titkolom el, valóban, az alkotmányügyi bizottságban komoly vita folyt le, és Varga István képviselőtársunk - aki azért nem egy jelentéktelen személye a Fidesz-frakciónak, egy meghatározó jogász képviselő kolléga - is egyetértett velem abban, hogy ez a 3 milliós értékhatár így nagyon sok olyan típusú jogvitát is kizár a felülvizsgálat lehetőségéből, a korrekció lehetőségéből, ahol egyébként szükség lenne rá. Például egyet mondok, ami nagyon fontos: a személyhez fűződő jogok megsértésével kapcsolatos perek témaköre, ezek tekintetében az 1 millió forintos, illetve most 3 millió forintos értékhatár.
Ha megnézzük a magyar bírói gyakorlatot, ami egyébként, azt kell mondanom, hogy felháborítóan alacsony értékekben gondolkodik még mindig a sérelemdíjak, a kompenzáció, a nem vagyoni kártérítés tekintetében, amikor egy karaktergyilkossággal egy közszereplőt mondjuk valótlan, sértő tényállításokkal gyakorlatilag kivégeznek, és ezt ilyen szőnyegbombázás-szerűen mondjuk, tíz sajtószerv megcsinálja egyidejűleg, akkor az utána megindított kártérítési jóhírnév-sértési perben jó esetben olyan néhány százezer forintos vagy maximum egy-két millió forintos kártérítést ítél meg a bíróság. Hozzáteszem, nyugat felé mozdulva ez a mérték egyre magasabb, és egyre inkább vagy euróban, vagy dollárban számolhatóan ítélik meg ezt a milliós nagyságrendű összeget.
Ha valakit manapság, mondjuk, teljesen megalapozatlanul olyan nyilas brigantinak neveznek, aki egy lincselést készített elő, mondjuk, egy nem túl népszerű közszereplő egyik nyilvános rendezvénye kapcsán - találják ki, hogy kire gondolok (Derültség.) -, egy ilyen állításról nyilván könnyű belátni, hogy ez rendkívül ordenáré, valótlan, másrészt sértő tényállítás, és nyilván ilyen esetben ez egy normálisan működő bírósági rendszerben egy több millió forintos vagy akár több millió eurós nagyságrendű kártérítést is jelenthetne, hiszen ma azért nagyon jól tudjuk, hogy ebben a hektikus világban, amikor mindenek fölé emelkedik most már lassan a rasszizmus elleni küzdelem mint követelmény, ha valakit úgymond rasszistának vagy ilyen kategóriába tartozó személynek minősítenek, ráadásul valótlan tényekre alapozva, csak olyan látszatot gerjesztve, mintha így lenne, az nagyon komoly romboló hatással bírhat.
Tehát röviden mondom, hogy mi a javaslatunk: nekünk az a módosító javaslatunk, hogy a személyhez fűződő jogok megsértésével kapcsolatos pereket vegyük ki az értékhatárcsomagból. Egyetértünk az értékpapírral kapcsolatos perek kivételével egyébként, tehát hogy azok tekintetében beálljon az értékhatár. Nem értünk egyet a munkaügyi perek pénzbeli követelésével kapcsolatos korlátozással. Még meg kellene kockáztatni, azzal sem értek egyet, hogy a társasházi perek esetében sem lehet tovább már felülvizsgálathoz fordulni.
Egyetértünk természetesen azzal, hogy szigorúbbá tették a benyújtott kérelem alaki és tartalmi kidolgozását is, ez valóban elvárható a jogi képviselővel eljáró felektől - és további gondolataimat itt az idő előrehaladása miatt viszont egy következő felszólalásban fogom kifejteni.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiban.)
