BANA TIBOR

Teljes szövegű keresés

BANA TIBOR
BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Holnap nagyszabású, a Dunántúli Református Egyházkerület, az Őrségi Református Egyházmegye és a Körmendi Református Egyházközség által szervezett ünnepségnek ad otthont szülővárosom, Körmend. A Dunántúli Református Egyházkerület ugyanis ebben az esztendőben ünnepli fennállásának 400. évfordulóját egy hálaadó istentisztelet keretében, amelyre a körmendi sportcsarnokban kerül sor. Az istentisztelet 12 órakor emlékmenettel kezdődik a körmendi várkastélytól, ahonnan együtt vonulunk át a sportcsarnokba.
Dunántúl reformátussága nem mindennapi hálaadásra sereglik össze ezen a napon. Kivételes ünnep készül. Pontosan 400 évvel ezelőtt, 1612. június 19-20-án, a Batthyány Ferenc körmendi várkastélyában tartott zsinaton jött létre az egyházkerület. Ekkor választották meg egyhangúlag Pathai István rohonci prédikátort a Vas, Sopron, Zala, Veszprém, Dunán innen való Győr és Somogy megyei gyülekezetek püspökévé. A trianoni békeszerződés következtében az egyházkerület északi része Csehszlovákiához került, hamarosan önálló egyházkerületté alakult. 1939-ben, az első bécsi döntéssel ezek a részek ugyan ismét magyar területté váltak, és csatlakoztak az egyházkerülethez, de 1945 után visszaállt a korábbi állapot. A mai Dunántúli Református Egyházkerület hat egyházmegyéből áll: a mezőföldi, az őrségi, a pápai, a somogyi, a tatai és a veszprémi egyházmegyékből. A kerület székhelye Pápán van, nevezetes iskolái a pápai és a csurgói.
(15.50)
A holnapi nap fő eseménye a Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent érkezése lesz. A szervezet az idei évi, kétnapos plenáris ülését Szombathelyen tartja.
Mi is a Generális Konvent? 2004 nyarától új együttműködési formaként működik a Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent - röviden Generális Konvent -, a Kárpát-medencei magyar református egyházak, egyházkerületek és egyházmegyék mindenkori törvényesen megválasztott hivatalban lévő elnökségeinek a Magyar Református Egyház egységét munkáló tanácskozó és javaslattevő testülete.
A Magyarországi Református Egyház 2005. május 26-27-i zsinati ülésszakán történelmi döntést hozott. Az egyházi alkotmányban rögzített egyháztagságot a zsinat kiterjesztette a világ különböző részein élő magyar reformátusokra. Ezzel a Magyarországi Református Egyház zsinata a más országokban élő magyar reformátussággal már korábban kifejezésre juttatott lelki közösség deklarálásán túl jogi formában is megerősítette a magyar református hívek egységét, egymás elfogadását, szándéka szerint tovább csökkentve ezzel a magyar ajkú reformátusság Trianon miatt bekövetkezett hitéleti, egyházjogi széttagoltságát.
Ez a tény is alátámasztja, hogy a keresztyén történelmi egyházak, köztük a református egyház is, nagyon sokat tettek az elmúlt évszázadok során a magyar nemzeti tudat ápolása, hazánk kultúrájának gazdagítása, vagyis megmaradásunk érdekében.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Generális Konvent ülése kiemelkedő egyháztörténeti eseménye lesz a városnak, de a megyének is. A Rába-parti magyar ünnepről is ismert Körmenden ezúttal református magyar ünnepre kerül sor. A program keretében fogadják a 160 tagú Generális Konventet a Batthyány-kastélyban, kiállításokat nyitnak, majd 12 óra 15 perckor emlékmenet indul, élén a Batthyány Lovasbandériummal. Őket követik az egyházkerületi intézmények küldöttei, majd a püspökök, fővédnök, politikai meghívottak, főgondnokok, kétszáz palástos lelkész, gondnokok. A menet a 8-as főútról fordul a Kossuth utcába, ahol a református templom előtt rövid megemlékezés lesz, és emléktáblát lepleznek le. Ezután a városi sportcsarnokba vonul a menet, ahol már várni fogja az 1500 fős gyülekezet.
“A múltat csak meg kell szólaltatni eseményei, személyei által, és beszél, tanít. Ily módon igen hasznos nemzeti, vallási, szellemi és emberi értékek kerülnek napvilágra. A reformáció nagy lelki reneszánsz volt, feltartóztathatatlanul terjedt el Európa nagy részén. Hazánkba már az 1520-as évek elején eljutott. Nyomában hit fakadt, mely a fásultságból önmagához tért nemzeti lelket cselekvésre buzdította: menteni, építeni a romokon.” - fogalmazott Szabadi István főszervező, a körmendi református gyülekezet lelkésze, városi képviselő.
Megtisztelő számomra, hogy mint református országgyűlési képviselő és a Szentgotthárdi Református Egyházkerület presbitere, én is részese lehetek ennek az emelkedett ünneplésnek.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmet. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem