DR. KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

DR. KONTRÁT KÁROLY
DR. KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Asszony! A magyar hatóságok nemcsak a menekültek világnapján, ezen a kiemelt napon, amelyet a média, a politika kiemelt figyelemmel kísér, nyújtanak segítséget a Magyarországon élő menekülteknek, hanem az évnek mind a 365 napján. Ezt szeretném hangsúlyozni, hogy a figyelem nemcsak alkalmi, a segítségnyújtás nemcsak egy napra korlátozódik, hanem az év 365 napjára. Magyarország Szent István óta befogadó ország, Magyarország segítséget nyújt a területére érkező menekülteknek.
Tudjuk azt, tisztelt képviselő asszony, hogy a menekültek az egyik legveszélyeztetettebb embercsoport, hiszen a szülőföld elhagyása, a családdal való menekülés vagy a család nélküli menekülés, politikai vagy egyéb okból való üldöztetés, természeti katasztrófa előli menekülés mind-mind olyan trauma, amelynek az elviselése önmagában is komoly erőt igényel az érintettektől, és valóban úgy, ahogy ön mondta, támogatásra, segítségre szorulnak ezek az emberek, és kiemelt figyelmet kell nyújtani számukra.
(9.20)
Szeretném azt is hangsúlyozni, tisztelt képviselő asszony, hogy amellett, hogy Magyarország befogadó ország, fontos az, hogy ezek a menekültek is tiszteletben tartsák Magyarország törvényeit, megismerjék és tiszteletben tartsák azokat a szabályokat, amelyek rájuk vonatkoznak. A nemzeti együttműködés kormánya a programjában a közrend, a közbiztonság helyreállítását nemzeti ügyként határozta meg. A közrend, közbiztonság helyreállítása és fenntartása mindenkire vonatkozik, így a Magyarországon élő menekültekre is; a Magyarországon élő menekülteknek is be kell tartaniuk Magyarország törvényeit.
Hozzászólásában kritikaként említette, hogy a magyar hatóságok arra hivatkoznak, hogy a magyar törvényeket vagy a magyar érdekeket kell képviselni. Szeretném megerősíteni, hogy a nemzeti együttműködés kormányának, a magyar parlamentnek, Magyarország hatóságainak elsősorban Magyarország, a magyar polgárok érdekeire kell figyelemmel lenniük, ezeket az érdekeket kell képviselniük, de azt is szeretném elmondani, hogy Magyarország, a menekültügyi hatóságok, a magyar hatóságok tiszteletben tartják azokat a nemzetközi kötelezettségeket, amelyeknek Magyarország részese, amelyeket Magyarország betart, és Magyarország, a magyar hatóságok az ország gazdasági teljesítőképességéhez, az ország anyagi erejéhez mérten nyújtanak segítséget ezeknek az embereknek.
Szeretném elmondani, hogy az elmúlt időszakban 37 százalékkal nőtt ezeknek a szervezeteknek, ezeknek a magyar hatóságoknak a költségvetése, és ezáltal javultak azok a körülmények, amelyeket a menekültek számára tudnak biztosítani. Vizsgáljuk azokat a kritikákat, amelyeket ön megfogalmazott az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága által közzétett jelentésben foglaltakkal kapcsolatban, azokkal a részekkel kapcsolatban, amelyeket megalapozottnak tartunk, a szükséges jogszabály-módosításokat kidolgozzuk, azokat előterjesztjük. Fontosnak tartom azt hangsúlyozni, hogy valóban emberségesen, humánusan járjunk el ezeknek az embereknek az ügyeiben, hiszen ők - úgy, ahogy mondtam - a kiemelten veszélyeztetett emberek csoportjába tartoznak. Úgy gondolom, hogy az elmúlt évek, a magyar hatóságok gyakorlata mindenképpen kiállja a nemzetközi összehasonlítás próbáját.
Köszönöm képviselő asszonynak, hogy a mai napirend előtti hozzászólásban erről a kérdésről szót ejtett, és így módot adott nekem arra, hogy erről a kérdésről kifejtsem a kormány álláspontját. Még egyszer mondom, ez elsősorban a nemzeti érdekek, a magyar érdekek, Magyarország érdekeinek képviselete, de a nemzetközi szerződéseknek, a nemzetközi kötelezettségeknek való teljes mértékben való megfelelés is és az, hogy ezekkel az emberekkel emberségesen bánjunk - úgy, ahogy ön mondta -, és biztosítsuk őket támogatásunkról és segítségünkről, hiszen ők erre rászorulnak.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem