DR. GAUDI-NAGY TAMÁS

Teljes szövegű keresés

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): …itt ugyanolyan típusú salátatörvényről van szó, és ugyanolyan típusú salátatörvényről van szó, mint a deregulációs törvény, ahol gyakorlatilag az állampolgársági törvény érdemi rendelkezéseit módosították, a honosítási szabályokat, egy olyan jogszabályban, amelynek csak az volt a funkciója, hogy kiejtsen a jogrendszerből néhány jogszabályt, tehát egy elképesztő dolog zajlik.
(12.10)
Visszatérve az önkormányzati témára, én ezt egyszerűen semmilyen mércén nem tartom elfogadhatónak, hogy a helyi önkormányzat köteles az ilyen típusú, kormány által átvett uniós beruházás megvalósításához szükséges, a tulajdonát érintő intézkedések tűrésére. Tehát ez gyakorlatilag az államszocializmus felé vezető hatalmas irányváltás, ahol gyakorlatilag a tervhivatalban dolgozó elvtársak döntése az volt, hogy ha a fene fenét eszik, mit tudom én, Hódmezővásárhelyen akkor is lesz egy… - a Hód-tavi panelházakat felépítjük. (Derültség.) Igen, ezt azért tudom, mert a nagyszüleimet azért telepítették ki a saját szép, régi kertes házukból és költöztették őket is panelbe, amely panelházba természetesen sok más olyan ember is beköltözött, akik azonnal gyújtóst csináltak a parkettából, tehát egyszerűen nem értem...
Arra kérem önöket, hogy ezt az utat semmiképpen ne folytassuk. Mondják el ennek az okát, miért kell beletiporni, beletaposni a helyi közösségek életébe, miért nem lehet legalább egy konzultációs szakaszt beiktatni vagy bármilyen, hogy mondjam, ilyen emberi civilizált elintézését választani az ilyen ügyeknek. De hogy ráoktrojálni egy helyi közösségre egy központi beruházást, az egyszerűen elfogadhatatlan.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem