DR. SZÉL BERNADETT

Teljes szövegű keresés

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT, a foglalkoztatási és munkaügyi bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ellenzéki pártok több okból sem támogatták a törvénymódosító javaslatot a foglalkoztatási és munkaügyi bizottságban.
Először is teljesen méltatlannak találtuk azt a helyzetet, amibe a fideszes törvénygyár kényszerítette az ellenzéki pártokat. Csupán néhány napja, pénteken este kaptuk meg azt a szöveget, amelyet a hét végén feldolgozva a bizottságban 9 óra 30 perctől együtt ülve tudtunk ezzel a témával foglalkozni. Tegnap aztán gyorsan le is zártuk a bizottsági szakaszt, és máris általános vitán van a javaslat. Azt gondoljuk, ez a rohanás újabb selejttörvényekhez fog vezetni.
Például már az ülésen külön rákérdeztünk a gyermekvédelmi lakhatás alapszabályozására is. Ez ugyanis, bár a kormány elé kerülő előterjesztésben még szerepelt, a parlament által tárgyalt törvényszövegből kimaradt, holott a jövő évi költségvetésben pedig már megint szerepel, utalnak rá. Szeretnénk minél hamarabb tisztábban látni a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő fiatalok számára lakhatást biztosítani hivatott új alap kapcsán, és szeretnénk olyan szövegeket olvasni, amelyekben ilyen slendriánságok nem fordulnak elő.
Azt gondoljuk, hogy ehhez mindenképpen több idő szükséges, nemcsak az ellenzéki pártoknak, hanem a kormánypártoknak is.
Tartalmi kifogásként megfogalmaztuk azt is, hogy hiába értünk egyet a támogatott lakhatás mint a fogyatékkal élők számára biztosítandó új szolgáltatás bevezetésével, jelenlegi formájában ez mégsem támogatható, hiszen pontosan azok a garanciák hiányoznak a leendő szabályozásból, amelyek nélkül félő, hogy a támogatott lakhatás nem fogja elérni minden esetben az amúgy dicsérendő célját. Nem fogja az ellátottakat a jelenlegi izoláló intézményi környezetből kiszakítani, és innentől kezdve nem szolgálja a valódi integrációt. Továbbra is jelen van ugyanis a szövegben az akár 50 fő együttélését lehetővé tevő lakhatási formához kötődő szöveg. Egész egyszerűen nem érthető számunkra, hogy miért nem fogadják el végre a fejlett országokban is évtizedek óta evidenciaként kezelt tény, hogy társadalmi részvételt csak a valóban kisebb lakhatás tesz lehetővé, egy ilyen formát nem szabadna megengedni.
Ráadásul ez a salátatörvény számol le a megváltozott munkaképességű emberekkel is. A korábbi állításokkal ellentétben a szövegben az olvasható, hogy a III. csoportos rokkantak mellett most az I. és a II. csoportos rokkantak, illetve a III. csoportos rokkantak idősebb emberei is teljes mértékben felülvizsgálatra terelhetők, amennyiben ezek az emberek tartós foglalkoztatásban kívánnak vagy kényszerülnek részt venni.
(14.00)
Ezzel gyakorlatilag megnyílik a lehetőség arra is, hogy ezeknek az embereknek az amúgy is csekély ellátásai tovább csökkenjenek. Az ellenzék ezt a javaslatot egyhangúlag leszavazta.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem